VAS MEGYE

Szombathely

Széchenyi út 2.

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium. A kapualjban a bal oldali falon márványtábla látható aZ 1771-b en alapított gimnázium híres tanárairól, akik közül két fizikus nevével találkozhatunk:
Kunc Adolf és Edelmann Sebő. Kunc tanítványának, Gothard Jenőnek a segítségével a közeli székesegyházban 1880. augusztus 25-én elvégezte az Foucault-inga kísérletet. Kunc szÜletésének 150. évfordulóján, majd 1994-ben a BDTF Fizika Tanszék oktatói megismételték a mérést. A gimnázium másik jeles tanára Edelman Sebő (1853-1921.) nevéhez fűződik az Edelman-féle akkumulátor és az, hogy 1896 februárjában az elsők között készített röntgenfelvételeket Magyarországon. AZ 1894-ben Eőtvös Loránd jelenlétében felavatott iskolában 11 helyiség jutott a természettudományok számára. Az első emelettre vezető lépcsőfordulóban vörös márványtábla emlékeztet az iskolaépítésre:
ÉPÍTETTE 1894-IK ÉVBEN DR. KUNC ADOLF PRAELATUS ÉS PRÉPOST KORMÁNYZÁSA ALATT CSORNA-PREMONTREI KANONOKOK RENDJE VASVÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS SZOMBATHELY REND. TAN. VÁROSNAK HOZZÁJÁRULÁSÁVAL.

A fizikaszertár sok szép régi eszközt őriz. (További régi fizikaeszközök találhatóak az 1995-ben kilakoltatott, országos hírű Nagy Lajos Gimnáziumban, amely csaknem 50 évig volt a premontrei gimnázium méltó jogutóda. Épületük most a Dózsa Gy. út 4. szám alatt van.)
1906 és 1908 között itt tanított Novobátzky Károly is. A kapualjban elhelyezett tábla szövege:
E HÁZBAN ÉLT, A GIMNÁZIUMBAN TANÍTOTT, SZAKTUDOMÁNYA FELLENDÍTÉSÉN ÉS MEGYÉNK ÉRTÉKEINEK SZÁMBAVÉTELÉN DOLGOZOTT 1860-1879-IG A RÉGÉSZ DR. LIPP VILMOS, 1863-1884-IG A FIZIKUS DR. KUNC ADOLF, 1877-1907-IG A FIZIKUS DR. EDELMAN SEBŐ, 1883-1911-IG A BÖLCSÉSZ DR. KÁRPÁTI KELEMEN.
SZÉPÍTŐ EGYESÜLET 1987.

Károlyi Gáspár tér 4.

A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (volt Faludi Gimnázium) épületcsoportja. Az 1983-ban elkészült új szárnyban, a Fizika Tanszék bejáratánál Szabolcs Péter Zalaegerszegi szobrászművész 1974-ben készült Zemplén Győzőt ábrázoló patinázott gipsz mellszobrát láthatjuk. Érdemes megtekinteni a tanszék Öveges-kiállítását, fizikatörténeti posztereit, fizikus arcképcsarnokát és az évfordulós kiállításokat. Figyelmet érdemel két kisplasztikai alkotás is. Mindkettő Majtényi Károly, szombathelyi szobrászművész alkotása: az egész alakos Eötvös Loránd a stilizált ingával (1978); és A fizikus. A főiskolán létrehozott Fizika Tanszék ihlette a művészt "A fizikus" megalkotására. (FSz 1992/12) A tanszéken található Kiss Sándor Eötvös-reliefjének patinázott gipsz eredetije és sok fizikus vonatkozású érem.

Szent Imre herceg út 112.

ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma (GAO). Az épületet Gothard Jenő polihisztor testvére, Sándor vette meg 1918-ban. A GAO a hatvanas évek óta működik itt. Az udvarról nyíló bejárat jobb oldalán márványtábla áll:
GOTHARD ASZTROFIZIKAI OBSZERVATÓRIUM CENTENÁRIUMÁRA 1881-1981 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM, SZOMBATHELY VÁROS TANÁCSA.

