|
Az emberi lét nagy kérdéseinek, mint születés, szerelem, mulandóság jelképes formában történő megfogalmazása a századforduló kedvelt témái közé tartozott, hiszen a téma nem volt idegen a szecesszió szimbolizmusának melankóliára hajló gondolatvilágától. Nem véletlen, hogy az oly egzakt morális és vallási nézeteket valló Körösfői-Kriesch Aladár is többször nyúlt e tárgykörhöz. Az elmúlás fájdalmára és megmásíthatatlanságára utal a képen álló két alak, míg a sommásan megmintázott, szibillaszerű ülő nőalakok fájdalmukban is az emberi lét örökkévalóságába vetett hitet szimbolizálják. Az két csoport szembeállításával az élet és halál elválaszthatatlanságára utal a művész. A mű mondanivalóját támasztja alá a festmény színvilágának kevés, sötét színre való redukálása, az alakok egy-egy vonallal hangsúlyozott, tömör, sokszor elnagyolt megjelenítése, a világítási effektusok sejtelmessége.
A Halottak napjának Körösfői életművében fellelhető párdarabja a néhány évvel később készült Mindenszentek. Körösfői szimbolizmusa ezeken a festményeken Gulácsy sejtelmes, sokszor álomszerű világával rokon.
|
