A gótikus szobrászat folytatta a már ismert román kori szobrászi feladatokat: építészeti tagozatok, kapuk díszítése, síremlékek, de új műfajokat is teremtett: kegyszobor, szárnyasoltár, címerkő.
A 13. század harmadik negyedében az építészetben is megjelent a francia királyság udvari stílusának hatása: természethű, eleven növényi ornamentika az építészeti tagozatokon. A hetvenes évekre datálható a budai Nagyboldogasszony-templom klasszikus gótikus szőlőleveles ornamentikája. A soproni ferences templom és a gyulafehérvári székesegyház ekkori fejezetei is természethű levéldísszel jelzik a klasszikus gótikus stílus jelenlétét. Ide köthető a pannonhalmi Porta speciosa növényi ornamentikája is.
A Károly Róbert kori udvari művészetben a bizánci hagyományok mellett kitüntetett helyet kapott a klasszikus gótika udvari stílusa. A kor egyik legpompásabb emléke, Erzsébet királyné házioltára, Párizsból érkezett.
A faszobrászat első emlékeinek stílusát is klasszikus gótikus franciaországi tradíciók határozzák meg. A fennmaradt szobrok többségéről nem tudjuk, milyen oltárokon álltak. Ezért egyedülálló emlékünk a krigi oltár, amelynek szerkezete Erzsébet királyné házioltárához hasonlít. (A fülkeszobor elveszett, a szárnyakon erőteljesen plasztikus alakok állnak.
Krisztus kegyetlen szenvedésének gyakori bemutatásával (mateóci feszület), Mária derűs anyai szeretetének kifejezésével a misztikus vallásosság, együttérzés felkeltése volt a cél.
A toporci Madonna (1340-50) a francia katedrálisok építészeti díszéből önállósult, már a 13. században kegyszoborként alkalmazott ábrázolási típust követ. E típus rendkívül népszerű volt, főleg a Szepességben. Nyúlánkabb, a 14. századi udvari művészet ideáljának jobban megfelel a sziléziai ún. "oroszlános Madonnák" típusát követő szlatvini Madonna (1370-80).
A megmaradt építészeti faragványok a gótikus növényi ornamentika továbbéléséről tanúskodnak, de a természethűséget szigorúbb ismétlődés váltja fel (például Lőcse, Szent Jakab-templom első kapuzata).
A 14. század második felétől egyre több épület szobrászi díszítéséből maradtak emlékeink.
A budai Nagyboldogasszony-templom Mária halála kapudomborműve kicsit darabos, a plaszticitásra nagy gondot fordító, délnémet, osztrák hatásról tanúskodó stílusú. Csakúgy, mint a pilisi ciszterci apátsági templom szentélyrekesztőjének figurái (például koronás női fej) vagy a vele szoros kapcsolatban lévő pécsi püspökfej. (Dél-Németország ezidőben a közép-európai művészet elsőrangú központjává vált, a Parler kőfaragó dinasztia nevéhez fűződik a csarnoktemplom építészeti rendszerének tökéletesítése és a szobrászat új, realisztikus irányának kibontakoztatása. Nagyon jelentős, hogy Nagy Lajos korának magyarországi építkezésein - például Szászsebes, Igló - ugyanilyen törekvésekre bukkanunk.)
A dél-németországi, sziléziai közvetítéssel megjelenő realisztikus szobrászi stílust az oltárdíszítő faszobrászatban is felismerhetjük (zsegrai oltár, felsőzugói Madonna).
A 14. század hetvenes éveiben a szobrászatban magányos csúcsként áll a Kolozsvári testvérek műve.
A tűzvészben megrongálódott kassai Szent Erzsébet-templom újjáépítésére 1380 körül került sor. Ekkor kezdték el díszes, bonyolult kompozíciójú kapuzatainak kőfaragó munkáját.
1400 körül és után a kőfaragványokban gazdag, igényes épületek kapnak nagy szerepet, gyakran figurális dísszel, alakos, maszkos konzolokkal, lágy levéldísszel. Zsigmond legnagyobb vállalkozása ekkor a budai, majd a pozsonyi vár átépítése. Prágai tanultságú és Dél-Németországból való kőfaragókat, francia mestereket is foglalkoztatott.
A királyi udvari művészetnek a csehországi udvari művészettel való kapcsolata meghatározó volt ebben az időszakban, prágai mesterek tevékenykedhettek Zsófia királyné pozsonyi udvarában. Ekkor készült pozsonyi missalék kifinomult stílusával szoros rokonságban állnak a 15. század eleji faszobrászati emlékek: a barkai Szent Katalin és Dorottya, a kislomnici és dénesfalvi Madonna, majd a második toporci Madonna, a podolini Szent Katalin. Érzelmes, lágy figurafelfogásuk, előkelően szép alakjuk, harmonikusan hullámzó drapériájuk a csehországi "Szép Madonnák" típusának közkedveltségéről tanúskodnak. Ezek a stílusjegyek máskor drámai erővel (kassai Kálvária-csoport) vagy mély fájdalommal (dunántúli Fájdalmas Krisztus, nagyszebeni Pieta) telítődnek.
A soproni Krisztus-töredék és a Keresztény Múzeum Madonnája a lágy stílus kőben való megfogalmazására példa.
