|
A korszak talán legjellemzőbb művészsorsa az övé. Nagy akaratereje, igaz hazafisága, mellyel az újjászülető magyar művészetet pártfogolta, tiszteletre méltó. Az elsők között igyekezett eleget tenni a közhangulatnak, amely a képzőművészettől is a nemzeti hagyományok ápolását igényelte. A bécsi akadémián tanult történeti festészetet, majd idehaza legtöbb kortársához hasonlóan rajztanításból, arcképfestésből élt. Külföldi tanulmányutakat tett, mert érezte elégtelen felkészültségét. Mégis kitartott a monumentális történeti kompozíciók mellett. Festőiskolát nyitott, és ő volt az első képtári őr a Nemzeti Múzeumban. Szerény tehetsége azonban nem volt elég e sok feladat ellátására.
Csataképén a színpadszerű beállítás, a túlzsúfolt kompozíció, a térérzékeltetés teljes hiánya, az anatómiai ügyetlenkedések azonnal szembetűnnek. A művészben a Bécsben látott barokk csataképek emléke élhetett példaként.
|