Az épületben állandó Gothard Tudománytörténeti kiállításon láthatók a Gothard-testvélrek műszerei, kísérleti eszközök, távcsövek. A kiállítást a Gothard Jenőről készült festmény és szobor teszi teljessé. AZ 1918-ban készült gipsz portré alkotója az a Tóth István, aki a Parlament szobrait is készítette, a festmény alján a Rajzó Miklós név olvasható. A Gothard-féle épület mögött 1967-68-ban épült a műholdmegfigyelő állomás. 1972-ben készült el a 6 m belső átmérőjű kupolás épület, amelyben 1980 óta működik egy 60 cm-es Zeiss gyártmányú Cassegrain teleszkóp. Ebből az épületből nyílik a Gothard Jenő Amatőrcsillagászati Egyesület bemutató csillagvizsgálója. Az egyesület Gothard Jenő Emlékérmet alapított (Tornay Endre András, 1993). - Itt működik a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumért Alapítvány. A Szombathelyi Önkormányzat díjainak egyike: Gothard Jenő Díj.

Béke tér 1/A.

A Gothard Jenő által épített csillagvizsgáló a Szombathely-Herény Béke téren lévő Gothard kastély jobb szárnyánál állt. Azt 1889-90-ben építették egybe a kastéllyal. AZ utcai kapu bejáratánál tábla hirdeti:
ÍTT HÍVTA LÉTRE 1881-BEN GOTHÁRD JENŐ CSILLAGVIZSGÁLÓ OBSZERVATÓRIUMÁT.
MŰEMLÉK JELLEGŰ ÉPÜLET (VOLT GOTHÁRD-KASTÉLY) ÉPÜLT 1696-1699 KÖZÖTT BAROKK STÍLUSBAN. EKLEKTIKUSAN ÁTÉPÍTETTE HAUSZMANN ALAJOS 1881-BEN.

Benczúr Gyula u.10.

Gothard Jenő Általános Iskola. Az előcsarnokban Gotbard-emlékfalat találunk.

Losonc u. 1.

Neumann János Általános Iskola. A lépcsőfeljáró falán Neumann-emlékkiállítás.

Bolyai János u. 11.

A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Bolyai János Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma. Bolyai János szobrukat és a tanároknak adható Bolyai érmüket Kiss Sándor készítette.

Pázmány Péter krt. 28/a,

Szent-Györgyi Albert Középiskola. Névadójuk szobrát az aulában helyezték el.

Tulipán utca, temető.

A temető bejáratától mintegy ötven méterre magasodik egy obeliszk, amelyen a Gothard szülők neve alatt ez áll:
HERÉNYI GOTHARD SÁNDOR 1859-1939 VII/14. V. ORSZ. GYŰL. KÉPVISELŐ, FERENC JÓZSEF REND LOVAGJA.

Mögötte szerény sír húzódik meg, Gothard Jenőé:
HERÉNYI GOTHARD JENŐ CSILLAGÁSZ 1857-1909

Eötvös Loránd utca, Kunc Adolf utca


Celldömölk

Sághegyi turistaház:

Eötvös Loránd emlékoszlop. (Antal Károly, 1971, FSz 1972/2) Felső részén stilizált Eötvös-inga és az 1891-es évszám látható. A talapzaton lévő ferde fekvésű márványtáblán a következő szöveg van:
EÖTVÖS LORÁND SÁG HEGYI KUTATÁSAI EMLÉKÉRE. EÖTVÖS LORÁND, TANGL KÁROLY, KÖVESLIGETHY RADÓ, BODOLA LAJOS 1971.

A celldömölki lokálpatrióták büszkék arra, hogy Eötvös Loránd a Sághegyen végezte első vidéki terepméréseit. Az emlékoszlop közelében levő múzeumban a földtörténeti anyagok mellett a szögletes kivitelű Eötvös-ingák egy korai változatát és az 1971-es avató ünnepség dokumentumait is kiállították. A sághegyi kráter védett és őrzött terület. Csoportos látogatáshoz vezetőt is biztosítanak.

Széchenyi u. 15.

