Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1997/12. 384.o.

JAPÁN KULTÚRA, TUDOMÁNY ÉS OKTATÁS

Ryu Tae
Sophia Egyetem, Tokió

Századunk legjelentősebb eseményei közé tartozik á mesterséges műholdak és űrállomások felbocsátása. Az ember kilépett a világűrbe és meglátta bolygónkat, a Földet. Otthonunk gyönyörű kék bolygó, de nem elég nagy ahhoz, hogy öt milliárd ember egymástól függetlenül élhessen rajta.

Felismertük, hogy az emberiség túlélését biztosító környezet fenntartásához nemzetközi együttműködésre van szükség. Ehhez szemléletünknek nemzetiről globálisra, a versenyről az együttműködésre, az egymás elleni harcról a kölcsönös megértésre kell változnia. Háború helyett egy békés világ felépítésére van szükség. Feladatunk ezért új kultúra, új természettudomány és egy új nevelés lehetőségének keresése, hogy a jövő embere is megtanulhassa mi volt jó a múltban és mi a jó napjainkban. Nos, szeretném Önöket bevezetni a japán kultúrába, tudományba, nevelésbe és azt történeti szempontból bemutatni.

Engedjenek meg egy rövid bevezetőt Japán földrajzáról, mivel ez meghatározó tényező a japán kultúra és gondolkodásmód kialakulásában.

Japán Magyarországtól igen távol, Európától keletre fekszik, Kína közvetlen szomszédságában. A japán szigetvilág 3800 kilométer hosszú keskeny ívben nyúlik el, teljes területe körülbelül 378000 négyzetkilométer. Ez valamivel nagyobb, mint az Egyesült Királyság területe. Japán teljes területének körülbelül 71 %-a hegyvidék. 532 japán hegycsúcs magasabb 2000 méternél és a Fudzsijáma, a legmagasabb 3776 méter. A japán szigetvilág négy fő szigetből áll: Hokkaido, Honsu, Sikoku és Kyusu, továbbá van még körülbelül 3900 kis sziget. Ma két tengeralatti alagút köti össze Hokkaidot Kyusuval. Sikokut egy hosszú tengeri híd kapcsolja össze Honsuval.

Japán legnagyobb részén négy különböző évszak van. Tavasz és nyár között, június közepétől július közepéig - Hokkaidot kivéve - esős az időjárás. Augusztustól szeptemberig tájfunok alakulhatnak ki zuhogó esővel és pusztító széllel. A csapadék igen bőséges:1000 és 2500 milliméter között van évente. A kiadós esőzések és a megfelelő hőmérsékleti klíma miatt Japán legnagyobb részén gazdag erdőségek és lenyűgöző vegetáció található. Japánban 77 aktív vulkán van, amelyek természetes hévforrásokat táplálnak. Ezzel a vulkanikus aktivitással együtt jár, hogy Japán állandó földmozgásoknak és esetenként nagyobb földrengéseknek van kitéve. Történelme során Japán gyakran szenvedett el tájfunok és földrengések okozta katasztrófákat, de nem pusztította idegen megszállás, csak 1945-ben, amikor amerikai bombák - az atombombákat is beleértve - lerombolták városait. A földrajzi adottságok hatással voltak a japán történelemre és kultúrára. Japán hosszú időn át fizikailag és politikailag el volt szigetelve a világtól, de amikor külföldiek érkeztek az országba és hozták a saját, japánokétól eltérő kultúrájukat, vagy amikor japánok utaztak külföldre, a japán emberek lelkesen tanultak a külföldiektől. A japán kultúra elszigeteltségéből fokozatosan kiszabadult, és sokféle nézőpontot tett magáévá a különböző kultúrákból.

Japán és a japán kultúra rövid története

Japán több, mint 100000 évvel ezelőtt népesült be, mint azt az ásatások során előkerült legrégebbi emberi csontmaradványok bizonyítják. A mai japánok ősei - úgy gondoljuk -18000-11000 évvel ezelőtt jöttek Japánba. Ez az utolsó jégkorszak idején történt, amikor a világóceán 140 méterrel volt alacsonyabb, mint most, és Japánnak szárazföldi összeköttetése volt az ázsiai földrésszel. Ez a nagy népvándorlások kora volt világszerte. Japán könnyen elérhető volt a nomád népek számára. Északról a koreaiakkal és kínaiakkal rokon új-mongol törzsek érkeztek, délről pedig a dél-ázsiai népekkel rokon ó-mongolok jöttek. A japán alapvetően mongoloid nép, ez a keveredés következménye, ámbár az ainuk Észak-Japánban az elő-kaukázusiak közé tartoznak. Az időszámítás szerinti 7. században a keveredés csaknem befejeződött, és a japán nép homogénné vált.

