Kezdő korszakában úgyszólván egy időben a szecesszióhoz közelítő gobelineket tervezett és realisztikus életképeket festett (Részes aratók, 1901; Szolgalegény, 1902). 1905-ben Olasz-, Spanyol- és Franciaországban járt tanulmányúton. Ettől kezdve vált uralkodóvá művészetében a kolorit (Pihenő nógrádi búcsúsok, 1905). Stílusa egyre oldottabbá vált, s az impresszionizmus felé fordult (Álarcos bál, 1907; Tatai strand, 1909). A háborút realista katonaképekben örökítette meg (Vonuló foglyok, 1915 körül).
1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Ekkor alakult ki jellemző stílusa, amelyet a spontán vázlatos festés jellemzett. Birskörték (1918) és Ébredés (1921) c. képei mutatják friss festői temperamentumát. 1926-ban a Tihanyi Biológiai Intézet részére faliképeket készített. E korszakának fő műve a Parkban (1928) c. képe. 1930-tól stílusa még oldottabbá, vázlatosabbá vált. Főleg Raoul Dufy és Van Dongen művészetének tanulmányozása érződik munkásságán. Ez idő tájt már igen nagy hatással volt a fiatalokra, a Képzőművészek Új Társasága (KUT) egyik vezető mestere, majd a Új Művészek Egyesülete (UME) alapítója lett. Több művészeti díj birtokosa volt, így 1898-ban társulati díjat, 1902-ben pedig állami kis aranyérmet, 1929-ben Genovában aranyérmet nyert. Művészeti elveit több cikkben is összefoglalta.