Eötvös Loránd Általános Iskola. Az iskola hagyományos városi Eötvös Fizika Versenyét 1993. május 24-én már regionális jelleggel rendezték meg. Ekkor avatták fel az emeleti zsibongóban, az egykori kápolnában Kiss Sándor szobrászművész alkotását, a fiatal Eötvösről mintázott, félalakos bronz domborművet. (A relief első példánya a Heidelbergi Egyetemen feliratos máványtáblába van ágyazva.)
Celldömölk érdeme az Eötvös Loránd Alapítvány a tehetséges tanulók, az Eötvös Hagyományok Alapítvány a versenyek és a Centenárumi Alapítvány az iskola segítésére. Itt működik az Eötvös Loránd Diáksport Egyesület. Az iskola főbejárata előtt áll az Eötvös térplasztika (Bányai József, 1985). Rajta Eötvös-inga, Eötvös-fej és a következő szöveg:
MÚLÉKONY ÉLETÜNKBEN ARRA TÖREKSZÜNK, HOGY VALAMI MARADANDÓT ALKOSSUNK - EÖTVÖS

Eötvös Loránd utca


Hegyhátsál

Fő utca 23.

A kápolna közelében üres telket találunk: itt állt Kunc Adolf szülőháza; az erre emlékeztető márványtáblát a kápolnán, az utcára néző falon helyezték el:
HEGYHÁTSÁL SZÜLÖTTE DR. KUNC ADOLF 1841-1904 PREMONTREI SZERZETES, FIZIKUS, JELES KÖZÉLETI SZEMÉLY EMLÉKÉT TISZTELETTEL ŐRZIK A KÖZSÉG LAKÓI 1988.


Kám

Kisfaludi Sándor u. 3.

Holenda Barnabás, neves győri bencés matematika-fizika tanár jelöletlen szülőháza.


VESZPRÉM MEGYE

Ábrahámhegy

Pattantyús sétány.

Utcajelző oszlop és az azt díszítő szilfa tábla őrzi a hírneves műegyetemi gépész professzor, Pattantyús-Ábrahám Géza emlékét (Raffai Béla,1996).


Ajka

Bródy Imre út 4.

A városközpont közelében van a Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola. AZ épület bejáratának közelében áll Bródy Imre mészkőszobra (Kőfalvi Gyula, 1967). Ez volt az első Bródy-szobor Magyarországon. (FSZ 1992/8 címlap, tudósítás: FSZ 1968. 224. o.). A gimnázium első emeletén Bródy fényké- pe alatt márványtábla áll:
BRÓDY IMRE 1891-1945 AZ ELSŐ BRÓDY NAPOK EMLÉKÉRE: AZ ISKOLA TANULÓI ÉS TANÁRAI. 1969. III. 20.

1995-ben Bródy-díjat hoztak létre kiváló diákjaik jutalmazására. A Bródy Alapítvány a pedagógiai munkát támogatja 1996-tól. Minden évben megrendezik a Bródy Imre megyei Fizikaversenyt.

Bródy Imre u. 2. Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet.

Móricz Zs. u. 22.

Szent-Györgyi Albert Szakiskola és Szakközépiskola.

Eötvös u. 9. és

Mikes Kelemen u. 2.

Eötvös Loránd Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó. Az 1970-ben indult iskola 1973 óta viseli Eötvös nevét. A bejárat bal oldalán 1995 óta Eötvös-relief és márványtábla van:
"VÁLTOZATLANUL ÉS MOZDULATLANUL SEMMI SEM MARAD EZEN A VILÁGON." EÖTVÖS LORÁND

Évenként megrendezik a városi Eötvös Loránd fizikai vetélkedőt.


Ajkacsinger

A buszmegállóval szemben áll az első magyarországi kripton-gyár, ahol Bródy Imre szabadalma alapján állították elő az új típusú, Bródy által felfedezett izzólámpákhoz a kriptont. A nemrég fehérre festett, eredetileg vörös téglás épület falán márványtábla emlékeztet a tényre:
EZ AZ ÉPÜLET IPARI MŰEMLÉK. E GYÁRBAN DOLGOZOTT AZ 1930-AS ÉVEKBEN BRÓDY IMRE KIVÁLÓ FIZIKUS, A KRIPTONTÖLTÉSŰ IZZÓLÁMPA FELTALÁLÓJA, A FASIZMUS ÁLDOZATA. ÁLLÍTOTTA AjKA VÁROS TANÁCSA, A SZAKMUNKÁSTANULÓK I. ORSZÁGOS HONISMERETI TÁBORA
1978.