A japán történelem három fő periódusra osztható:

Az ókorban: a kínai kultúra terjedt el a buddhizmussal és a konfucianizmussal együtt Japánban, először közvetlenül Koreából és Kínából. Japán elfogadta és beolvasztotta a kínai kultúra összes aspektusát - a buddhizmust, a konfucianizmust, a mezőgazdasági ismereteket, építészetet, művészetet, kézművességet, írásbeliséget, költészetet, jogot és államrendszert - és megalkotta a Heian-korszak arisztokratáinak japán kultúráját.

A középkorban: sógunátusok alakultak és a busido - a japán lovag-ideál - vált uralkodóvá, valamint néhány új japán buddhista szektát alapítottak. Új kulturális hagyományok, mint például a tea-szertartás, a virágkötészet, a és a kabuki, mint tipikus japán színjátszási formák és az ukiyoe (fadúcos nyomtatás) fejlődtek ki és váltak népszerűvé a köznép körében is. A történelemben először 1543-ban lépett kapcsolatba Japán a nyugattal. Tartva a politikai beavatkozásoktól és vallási tanításoktól, a sógunátus 1612-ben betiltotta a keresztény vallást és 1614-ben bezárta a kapukat a külföldiek előtt, kivéve néhány holland és kínai kereskedőt. Az ő működésüket egy kis szigetre, a Nagaszaki mellett fekvő Desimára korlátozták.

Az újkorban: a 18. század vége körül egyre erősödő nyomás nehezedett Japánra, hogy nyissa meg kikötőit a világ előtt.1833-ban M.C. Perry amerikai sorhajókapitány hajójával belépett a Tokiói öbölbe és rábírta a japánokat egy barátsági szerződés megkötésére az Egyesült Államokkal. Ezen események hatásaként növekedett a feudális berendezkedésű állam szociális és politikai alapjaira nehezedő a nyomás. 1867-ben a Tokugawa-sógunátus összeomlott, és helyére a Meiji szövetségi kormány lépett 1868-ban. Japán megnyitotta kapuit a világ többi része előtt és megkezdte a nyugati kultúra adaptálását az ország gazdagítására és a katonai hatalom erősítésére folytatott iparosítással. A Meiji Birodalom idején néhány évtized alatt több változás történt a nyugati mintájú fejlődésben, mint azelőtt évszázadokon keresztül - kialakult egy modern nemzet modern iparral, modern politikai intézményekkel és modern társadalmi berendezkedéssel.

Napjainkban a konfucionista japán gondolkodás, amely előnyösen működött a feudális érában az uralkodó harcosok osztálya számára, nem változott az állam alapja. A konfucionizmus egyik alapelve: a ren, amely alapvetően a szülők és az öregek tiszteletét és szeretetét jelenti. Mivel a japán embereknek századokon keresztül centralizált hatalom alatt kellett élniük, ami percekre lebontva szabályozta az emberek életét, könnyen hisznek csoportjuk vezetőjében, respektálják őt, és nem akarnak minden áron vitába keveredni vele. Gyakran mondják, hogy a japánok nagyon pragmatikusak, hogy folyamatosan képesek megérteni és adaptálni új technikákat, de nem nagyon érdeklődnek a mélyebb filozófia és az egyetemes igazságok iránt. A japánok egy új típusú kultúrát alakítottak ki, a nyugati kultúra és a hagyományos japán kultúra egybeolvasztásával.

A mai Japánban az Alkotmány biztosítja mindenki számára a szabad vallásgyakorlást. Japánban a buddhizmus a domináns vallás, bár nem ismerünk a hívők számára vonatkozó pontos statisztikákat. A japánok zöme gyakorlatilag nem vallásos, kevés keresztény (körülbelül a lakosság 1%-a) és az új vallásoknak is vannak követői (körülbelül 10%). Mindazonáltal, a japánok többsége sinto rítus szerint köt házasságot és buddhista rítus szerint hal meg. Ez is mutatja, a japán kultúra igen sok, egymással ellentétes rétegből épül fel - régi és új, külföldi és nemzeti.

