BODOLA LAJOS (San Pier d’Arena, 1859. okt. 9. - Budapest, 1936. jún. 28.)

Édesapja - az 1848/49-es magyar szabadságharc tüzértisztje, Gábor Áron műszaki munkatársa - emigránsként a Genova melletti kisvárosban élt, itt alapított családot, s csak 1879-ben költözött vissza olasz feleségével és fiával Magyarországra.

A fiatal B. L. a pesti Műegyetem diplomájának megszerzését (1885) követően tanársegédként az egyetem hídépítéstani, majd geodéziai tanszékén oktatott.

1887-ben ösztöndíjjal a jóhírű berlini porosz geodéziai intézethez került, ahol részt vett számos felsőgeodéziai mérés gyakorlati végrehajtásában. Hazatérve tapasztalatait „Az elsőrendű háromszögelési szögmérésekről” (1888) című tanulmányában adta közre.

Amikor Kruspér István, a gyakorlati mértan és felsőbb geodézia professzora 1894-ben nyugalomba vonult, a tanszék vezetését a mindössze 35 éves Bodolára bízták. Mint pedagógusnak igen nagy szerepe volt a geodézia hazai oktatásának európai szintre emelésében.

A méréshiba-elmélettel behatóan foglalkozó tudósnak jelentős szerepe volt a „Mértékekről, ezek használatáról és ellenőrzéséről” szótó 1907. évi V. t. c. előkészítésében. Noha Magyarországon 1874-ben bevezették a méterrendszert, a mértékek és mérőműszerek hitelesítése a központi állami ellenőrzés hiányosságai miatt nem egyszer visszaélésekre adott lehetőséget. Mivel a hitelesíthetőség műszaki feltételeinek meghatározása, a hitelesítések menetének aprólékos kimunkálása nagy elméleti-műszaki tudást igényel, az Állami Központi Mértékhitelesítő Bizottság élére 1899-ben B. L.-t nevezték ki.

Tudományos tevékenysége elismeréseképpen 1894-ben az egyik legrégibb európai tudományos testület, a Comitée International des Poids et Mesures (Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Bizottság) tagjai közé választotta. Több mint harminc évig volt a testület tagja, s hosszabb ideig annak titkára is. A Magyar Tudományos Akadémiának 1905-től volt lev. tagja. Odaadó munkát végzett a Nemzetközi Geodéziai Szövetségben is. Az ő érdeme, hogy a szövetség 1906-ban Budapesten tartotta általános értekezletét, ahol Eötvös Loránd ismertette az azóta világhírűvé vált gravitációs kutatásait.

Az elmélet mellett a geodézia gyakorlata, műszereinek technikája is vonzotta. A szögkitűzés eszközeinek vizsgálata során elkészítette egy új szögtükör és szögprizma prototípusát, amelyet később a neves müncheni ERTL-cég hozott forgalomba. A felsőrendű szintezések nagyobb pontosságára új műszert tervezett, külön műszervizsgáló és javító készülékekkel. Műszereit az 1901-es párizsi világkiállításon is bemutatta, ahol kitüntető oklevéllel jutalmazták. Legismertebb műve 1905-ben jelent meg „A mérési hibák elmélete és a legkisebb négyzetek módszere” címmel.

A kolozsvári Tudományegyetem 1910-ben, a budapesti Műegyetem 1922-ben tiszteletbeli doktorrá avatta.

Tudományos és közéleti tevékenységének egyre súlyosbodó szívbaja vetett gátat. 1912-ben nyugalomba vonult, s hátralévő éveiben minden megerőltető tevékenységtől tartózkodva, csupán a nemzetközi mértékügyi bizottság munkájában vett részt. Kimagasló érdemeit számos kitüntetés, köztük a francia Becsületrend Fémjelzi.

Irodalom OLTAY Károly: B. L, élete és művei. Geodéziai Közlöny, 1938.

Fejér László