Balatonfüred

Tagore sétány a Balaton partján.

Tagorét a füredi szívkórházban gyógyították. Indiai szokás alapján ő kezdeményezte a tóparti faültetést. A magyar fizika világméretű elismertségét jelzi az a tény, hogy mennyi nemzetközi kiválóság jött el Magyarországra, Balatonfüredre, és megtisztelte a magyarokat jelenlétével, előadásával, faültetésével. (Innen indultak el 1972-ben az azóta három kontinenst bejárt kétévenkénti Neutrínó Konferenciák, és számos nemzetközi Oktatási konferenciát is rendeztek itt. )
Idősorrendben az egyre fiatalabb platánok előtt emléktáblák hirdetik: Richard Feynman Nobel-díjas fizikus (1972), Bruno Pontecorvo Lenin-díjas fizikus (1972), I. M. Frank Nobel-díjas fizikus (1972), Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus (1976), Paul Adrien Maurice Dirac Nobel-díjas fizikus (1977), A. M. Prohorov Nobel-díjas fizikus (1979), Rudolf Mössbauer Nobel-díjas fizikus (1982), Nevill F. Mott Nobel-díjas fizikus (1986), Benoit Mandelbrot matematikus (1987), Kürti Miklós fizikus (1989) (FSz 1989/11 címlap), Teller Ede fizikus (1991) (FSZ 1992/1 hátlap), Harsányi János Nobel-díjas közgazdász (1995), Oláh György Nobel-díjas kémikus (1995). Kürti Miklós, Teller Ede, Harsányi János, Oláh György fájának árnyékos hely jutott, ezért ők tiszafát ültettek.
A parti fáktól pár perces sétával feljuthatunk a Kossuthról elnevezett savanyúvíz forrás mögött lévő Gyógytérre, a Balatoni Pantheon árkádjához. Itt azoknak állítottak emléktáblát, akik valamilyen módon kapcsolódtak a Balatonhoz. Eötvös domborműves emléktáblájának szövege:
EÖTVÖS LORÁND A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEM TANÁRA ÉS A MAGYAR TUD. AK. TAGJA DOLGOZTA KI A FÖLD BELSŐ RÉTEGEINEK GRAVITÁCIÓS VIZSGÁLATI MÓDSZERÉT. GRAVITÁCIÓS KETTŐS INGÁJÁT l901/2 ÉS 1902/3 TELÉN A BEFAGYOTT BALATON JEGÉN, FÜRED ÉS TIHANY KÖZÖTT PRÓBÁLTA KI ÉS HITELESÍTETTE. MÓDSZERÉVEL, AMELY AZ EGÉSZ VILÁGON ELTERJEDT, A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYNAK NAGY HASZNOT, HAZÁNKNAK NAGY DICSŐSÉGET SZERZETT.
EÖTVÖS ALKOTÁSÁNAK EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTA E TÁBLÁT A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÉS AZ EÖTVÖS LORÁND FIZIKAI TÁRSULAT 1959-BEN.

Noszlopy Gáspár u. 2.

Az Eötvös Loránd Általános Iskola zsibongójában Eötvös-emlékfal, az iskolaudvaron pedig karcsú posztamensen nem megszokott formájú bronz Eötvös-mellszobor van (Borbás Tibor, 1989). - Itt működik a Balatonfüredi Eötvös Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány.

Új temető.

Ha észak felől megyünk be, akkor lefelé haladva bal kézről hamar megleljük a Balaton felé néző Kerekes-emlékkövet.
KEREKES FERENC 1784-1850. A DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM PROFESSZORA, A MAGYAR TUDODMÁNY KIMAGASLÓ, SOKOLDALÚ MŰVELŐJE, TERMÉSZETTUDÓS, NYELVÉSZ, PEDAGÓGUS.