A második világháború vége előtt a japánok 70 százaléka rizstermelő földműves volt, életciklusuk oly szorosan követte a természet ritmusát, hogy a természettel mintegy egységben éltek, lelkiviláguk is a természet része volt. A természettel való együttélés ezen hagyományos érzése támasztotta alá a japán erkölcsi világképet, filozófiát, gondolkodásmódot és vallást, és ez része a japánok természet iránti érzékenységének és természetszeretetének. Ennek a ténynek egy másik aspektusa a japánok túlvilági jutalmakról szóló vallásos ígéretek iránti érdeklődésének hiánya. Ők valószínűleg jobban vonzódtak a közvetlenebb ígéretekhez, az evilági előnyökhöz.

A második világháborúban elszenvedett vereség után Japán történelmében először élte meg az idegen megszállást. Az utóbbi fél évszázadban Japán nagyon gyorsan fejlődött és megváltoztatta ipari szerkezetét. A mezőgazdaságban és más elsődleges iparágakban foglalkoztatott emberek száma folyamatosan csökkent:1985-ben 8,8% volt, és úgy becsülik, hogy 2000-re 5,5%-ra fog lecsökkenni. Az emberek életszínvonala észrevehetően javult, bár a természet megsérült, a levegő és a víz szennyezetté vált.

A mai emberek már nincsenek olyan intim kapcsolatban a természettel, mint a múltban voltak, a gyerekek többnyire mesterséges környezetben nőnek fel. A japán kultúra változik, új életstílus van kialakulóban: például az irodalom olvasása helyett képregényeket olvasnak. Nem a barátaikkal játszanak a szabadban, hanem közülük egyre többen saját szobájukban a számítógépes játékokkal ütik agyon az időt.

A természettudomány és a fizika Japánban

Az első európaiak, akik Japánban 1543-ban kikötöttek, portugál kereskedők voltak, akik a lőfegyvereket hozták Japánba. Az európai természettudományos tudást Xavéri Szent Ferenc, egy spanyol katolikus misszionárius hozta Japánba 1549-ben. Iskolákat nyitott, könyveket adott ki és a ptolemaioszi geocentrikus világképet tanította.1639- ben Japán az elkövetkezendő 200 évre bezárta kapuját a külföldiek előtt (a tudományos könyvek sem jöhettek be), néhány holland kereskedőt kivéve. A holland hajók kapitányaitól elvárták, hogy meglátogassák Edo-sógunátust és beszámoljanak utazásaikról. Ezek néhány új nyugati árucikket hoztak ajándékba, mint például órákat, távcsöveket és világtérképeket.1720-ban a nyugati könyvek tilalmát feloldották és engedélyezték azon művek behozatalát, amelyek nem vallásos tanokat hirdettek.

Tadao Sizuki kiadta "Rekisyo Sinsyo" című kötetet, amely közvetett, annotált fordítása volt Newton "Princípiá"-jának.1823-ban a német Ph. F. v. Schiebold orvosként csatlakozott a holland kereskedőházhoz azzal a küldetéssel, hogy a kereskedelem elősegítése céljából egy enciklopédiát ad ki Japánról. Az ő hétéves itt tartózkodását tekintjük a tiszta természettudomány meghonosodásának Japánban.

1853-ban az amerikai flotta Perry sorhajókapitány parancsnoksága alatt Uragában kötött ki.1860-ban az Edói Kormányzat elhatározta, hogy meglepi az Egyesült Államokat és egy 80 tagú delegációt küldött hozzájuk, továbbá 260 küldött látogatta meg 1862 és 1867 között az európai országokat. A földesurak körülbelül 50 fiatalt küldtek titokban külföldre tanulni, megsértve a központi kormányzat tiltó rendelkezéseit. Fukuzawa Yukichi 1858- ban megalapította a későbbi Keio Egyetemet. Miután visszatért az Egyesült Államokból és Európából,1868-ban megírta a "Kyuri Zukai" című első fizikatankönyvet gyerekeknek és nőknek. Úgy gondolta, hogy a nyugati civilizáció alapja a fizika volt, és a fizika alapvető törvényeit és elveit a mindennapi élet jelenségei alapján magyarázta.

