Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle/1995/4. 109.o.

100 ÉVE SZÜLETETT ÖVEGES JÓZSEF, A FIZIKAI ISMERETEK NÉPSZERŰSITŐJE

Kovács Mihály
Piarista Gimnázium, Budapest

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadásában, a Magyar Pedagógusok könyvsorozatban 1993-ban megjelent életrajza adatai szerint Öveges József a Zala megyei Göcsejben, Páka községben született 1895. november 10-én. 15 éves korában a Piarista Tanítórendbe lépett. Tanulmányainak elvégzése után 1940-ig a rend szegedi, tatai, váci gimnáziumaiban tanított, mint matematika fizika szakos tanár, majd 1946-ig Budapesten, mint vezető tanár. Rendfőnöki engedéllyel az Általános Iskolai Tanárképző Főiskolán Budapesten tanított 1955-ig, mint a fizikai tanszék vezetője. Ekkor, 60 éves korában “nyugalomba vonult", hogy “az egész ország tanítója" lehessen.

1939. és 1970. között 9 fizika tankönyvet írt négy iskolatípus számára, amelyeket a szaktanárok és a diákok még évtizedek múlva is tisztelettel és vágyakozással emlegettek.

Talán tankönyveinél is jelentősebb az 1924-től az 1979-ben bekövetkezett haláláig megjelent 23, a fizikai ismereteket népszerűsítő könyve. Ezek össz-példányszáma meghaladja a félmilliót. Az első népszerűsítő könyvei három, négy kiadásban is megjelentek, mert ekkor kiadói még nem voltak elég bátrak. Később - már az első alkalommal - 30-40000 példányszámban jelentették meg könyveit.

Utolsó két könyve, a “Színes fizikai kísérletek a semmiből" és a "Játékos fizikai kísérletek az elektronnal", színes, tudományos képeskönyvek, amelyekben már a képek dominálnak és a rövid szöveg csak magyarázatul szolgál az ügyes képekhez.

Öveges József többszáz cikket is írt a legkülönbözőbb folyóiratokba, de főleg kedvenc lapjában az Élet és Tudományban jelentek meg írásai. Nevét az egész országban ismertté a rádióban tartott előadásai és különösen a TV-ben tartott kísérleti bemutatói tették. A TV úgy idézi fel Öveges József emlékét, hogy halála óta minden év őszén “Legkedvesebb kísérleteit" bemutatja, és ezeket videokazettán árusítja is.

Most, születésének 100. évfordulóján három könyve is megjelenik új kiadásban. Az utolsó, a felnőttek számára írt “Fizika" tankönyve a tanárt és a tankönyvírót, az “Érdekes Fizika" című könyve a fizikai ismereteket népszerűsítő Övegest, a “Játékos Fizikai Kísérletek" című pedig a fiatalokat önálló kísérletezésre nevelő Övegest szándékozik bemutatni.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat az ünnepeltről úgy kíván megemlékezni, hogy lapjának, a Fizikai Szemlének e számában Öveges József kísérleteiből és könyveiből közöl részleteket.

A tanár kollégák gondolom örömmel forgatják az itt közölt kísérleti leírásokat, példákat, amelyeket öt évtizeddel ezelőtt már közzétett Öveges tanár úr, hogy segítse kollégái oktatási, pedagógiai munkáját, és a diákoknak a természettudományos ismeretek könnyebb elsajátítását.