JCR alapfogalmak
Szakterületek vezető folyóiratai
GYIK
IMPAKT FAKTOR
Ezt az összeállítást azok számára készítettük, akiket érdekel a tudományos folyóiratok értékelésének ez a sokak által dicsőített, mások által pedig éppoly szenvedéllyel kárhoztatott eszköze. Szeretnénk, ha az alább közölt információk hozzásegítenék az olvasókat egy kiegyensúlyozott nézőpont kialakításához, amely nem torzít sem az indokolatlan elutasítás, sem a korlátokat figyelmen kívül hagyó erőltetett alkalmazás irányában.
Az impakt faktor (leggyakoribb magyar fordításban hatástényező) a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám. Megalkotója Eugene Garfield, a philadelphiai (PA, USA) Institute for Scientific Information (ISI) alapító elnöke. A Science Citation Index (SCI) kiegészítő köteteként megjelenő Journal Citation Reports (JCR) kiadványban -- a folyóiratokra jellemző más idézettségi adatokkal együtt -- 1976-ban jelentek meg az impakt faktorok 1974. évi idézetek alapján kiszámított értékei. Azóta évenként jelennek meg a JCR kötetei a tárgyévi impakt faktorokkal -- kezdetben nyomtatott kötetekben, majd mikrofilmen, CD-ROM-on és legújabban Interneten hozzáférhető adatbázis formájában (kizárólag előfizetők számára).
Rovatunk JCR alapfogalmak fejezetében ismertetjük azokat az alapvető definíciókat és hasznos tudnivalókat, amelyek a Journal Citation Reports felépítését jellemzik, és ezáltal hozzásegítenek az impakt faktor pontos jelentésének megértéséhez.
A Szakterületek vezető folyóiratai fejezetben a tudományok néhány kiválasztott szakterületén nemcsak a JCR-ben közölt impakt faktor szerinti listavezető folyóiratai találhatók meg, hanem összehasonlításként más időtartamokra számított átlagos idézettség értékek is.
A Gyakran ismétlődő kérdések (GYIK) között lesznek olyanok, amelyek az elmúlt évek folyamán hangzottak el különféle előadásokon, vitafórumokon vagy érdeklődő telefonhívások során. Reméljük azonban, hogy egyre több olyan kérdés is válaszra talál, amelyek már e rovathoz érkeznek érdeklődő olvasóinktól.
Összeállította: Schubert András