1871-ben a Meiji szövetségi kormány 46 fős delegációt küldött az Egyesült Államokba és az európai országokba azzal a megbízással, hogy tanulmányozzák azok kormányzati rendszerét és kultúráját.

1877-ben a Meiji kormány a Tokiói Egyetemen kiterjesztette a felsőoktatási intézet tevékenységi körét, amelyet 1855-ben a nyugati természettudomány tanítására alapítottak. Az első japán fizikaprofesszor Yamakawa Kenjirou volt, aki a Yale Egyetemen tanult. Ő a Tokiói Egyetem, a Kyotói Egyetem és a Kyúsu Egyetem elnöke (rektor) lett. Az egyetemen sok külföldi meghívott vendégtanár tanított Európából és az Egyesült Államokból, többek között: T. C. Mendenhall (1878-1881) Ohióból; J. A. Ewing (1878-1883) és C. G. Knott (1883-1890) Edinburghből. Alapelvük volt, hogy hallgatóik vegyenek részt kutatómunkáikban. Ily módon Ewing és Knott elindította Japánban a mágnesség tanulmányozásának hagyományát, kinevelve olyan képességű és elhívatott kutatókat, mint Nagaoka Hantaro és Honda Kotaro.

Nagaoka Hantaro a Tokiói Egyetemen szerzett diplomát 1887-ben és 1893-től kezdve Európában tanult.1900- ban Párizsban résztvett az Első Nemzetközi Fizikus Kongresszuson. Az atomfizika iránt érdeklődött. Amikor J. J. Thomson megalkotta atommodelljét, amely gömbalakú térrészben egyenletesen eloszló pozitív töltést és benne szétszórt elektronokat jelentett, Nagaoka visszautasította ezt a modellt azon az alapon, hogy az ellentétes töltések felderíthetetlenek. Egy alternatív modellt javasolt, amelyben egy pozitívan töltött centrumot egy csomó keringő elektron vesz körül olyanképpen, mint a Szaturnuszt a gyűrűi. Nagaoka 1901. és 1925. között volt a Tokiói Egyetem fizikaprofesszora.

Honda Kotaro 1897-ben végzett a Tokiói Egyetemen és a göttingeni, valamint a berlini egyetemen tanult. 1917-ben feltalált egy erősen mágnesezhető ötvözetet és a Tohoku Egyetem professzora lett. Az egyetemhez tartozó vas, acél és egyéb fémek kutatóintézetében sok kutató tanulmányozta a mágneses anyagok tulajdonságait.

Yukawa Hideki, az első japán Nobel-díjas a Kyotói Egyetemen végzett 1929-ben.1935-ben, amikor az Oszakai Egyetem fakultásának tagja volt, Yukawa megjósolta a pion részecske létezését és tömegét, valamint kapcsolatát az erős kölcsönhatással.1947-ben Cecil Powell a kozmikus sugárzásban meg is találta a piont. Yukawát 1949- ben tüntették ki fizikai Nobel-díjjal és ez az elismerés arra bátorította a tehetséges hallgatókat Japánban, hogy elméleti fizikát tanuljanak. Yukawa 1939-től 1970-ig volt a Kyotói Egyetem professzora, ahol megalapította a Fizikai Alapkutatások Yukawa Intézetét és elősegítette a kutatók együttműködését.

Tomonaga Shinichiro, a második japán Nobel-díjas Yukawa osztálytársa volt és a Kyotói Egyetemen kapott diplomát 1929-ben. Nishina Yoshio irányítása alatt dolgozott a Fizikai és Kémiai Kutatások Intézetében. Főnöke Niels Bohr tanítványa volt Koppenhágában. 1941. és 1943. között Tomonaga önállóan kidolgozta a relativisztikus kvantumelektrodinamika konzisztens elméletét japán barátaival: Sakata Shouichival, Taketani Mitsuóval és másokkal folytatott ösztönző viták közben. 1965-ben Tomonaga megosztott fizikai Nobel-díjat kapott R. Feynmannal és J. Stewinggel együtt. Tomonaga a Tokyo Higher Normal University professzora és rektora volt.

