FABER GUSZTÁV (Budapest, 1901. jan. 19. -Budapest, 1969. ápr. 23.)
Iskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd a József Nádor Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1927-ben. Még egyetemi évei alatt Kossalka János professzor tanszékén gyakornokoskodott, így azután nem volt meglepő, hogy amikor diplomája megszerzése után a MÁVAG hídosztályára került, már pályája kezdetén felelősségteljes megbízásokat kapott. Hidak tervezésével, gyártásával, helyszíni szerelésük megszervezésével és irányításával foglalkozott. Egyebek mellett ő vezette a kunszentmártoni Körös-híd, valamint a dunaföldvári Duna-híd építését. Más nagy vasszerkezeti berendezés is készült az irányításával. Így pl. a lakihegyi rádióadó immár műszaki emlékként számon tartott antennatornya, amely építésekor, 1933-ban a világ legmagasabb antennatornya és sokáig Európa legmagasabb építménye volt. 1938-ban k inevezték a MÁVAG hídműhely főnökévé. F. G. hatalmas munkabírására, kiváló szervezői képességére jellemző, hogy 1942 és 1944 között, az egyre nehezebbé váló időben is, mintegy kilencven vasúti híd építését irányította személyesen Erdélyben, a Dés-Beszterce, illetve a Dés-Zsibó-Nagybánya vasútvonalon.
Már 1945. jan. 19-én jelentkezett munkahelyén, Pesten. A szinte végzetes anyag-, munkaerő- és géphiány ellenére sikeresen megszervezte a termelést. Tervei és irányítása alapján készült az első, ideiglenes vasúti összeköttetést biztosító áthidalás az Alföld és a Dunántúl között: ez már 1945 tavaszán üzemelt!
1949 nyarán az ÁMTI acélhíd osztályának vezetőjévé nevezték ki. Innen irányította - többek között - a budapesti Petőfi-híd és az Árpád-híd, valamint a dunaföldvári és a komáromi Duna-híd újjáépítését. Közben, 1947-től, a nagy műszaki szakemberigény kielégítésére a Budapesti Műszaki Egyetemen megszervezett Állami Műszaki Főiskola mechanika tanszékének tanára, s egyben a fémtechnológiai tagozat vezetője is volt. A főiskola megszüntetése után F. G. a BME újonnan szervezett Villamosmérnöki karán lett egyetemi docens, s itt szervezte meg a mechanika tanszéket.
1953-ban nevezték ki egyetemi tanárrá, s ebben a minőségében közel másfél évtizedig vett részt a magyar mérnökképzésben. Az 1960/61-es tanévben a Villamosmérnöki Kar dékánhelyettesévé választották.
Számos egyetemi, főiskolai tankönyvet, jegyzetet, több kiváló szakkönyvet írt és szerkesztett. Tagja volt a nemzetközi hegesztési egyesület (IJW magyar szekciójának, az MTA Acélbizottságának.
Irodalom
F. G. emlékezete. BME Évkönyve 1968/69. Bp., 1970.
Végh Ferenc