Joseph Rotblat professzor úrnak

Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1998/4. 118.o.

Joseph Rotblat professzor úrnak
a Nemzetközi Pugwash Mozgalom elnökének
a Nemzetközi Pugwash Mozgalom szemináriumán

Tisztelt Elnök Úr!

Örülök, hogy elfogadta meghívásomat, és az emberiség, a tudomány lelkiismeretének küldetését vállaló Pugwash Mozgalom idén Magyarországon tartja szemináriumát a tudósok etikai felelősségéről.

Különös öröm nekünk, magyaroknak, hogy ehhez kapcsolódva együtt emlékezhetünk meg honfitársunk, Szilárd Leó születésének századik évfordulójáról.

A politika furcsa fintora, hogy az az ember, aki elsőként ismerte fel az atomenergia felszabadításának lehetőségeit, aki elsőként tudta, hogy egy embertelen diktatúra félelmetes fegyver birtokába juthat, aki mindent elkövetett, hogy ezt megelőzze, aki még magyar állampolgárként vett részt az első amerikai atomreaktor megtervezésében, majd mozgósította tudóstársait, hogy egy esztelen fegyverkezési verseny vége ne a földi élet kioltása legyen, a titkosszolgálat szemében nem volt elég "megbízható" ahhoz, hogy a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumba kerüljön.

A történelem másik furcsa fintora, hogy a magyar tudósok egyik legkiválóbb képviselőjének nevét hosszú időn át hazájában kevésbé ismerték és tisztelték, mint a nagyvilágban. Pedig ő, a világ szemében a modern tudomány és technika egyik megtestesítője, hazánk számára a modernizáció, a tudomány szimbóluma kell, hogy legyen. Szilárd Leó élete azt tanúsítja, hogy a tudós kutatásvágya és az emberiség vállalása kiegészítik, erősítik egymást. Kései, de nem végleg elkésett elégtétel Szilárd Leó, a tudós, az ember, a magyar számára, hogy hamvai hazatértek.

Köszönöm Önnek, Elnök úr, hogy osztoznak velünk ebben a tiszteletadásban.

Budapest,1998. február 10.

Üdvözlettel:
Horn Gyula