ENTZ GÉZA Id. (Mezőkomárom, 1842. márc. 29. - Budapest, 1919. dec. 4.)

Családja ma már 180 éve áll a magyar tudomány szolgálatában. Nagyapja még egyszerű gyakorló orvos volt, és a 19. sz. elején egy járvány elleni küzdelemben halt meg fiatalon. Apja uradalmi orvosként vált a gyümölcs- és szőlőtermelés, valamint a gazdatisztképzés egyik reformerévé. Szintén orvos lett, de apjához hasonlóan pályát változtatott: a magyar zoológiának - Margó Tivadar (1816-1896) után a - második legnagyobb hatású kutatótanáraként működött élete legnagyobb hányadában. Margónál tanult, majd fiatalon, 1873-ban az új kolozsvári tudományegyetem első állattantanárának nevezték ki. Innen 1889-ben a budapesti Műegyetem (akkor még létező) állattani tanszékére hívták meg. 1901-ben Margó késői utóda lett első Tudományegyetemünk általános állattan- és összehasonlító bonctan tanszékén. Innen vonult nyugalomba 1914-ben.

A hosszú oktatói szolgálat alatt nem csupán az orvostanhallgatók és természetrajztanár-jelöltek generációinak nyújtott biológiai szemléletet, hanem szűkebb intézeti környezetében is sok tanítványt nevelt az akkoriban általában oktatással összekapcsolt kutatópályára. Szuggesztív előadói stílusa sokunk apai generációjának emlékezetében élt még sokáig. Az egyetemen kívül főleg a Természettudományi Társulat Állattani szakosztálya ülésein szerepelt sokszor előadóként. Emlékbeszédeinek hangulatát azok kinyomtatott szövege is tükrözi (Margó T., Darwin, Aldrovandi, Linné).

Jelentős hatása volt speciális kutatásait rögzítő tudományos értekezéseinek is. Legintenzívebben művelt témája az egysejtűek világa volt; ezeket nevezte E. Haeckel protistáknak, majd E. G. szerencsés szóképzéssel véglényeknek. Mint "ázalékállatok"-at nagy számban vizsgálta már Kolozsváron, a környező vizekből, később a Duna kiöntéseiből és főleg a Balatonból. E parányi lények, illetve általában az élő anyag (protoplasma) finom szerkezetével összefüggő problémát a múlt század második felében fogalmazták meg, tehát saját tanulmányainak és kutatópályájának első időszakában. Eszerint az élő anyag igen apró, legtöbbször még mikroszkóppal sem látható egységekből mint téglákból épülne fel látható alakelemekké. Az elgondolás téves volt, hiszen hogyan is alakulhat ki az elemi részek egyformaságából az élővilág formagazdag sokfélesége, de nemzetközileg elismert tudósok is törekedtek a nem látható "metastructura" megismerésére. A sok hypothetikus építő elem mellé ő is szolgáltatott egyet: a cytophant (ezt ő mint "sejtmag"ra emlékeztető részecskét írta le egyes véglények plazmájában). Lényegesen értékesebb eredményekhez jutott egyes önálló mozgásra képes mikroszkópi lények helyváltoztatását lehetővé tevő rugalmas elemek kimutatásával (feltevését és eredményeit "A Vorticellák rugalmas és összehúzódó elemeiről" címmel írta le 1891-ben az Akadémiai Értesítőben).

Nemzetközinek nevezhető vitába került egy korai észlelésének prioritása ügyében. Még 1876-ban Kolozsvárott tette közzé magyarul azt a megfigyelését, amely szerint egyes alacsonyrendű állatok testében "chlorophyll"-testek láthatók; a jelenséget algák és állati véglények, tehát a növény- és állatvilág határán élő lények "társas viszony" (consortium)-ának minősítette. Persze külföldön erről nem szerezhettek tudomást; így állhatott elő 1881-ben K. Brandt német kutató hasonló észleléseivel, amelyet a növények és állatok "együttélés"-ének nevezett. Amikor erről E. G. értesült, két tanulmányt jelentetett meg német szaklapban prioritása érdekében. Ezt máig is sokan elismerik. A jelenségnek igazán találó nevét: symbiosist még 1879-ben de Barry strassburgi német tanár adta.

E. G. véglénytani tanulmányait két nagy kötetben kívánta összegezni. Az első meg is jelent 1888-ban magyar és német nyelven Tanulmányok a véglények köréből címmel. Ebben a kutatások történetét és nemzetközi irodalmát ismertette; saját eredményeit a 2. kötetben szerette volna közzétenni. Sajnálatos, hogy ez elmaradt; az immár csak történeti értékű kéziratot Tihanyban őrzik.

Foglalkozott a fajkeletkezés és származástan kérdéseivel is, és kezdetben kifejezetten darwinista álláspontra helyezkedett. Később áttért a lamarckista felfogás hirdetésére, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy 1909-ben Darwinról elismerést sugárzó évfordulós szakmai méltatást nyújtson. Ugyanez tükröződött népszerűsítő írásaiban is (pl. Az élők világa). Ezeket és szakdolgozatait egyaránt érdemes olvasni ma is, mégha részeredményei túlhaladottak is.

A tehetséges Entz-család id. E. G. után még mindig képviselteti magát a magyar tudományban és művelődésben. Mint orvos, biológus és művészettörténész egyaránt szerepelnek, itthon, de külföldön is; immár a hatodik nemzedék!

Irodalom

NÉMETHY Lajos: Id. E. G. emlékezete. Term tud. Közl., 1920.; DUDICH Endre: Id. E. G. emlékezete. Állattani Közlemények, 1942.; LUKÁCS Dezső: Id. E. G. élete és munkássága 1842-1919. In. Apa és fia a tudomány szolgálatában. Székesfehérvár, 1982.

Lambrecht Miklós