Az 1400-as évek elején a lágy stílussal párhuzamosan dél-németországi hatású erőteljes realizmus terjedt el a szobrászatban (például a brassói Fekete-templom támpilléreinek hatalmas erejű szobrai, melyek egy része a Parler-stílust követi típusában, drapériafelfogásában, másokon leegyszerűsített súlyos formák jelennek meg). Ehhez az irányzathoz kapcsolható talán a kevés dunántúli emlék egyike, a zalaszentgróti Remete Szent Antal (1440-50).
A budai várban 1974-ben felszínre került szoborlelet Zsigmond udvari művészetébe nyújt gazdag betekintést.
A 15. század végi késő gótika egyik reprezentatív alkotása a Mátyás által Visegrádon felállíttatott vörösmárvány díszkút. A korában legelegánsabbnak tartott, száraz ágakat utánzó indaornamentika között Mátyásnak és országainak címerei voltak kifaragva. Mátyás számára 1470 táján a késő gótika nyugatias eredetű, realisztikus-naturaliszikus áramlata volt az udvari reprezentáció eszköze, majd Beatrixszal való házasságkötése után egyre inkább a reneszánsz művészet lett példaadóvá, és kialakult egy sajátos stílus egymásmellettiség. A késő gótikus terű, ágas-bogas (absztraktból szervessé értelmezett) faragványokkal ékes templomokba egyre gyakrabban kerültek reneszánsz díszítőelemek: kapuzatok, szentségházak. Ez a sajátos építészeti stílusváltozat például Krakkó, Bártfa építészetét jellemzi.
Gótikus síremlékszobrászat
A 14. század második felében egész Európában nagy szerephez jutott az udvari portréművészet és a heraldikai reprezentáció. Ezektől elválaszthatatlan a sírkőszobrászat fejlődése.
I. Lajos csipkeszerű, baldachinos architektúrájú, vörösmárványból és fehér mészkőből faragott, aranyozott síremléket állíttatott atyjának és magának. Ez megsemmisült, a kor síremlékművészetének finomságáról csak egy székesfehérvári márványtöredék tájékoztat bennünket.
A portrészerű, figurális sírkövek típusa a 14. század közepétől csak igen magas méltóságokat illetett meg. A gyulafehérvári székesegyház püspöki sírkövein (pl. Godofréd püspök, 1355) a laposdomborművű figurák ábrázolása igen elnagyolt. Sigfrid apát pannonhalmi sírkövét (†1365) is aszketikus szárazság jellemzi. A főpapi reprezentációt inkább szolgálja Czudar László pannonhalmi apát (†1372) síremléke a főpapi jelvények és a lendületes ruharedők gazdag plaszticitású megformálásával.
A polgári, nemesi síremlékek kompozíciója rendszerint a halott címere, esetleg kereszt a felirat négyszögében. A budai dominikánus templomban nagyobb sorozat került elő, a magas színvonalú művek esetleg egy sírkőfaragó műhelyről tanúskodnak. Paucher Henrik sírkövéből (1373) csak címerének sisakdísze maradt meg. Neve arról árulkodik, hogy a királyi építkezések vezetője volt. János festő 1371-es sírkövén a három üres pajzsos művészcímer jelenik meg. A feliratból megtudható, hogy az elhunyt királyi festő volt.
A finom részletezésű Stibor-síremlék (1434) abban a budai műhelyben készülhetett, amely igen jelentős és messze ható tevékenységet fejtett ki. A realisztikusabb ornamentális stílusnak kiváló emléke Perényi István főétekhordó mester 1437-es rudabányai sírköve és Perényi János tőketerebesi címeres sírlapja.
A főpapi síremlékek egy csoportján a bajorországi, ausztriai szobrászattal rokon realisztikus stílussajátosságok jelennek meg. Berzeviczy György (†1438) nyitrai püspök, Széchy Dénes (†1465) esztergomi érsek markáns arcvonású, pompás, bő redőzetű főpapi ruhába öltözött fekvő figurája kapcsolódik ehhez az irányzathoz.
A délnémet eredetű, realisztikus ábrázolású síremlékek sorába tartozik a három Hunyadi (János, ifj. János, László) gyulafehérvári tumbája (1440-70 között). Hunyadi János alakja az új, súlyos realitású lovagfigura képviselője. A kétoldalt álló, címertartó angyalok motívuma a 15.század végén igen kedvelté vált. A sokalakos, fejlett térszemléletről tanúskodó csatajelenetek (valószínűleg. Hunyadi János tumbájának oldallapjai) magas reprezentatív igényekről tanúskodnak.
Schönberg György dómprépost lehetett, aki Pozsonyba hívta a bécsi Stephanskirche vezető mesterét. Ízléséről leginkább 1470-ben készíttetett síremléke tanúskodik. A fülkében álló szobor portré- és anyagszerűsége a németalföldi mesterek realizmusát követi.
Szapolyai Imre nádor 1487-es és Szapolyai István 1499-es szepeshelyi sírköve ugyan még gótikus kompozíciójú, egyes elemeik (építészeti tagozat, ágaskodó ló, lekerekített címerpajzs) azonban már a reneszánsz sírkőszobrászat előhírnökei.