Balatonfűzfő

Gagarin u. 30.

Irinyi János Általános Iskola. Az aulában Irinyi János portré domborműves bronz emléktábla van (Szilágyi Bernadett,1989).


Balatonudvardi

Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet telephelye.


Pápa

A

Református Kollégium

falán látható az Ó-kollégium diákjainak emléktáblája. Az "Itt tanultak" felírat alatt felsorolt 16 személy közül természettudós volt "Tarczy Lajos és Váli Ferencz". Külön márványtábla hirdeti:
EBBEN AZ ÉPÜLETBEN TANÍTOTT 1790-1831-IG TUDÓS MÁNDI MÁRTON ISTVÁN A FILOZÓFIA ÉS MATEMATIKA PROFESSZORA. 1760-1831.
PÁPA VÁROS TANÁCSA 1972.


Tihany

Kossuth u. 81.

Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet az apátsági templom mögött a rév felé vezető úton van, a nagy autóparkoló közelében, az azzal szemközti oldalon. Gazdag, állandó Eötvös-kiállítás van itt: Eötvös-relikviák, felújított ingák, Eötvös sztereo-fotói, festmények, érmek.

A Tihanyi Apátság

mellett látható Amerigo Tot "Őfelsége a kilowatt" című szobra.

Az MTA Biológiai Kutatóintézet

kertjében, a tóparton 1970-ben "állították fel Tihanyban Schaár Erzsébet "Tudósok című zseniális alkotását" - írja Wehner Tibor "Köztéri szobraink" (Gondolat, 1986) művében. Idézünk Wehner könyvéből: "A tihanyi Tudósok: művészettörténeti érték. (...) A fákkal és bokrokkal beültetett ligetesparkban. - háttérben a Balaton víztükrével - áll Schaár Erzsébet csaknem három méter magas alkotása: két egymás mögé helyezett kapu architrávja alatt egy-egy figura fordul a közeledő felé. "


Zirc

Rákóczi tér 1.

A Cisztercita Apátság belső udvarán találjuk a Bakonyi Panteont. Vákuumtechnikai eredményei és az ajkai kriptongyártáshoz kapcsolódó tevékenysége miatt emléket állítottak itt Pfeifer Ignác (Szentgál, 1867. szeptember 30. - Budapest, 1941. szeptember 7.) vegyészmérnöknek, az Egyesült Izzó kutatási vezetőjének.


ZALA MEGYE

Zalaegerszeg

Iskola utca 1.

Az andráshidai városrészben van az Öveges József Általános Iskola. A kis előtér jobb oldalán fényképes ismertető, a zsibongóban emlékfal méltatja a névadó érdemeit:
1984. JÚNIUSÁBAN ÜNNEPELTÜK FENNÁLLÁSUNK 100. ÉVFORDULÓJÁT, És NOVEMBER 9-ÉN VETTE FEL ISKOLÁNK ÖVEGES JÓZSEF NEVÉT.

DÍsz tér 7.

Zalaegerszegen az Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület legkiválóbb tagjait Öveges-éremmel jutalmazza (Swager Konrád, 1990).

Berzsenyi út 8.

Itt született Izsák Imre Gyula csillagász.

Kosztolányi út 35.

Izsák Imre házán 1993. február 22-én az alábbi szövegű emléktáblát avatták fel:
E HÁZBAN ÉLT IZSÁK IMRE GYULA 1929-1965 MATEMATIKUS, FIZIKUS, VILÁGHÍRŰ CSILLAGÁSZ. "NEM HAL MEG AZ, KI MILLIÓKRA KÖLTI DÚS ÉLTE KINCSÉT, ÁMBÁR NAPJA HŰL" (ARANY J.)
ÁLLÍTTATTA: MTESZ MEGYEI SZERVEZETE ÉS ZALAEGERSZEG POLGÁRMESTERl HIVATALA 1993.

Rákóczi u. 30.

