Keramikus, Kossuth-díjas (1955, 1975), érdemes (1962) és kiváló művész (1967). Az Iparművészeti Iskolában - ahol szobrászatot tanult - 1911-ben fejezte be tanulmányait. Loránfi Antal, Simay Imre és Maróti Géza voltak a mesterei. Egy bécsi kiállítás láttán kezdett el kerámiával foglalkozni. A technológiát egy téglagyárban és egy kályhásmestertől sajátította el, de a művészi lehetőségeket önmaga kísérletezte ki. 1919-ben Josef Hoffmann felvette a Wiener Werkstätte tagjai közé, így hosszabb ideig Bécsben dolgozott. 1921-ben a Belvederében, 1922-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást, Aba Novák Vilmossal közösen. Tanított az Atelier tervező és műhelyiskolában.

1933-ban a milánói Nemzetközi Triennálén ezüstérmet, 1935-ben Brüsszelben, a Világkiállításon és 1936-ban a milánói Triennálén aranyérmet kapott. Hasonló sikerrel szerepelt New Yorkban, Párizsban és Milánóban. Az első hazai elismerést a Magyar Iparművészek Országos Egyesületétől kapta 1931-ben, ezüstérmet. 1945-től 1957-ig az Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1955-ben a Nemzeti Szalonban, 1961-ben és 1966-ban az Ernst Múzeumban, majd 1971-ben a Műcsarnokban volt életmű-kiállítása. Számos külföldi pályázaton, kiállításon szerepelt, sikerrel. 1977-ben a siklósi Várban nyílt állandó kiállítása.