Esaki Reona B. Josephsonnal és I. Giaeverrel együtt kapott megosztott fizikai Nobel-díjat 1973-ban az alagút-dióda (Esaki-dióda) megalkotásáért. Ő a Tokiói Egyetemen végzett 1947-ben. Most a Tsukuba Egyetem rektora.

A Japán Fizikai Társaság 1877-ben alakult Tokiói Matematikai Társaság néven. 1889-ben 86 tagja volt, és a Japán Fizikai-Matematikai Társaság nevet vette fel, amely két szervezetre oszlott 1946-ban, a második világháború befejezése után: a Japán Fizikai Társaságra és a Japán Matematikai Társaságra. A Fizikai Társaság tagjainak létszáma 1947-ben 2175 volt, ami 1996-ra 18791-re növekedett. A Japán Alkalmazott Fizikai Társaságot 1932-ben alapították és taglétszáma 1996-ban 23164 volt; sok tagjuk az ipar számára dolgozik. A Japán Fizikatanítási Társaságot 1952-ben alapították. Tagjainak létszáma 1996-ban 1553 volt, 60%-uk középiskolai tanár.

A japán technológiai fejlődés szükséges módszere ma sem különbözik a 100 évvel ezelőttitől. A "Kormányzati Természettudományos és Technológiai Alapelvek" című dokumentum (1986) a következő célokat fogalmazza meg:

  1. úgy irányítani az alapkutatást és más kreatív tevékenységeket, hogy elősegítse a természettudomány és technika fejlődését a jövőben;
  2. úgy fejleszteni a természettudományt és a technikát, hogy azok harmóniában legyenek az emberi léttel és társadalommal;
  3. úgy erősíteni a természettudományos kutatás nemzetközi együttműködési oldalát, hogy Japán szükségleteivel összhangban legyenek.

A japán oktatási rendszer változásai

A régmúlt időkben, a 6. századtól a 8. századig sok fiatalt küldtek Koreába és Kínába tanulni, akik mint buddhista szerzetesek vezető szerepre tettek szert az új vallás és a kínai civilizáció egyéb vonatkozásainak Japánba való átültetésében.

A feudális korszakban, a 17. századtól a 19. századig sokféle nevelési rendszert fejlesztettek ki, amelyek a különböző társadalmi osztályok szükségleteit szolgálták. A fővárosban, Edóban a sógun családjának a konfucionizmust tanították. A katonák (harcosok) osztálya gyerekei számára ott voltak a feudális törzsi iskolák (hankou) minden feudális földbirtok középpontjában (daimyo). Ezeknek az iskoláknak az volt a céljuk, hogy alkalmas hivatalnokokat képezzenek ki a klán számára. Nemcsak a konfucionizmust, hanem orvoslást és csillagászatot is tanítottak. Egyéb társadalmi osztályok, mint a parasztok, iparosok és kereskedők osztályai számára magán elemi iskolák (terakoya) voltak. Azokban gyakorlati tantárgyakat, olvasást, írást, számolást tanítottak, de nem tanítottak természettudományt.

Az első nemzeti oktatási rendszert 1872-ben alapították Japánban, amikor a Meiji kormány oktatási rendeletével elemi- és középiskolákat létesített. A terakoya elemi népiskolává vált és a hankou lett a középiskola. Öt természettudományos tantárgy, közöttük a fizika oktatását vezették be az elemi iskolában, a megfigyelés és a kísérlet fontosságát hangsúlyozták. 1872-ben a tanítási idő 14,4%-át fordították a természettudományos tárgyak tanítására, ez volt a legmagasabb arány Japán történelmében. Az oktatási rendszerben gyakran vezettek be változásokat. 1886-ban megalkották az elemi iskolai törvényt, a középiskolai törvényt, a szövetségi egyetemi törvényt és a mintaiskolai (gyakorló iskolai) törvényt; és alapvető oktatásügyi intézményeket szerveztek: Integrált természettudományt (rika) vezettek be a különálló tantárgyak, mint például a fizika és kémia helyett, és ez a berendezkedés a mai napig tart.

1886-ban a teljes tanítási időnek mindössze 3,4%-ára csökkent a természettudományok tanításának ideje, ez volt Japán történelmében a legalacsonyabb. A természettudományos tárgyak tanításának ideje 1952-re fokozatosan 11,5%-ra emelkedett, csak 1992-ben csökkent újra 8,1%-ra.

A kötelező négyosztályos oktatás 1886-ban kezdődött és 1908-ban hatosztályosra terjesztették azt ki. 1947-ben, amikor az új nemzeti nevelési (6-3-3-4) rendszert bevezették az oktatási alaptörvény és az iskolai oktatási törvény alapján, a kötelező oktatási időt kilenc évre bővítették: hatosztályos elemi iskola és háromosztályos alsó középfokú iskola lett kötelező. A régi oktatási rendszerben az elemi iskolától a felsőfokú oktatásig igen erős hátrányos megkülönböztetés érvényesült a nőkkel szemben.

1975 óta minden évben a 18 éves korosztály több, mint 95%-a fejezi be a középiskolát, így gyakorlatilag manapság 12 éves a kötelező oktatás. A középiskolát végzetteknek körülbelül a fele megy felsőfokú intézménybe tanulni, növekszik az egyetemet végzettek száma. A japán társadalom magasan képzett rétegében a szülők azért dolgoznak, hogy gyerekeiket olyan jó iskolába adhassák, amilyenbe csak lehet. Ennek az az oka, hogy Japánban az üzleti előrejutásban igen fontosak az iskolai bizonyítványok. Nemcsak egy nagy és jó hírű vállalatnál remélt alkalmazás miatt fontos bárki számára a japán elit egyetemek valamelyikén szerzett végzettség, hanem ugyanolyan fontos a vállalaton belüli ranglétrán való előrehaladáshoz. A vezető főiskolákon és egyetemeken kiterjedt verseny folyik a felvételért, de komoly verseny fejlődött ki a jobb középiskolákba és az inkább elméleti irányultságú magán és állami alsó középfokú iskolákba, valamint az elemi iskolákba és óvodákba bejutásért is. Mivel oly sok ember pályázik kevés helyre, ezért nem elég csak az alapvető iskolai feladatokat elvégezni. A délutáni iskolák, a "jukuk" különbözőek, nem szokatlan olyan gyerekeket látni, akiket 2 vagy 3 órát korrepetálnak naponta a hét 3, 4 vagy akár 5 napján. Mivel a japán gyerekek jól vannak trenírozva a felvételi vizsgák feladatainak megoldására, jó eredményeket érnek el az IEA (International Association for Evaluation of Educational Achievement) tesztekben is, bár a legtöbbjük nem szereti a természettudományt. Az IEA 3. Nemzetközi Természettudományos Felmérése (1994) szerint Japán a harmadik legjobb a nyolcfokozatú skálán, ahol Szingapúr az első és Csehország a második.

Azonban azon tanulók aránya alapján, akik szeretik a természettudományokat, 21 ország közül Japán a legutolsó. Különösen a japán lányok nem szeretik a természettudományokat. A Japán Nemzeti Oktatásügyi Intézet tanulmánya (1996) azt mutatja, hogy azon gyerekek aránya, akik szeretik a fizikát 92,9%-ról 33,4%-ra esett vissza. Ők korábban a harmadik, most pedig a kilencedik helyre sorolják a fizikát a népszerűségi listán. Ugyanakkor a biológiát kedvelő tanulók aránya 60,9%-ról 88,8%ra növekedett. (Nincs természettudományos tantárgy a 3. hely előtt.) Úgy látszik, a fizikatanítás elriasztja a tanulókat. S nemcsak a tanulókat, hanem sok elemi iskolai tanár (akik nem terrnészettudományos képzettségűek) sem szereti a fizikát. Manapság növekszik azon gyerekek száma is, akik nem szeretik az iskolát. Az Oktatásügyi Minisztérium csökkenteni akarja azon tantárgyak tanítására fordítható órák számát, amelyeket a tanulók nem szeretnek. Ez a japán fizikaoktatás igen súlyos problémája. A fizika a természettudományok és a technika alaptudománya, a természettudományos és technikai műveltség igen fontos napjainkban és a jövőben is.

A mi küldetésünk, hogy megoldjuk ezt a problémát együttműködve a világ minden tájáról erre a soproni konferenciára összegyűlt kreatív fizikatanárokkal.

____________________________

A cikket Zsúdel László fordította.