A Zrínyi Gimnázium Izsák Imre Gyula Természettudományi Díj Alapítványt létesített. A kimagasló matematikai-, fizikai- és számítástechnikai eredményekért járó Izsák-díjat először a gimnázium fizikai diákolimpikon tanulója, Boncz András kapta meg. (Izsák Imre diákkorában 2. lett az Országos matematika versenyen és a KöMaL feladatmegoldói közt is az élmezőnyben volt.) Rendszeresen megrendezik az országos Izsák Imre matematika-fizika-számítástechnika versenyt.

Ady Endre u. 27.

Az Ady Általános Iskola és Gimnázium önképzőköre az Izsák ImreKépző Kör.

Klapka Gy. u. 1-3.

Izsák Imre Általános Iskola. A csácsbozsoki városrész általános Iskolája 1994-ben, Izsák Imre születésének 65. évfordulóján vette fel a város nagy szülöttjének nevét. Az aulában Izsák-festmény van (Darvas Árpád, 1994.). - Itt működik az Izsák Imre az Oktatás Jövőjéért Alapítvány.

Köztemető.

A bal oldali kiskapun belépve, balra mintegy ötven méterre megpillanthatjuk Öveges József sírjának fekete márványlapját:
ÖVEGES JÓZSEF KOSSUTH, SZOT, PROMETHEUS DÍJAS PROFESSZOR 1895-1979.


Bázakerettye

Iskola u. 10.

Általános Iskola. Évenként megyei fizikatörténeti pályázatot hirdetnek általános iskolai tanulóknak. Az iskolában mindig látható valamilyen évfordulós fizikatörténeti kiállítás. 1995-ben Öveges József tiszteletére létrehozták a Csodák Mini Palotáját.


Keszthely

Fejér György utca 8.

Ezen a helyen állt Schwarz Dávid szülőháza.

Kossuth u. 28.

Goldmark Károly Művelődési Központ. A földszinti városi panteonban márványtábla hirdeti:
E HÁZBAN SZÜLETETT SCHWARZ DÁVID 1850-1897 A MEREV RENDSZERŰ KORMÁNYOZHATÓ LÉGHAJÓ FELTALÁLÓJA, AKINEK SZABADALMA ALAPJÁN KÉSZÜLTEK KÉSŐBB A ZEPPELIN-LÉGHAJÓK.
SZÜLETÉSÉNEK 120. ÉVFORDULÓJÁRA ÁLLÍTTATTA KESZTHELY VÁROS TANÁCSA

Alatta málványba vésett magyarázó szöveg:
A FENTI TÁBLÁT SCHWARZ DÁVID EMLÉKÉRE A LEBONTOTT SZÜLŐHÁZ FALÁRÓL ÁTHELYEZTETTE AZ ÉREMGYŰJTŐK KESZTHELYI CSOPORTJA. 1985.

A két tábla felett a Keszthely Város Nagyjai éremsorozat 1975-ös darabjának felnagyított bronz elő- és hátlapja látható Schwarz Dávid képmásával.

Schwarz Dávid utca


Nagykanizsa

Deák tér 2.

A felső templom melletti, a közelmúltban erősen átalakított házban született Zemplén Győző. Az Eötvös Társulat az 1960-as években emléktáblával jelölte azt meg:
EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT DR. ZEMPLÉN GYŐZŐ 1879-1916 AZ ELMÉLETI FIZIKA PROFESSZORA, A FOLYADÉKOK ÉS AZ ELEKTROMOS TÉR MOZGÁSÁNAK NAGYHÍRŰ KUTATÓJA. NEVÉT A LÖKÉSHULLÁMOKRA VONATKOZÓ ZEMPLÉN-TÉTEL ŐRZI.

Rozgonyi utca 23.

A Batthyány (Landler) Gimnázium udvarán 1974. október 28-án avatták fel Zemplén Győző szobrát. A mészkőszobrot Szabolcs Péter készítette. A hetvenes években a tehetségápolás jelentős országos rendezvényei voltak a Zemplén Győző Emléknapok kísérletbemutatói és fizikaversenyei. A győztesek és felkészítő tanáraik bronz Zemplén-érmet kaptak. Szabolcs Péter az érmen a 25 éves, a szoborral pedig a 37 éves Zemplént mintázta meg. (Érem: FSz 1979/9, "Zemplén-emlékszám" címlap. Szobor FSz 1975/6 címlap.) A Zemplén Napokat 1994-től modern tartalommal újra megrendezik. Érdemes megtekinteni a Batthyány Gimnázium régi fizikai eszközgyűjteményét.

Sugár út 13.

Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola. Földszintjén kiállításokat láthatunk: az "Elődeink" arcképcsarnokban több fizikatanárt is találunk, iskolagalériájuk pedig rendszeresen helyt ad fizikatörténeti kiállításoknak. Itt is bemutatták a gazdag megyei Öveges József vándorkiállítást. Évenként megrendezik az általános iskolások Kalamár Csaba Fizikaversenyét.

Erzsébet tér 9.

Bolyai János Általános Iskola. A névadás alkalmából az aulában Bolyai-emlékfalat avattak. Felül fából készült Bolyai-relief (Rohrböck Jenő, 1991.), alatta vörös márványtábla:
"A SEMMIBŐL EGY ÚJ, MÁS VILÁGOT TEREMTETTEM" (BOLYAI JÁNOS) BOLYAI JÁNOS 1802-1860 "NAGY MATEMATIKUS VOLT, AZ ELSŐK KÖZÖTT IS ELSŐ"
ÁLLÍTOTTA A HÁLÁS UTÓKOR NEVÉBEN A BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓIFJÚSÁGA ÉS TANTESTÜLETE 1991.

Itt működik a Bolyai Alapítvány, amely a taneszköz vásárlást segíti.

Zemplén Győző utca.

Nagykanizsa keleti városrészén egy utcát 1976-ban Zemplén Győzőről neveztek el.

ZrÍnyi utca 18/A.

A Zemplén Győző Általános Iskolában a névadót emlékfal mutatja be.

Köztemető

XXXVI. tömb, I. sor, 15. sírhely. A Városi Köztemető végében, a vadgesztenyesort elhagyva, az urnatartók melletti második úton balra befordulva, az első keresztút sarkán jobbra található Mikola Sándor sírja.
MIKOLA SÁNDOR 1871-1945 A BUDAPESTI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM IGAZGATÓJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA R. TAGJA.

Mikola a közeli szlovéniai Gornji Petrovcin (Péterhegy, Felső Petróc) született 1871-ben. A szülőház helyén 1893-ben épült ház ma már lakatlan, de több emléket is őriz Mikoláról.

Bolyai János utca


Páka

Kossuth u. 41.

Öveges József házán, amely a már félig lebontott szülőház mellett áll, 1993 május elsején emléktáblát avattak:
ITT SZÜLETETT ÖVEGES JÓZSEF (1895-1979) KOSSUTH-DÍJAS KÍSÉRLETEZŐ FIZIKAPROFESSZOR, TERMÉSZETTUDOMÁNYOS KULTÚRÁNK KIVÁLÓ NÉPSZERŰSÍTŐJE.
PÁKA ÖNKORMÁNYZATA ÉS LAKOSSÁGA 1993.

Koszorút helyezett el az emléktáblánál az ország valamennyi, Öveges József nevét viselő iskolája, intézménye. A helyi általános iskola Öveges születésének 100. évfordulóján szerette volna felvenni a népszerű fizikatanár nevét, de ez nem valósult meg.


Türje

Türje a "magyar Premontrei". A dombtetőn a pirostéglás műemlék prépostsági templom 1230 előtt román stílusban épült. A templomhoz csatlakozó rendházban töltötte idős napjait Kunc Adolf. Márvány obeliszkje a helyi temetőben van. A templomtól Zalaszentgrót felé haladva a Takarékszövetkezet előtt balra találjuk a Kunc Adolf utcát. A Takarékszövetkezet mögött balra vivő út vezet a temetőhöz, amelynek végében van a szépen gondozott síremlék:
DR. KUNC ADOLF CSORNAI PRÉPOST-PRAELATUS SZ. 1841. DEC. 18. - 1905. SZEPT. 10. AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI!