Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1993/7. 282.o.

LEVIUS ERNŐ, 1907-1993

fotó L. E.-rőlLevius Ernő pályája a 20. század nagy fizikai forradalmának korszakára esett. Születésének évében, 1907-ben a Planck-kvantumot már több éve felfedezték, Einstein dolgozott a mozgó vonatkozási rendszerek elektrodinamikáján (azaz a speciális relativitás elméletén) és Bohr 1913-ban tette közzé a hidrogénatom első használható modelljét. Levius Ernő halálakor már készen volt a kvantumtizika ellentmondásmentes, tapasztalatilag igazolt rendszere, a szilárdtestfizika, lényeges felismerésekhez vezetett az atommag fizika, a röntgen-, az elektron-, valamint a neutrondiffrakció, a mikroprocesszorok fizikája, elterjedt a számítógépek alkalmazása, atomerőművek létesültek, kidolgozták a big bang kozmológiát, megvalósult az űrrepülés, a radioaktivitás alkalmazása. Ebben a közegben élt és dolgozott Levius Ernő, a nagyszerű kísérleti fizikus, tanár és pedagógus.

Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Szarvason végezte, majd a nagyhírű budapesti Eötvös Kollégium tagjaként fizika-matematika szakos tanári oklevelet szerzett, valamint 1930-ban fizikából doktori oklevelet. Negyed és ötödéves egyetemi hallgatóként a budapesti Műegyetem Fizikai Intézetének röntgen-spektroszkópiai laboratóriumában dolgozott, ami nyilvánvalóan döntő hatással volt a fiatal fizikus későbbi pályájára.

Pályakezdése az 1929-ben kezdődő és évekig elhúzódó gazdasági világválságra esett, amikor a fiatal diplomásoknak szinte lehetetlen volt munkát találniuk. Nagy sikernek számított, hogy nem véglegesen és nagyon kis fizetéssel a budapesti Evangélikus Gimnázium internátusában nevelő tanárként elhelyezkedhetett. 1932-ben gyakornok lett a Bay Zoltán vezette szegedi egyetemi Elméleti Fizikai Intézetben. Itt a diszkontinuus gázkisülések fizikájával foglalkozott. Szép kutatási eredményeket ért el, de állása az akkori szűk anyagi lehetőségek miatt nem volt végleges. Ezért megpályázott és el is nyert egy megüresedett fizika-matematika tanári állást a budapesti Evangélikus Gimnáziumban, amelynek kiváló tanári kara sok kitűnőséget nevelt a magyar tudománynak (többek között Neumann Jánost, Wigner Jenőt) és közéletnek.

Levius új munkahelyén úgy gondolta, hogy szépen induló, ígéretes kutató munkáját a tanítás mellett folytatja, de mint e sorok írójának sokkal később, amikor a budapesti Műegyetem Kísérleti Fizikai Intézetében az ötvenes években együtt dolgoztunk elmondotta, csakhamar felismerte a középiskolai fizika tanítás hiányosságait, amelyek főleg a demonstráció és módszertan területén bőven mutatkoztak. Ekkor érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy a hiányokat fel kell számolnia, elsősorban a gázkisülések és az atomfizika területén. Sajátkezűleg készítette el a diffúziós szivattyút és gáztöltésre is alkalmas vákuum berendezést, majd ezeknek birtokában a hiánypótló demonstrációs eszközöket. Az elért eredményeket cikkekben és előadásokban nyilvánosságra hozta.

A második világháború megakadályozta ebben a szépen kialakult, eredményes munkában. 1944-ben katonai szolgálatra hívták be, alakulatával Grazba került, de már 1945 májusában sikerült hazakerülnie. Ismét tanítani kezdett az Evangélikus Gimnáziumban. Mindenekelőtt a szertár háborús kárait hozta rendbe. Csak ezután tudta a tőle megszokott magas színvonalú oktatást folytatni. Elkészített egy univerzális vákuum berendezést, amellyel sok, eddig hiányzó kísérletet lehetett elvégezni (gázkisülések, különféle típusú elektron sugarak, ionsugárzás, röntgensugárzás, az elektron fajlagos töltésének mérése). Ezen kívül demonstrációs célokra izzókatódos röntgen csövet; nagy méretű izzókatódos diódák, Wilson-kamrák, elektrométeres csúcsszámláló készült - mindez sajátkezűleg. Közben részt vett a Fizikai Kísérletek című három kötetes könyv megírásában, a könyv hidro- és aerodinamikai fejezete Levius műve: Ebben a fejezetben közölte univerzális áramlási készülékének leírását, amellyel minden áramlástani jelenség bemutatható a lamináris áramlástól a turbulensig a köztes jelenségekkel együtt. Ezzel a készülékkel művelődésügyi minisztériumi pályadíjat nyert. Ugyanebben a műben jelent meg a kéndioxid tartalmú kritikus cső készítésének leírása, az elektrosztatika egy része, továbbá az atomfizika című fejezet (gázkisülések, Franck-Hertz kísérlet, Wilson-kamra).

Az egyházi iskolák államosítása után Levius Ernő a Műszaki Egyetem Kísérleti Fizikai Intézetébe került, mint tanársegéd. Itt mintaszerű előadási demonstrációkkal tűnt ki, laboratóriumi gyakorlatokat vezetett és felejthetetlen, kiválóan felépített, világos, temperamentumos előadásokat tartott, amelyeket a hallgatók nem egyszer spontánul megtapsoltak. A Műszaki Egyetemen ismerkedtem meg vele az emberséges, jó humorú, mindig segítőkész kollégával, a nagyszerű tanárral, nagy tudású kísérleti fizikussal.

1958-ban áthelyezték a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumba vezető tanári minőségben. Az elhanyagolt szertárakat rendbehozta és korszerűsítette. Az itt eltöltött öt év alatt tanítás és tanárjelöltekkel való foglalkozás közben alakította ki azt a módszert, amellyel a fizika-szakos tanárjelölteket a legeredményesebben lehet a rájuk váró feladatokra előkészíteni. 1962-ben az oktatásügy kiváló dolgozója lett, 1963-ban a Társulat Mikola-díjjal tüntette ki. Nátrium-rezoncia lámpájával az Atomfizikai Tanszék eszközpályázatán díjat nyert.

1963-tól az ELTE Kísérleti Fizika Tanszéke adjunktusa, majd egyetemi docense lett.

1992-ig dolgozott az Eötvös Egyetemen, gyakorlatokat vezetett, atomfizikai és optikai előadásokat tartott, részt vett a fizika szakos tanárok nyári továbbképzésének szervezésében, ezeken a tanfolyamokon maga is előadott.

1993-ban, 86-ik életévében bekövetkezett halálával egy gazdag, eredményes pálya fejeződött be. Mindazok, akik kapcsolatba kerültek vele, akár mint barátok, kollégák, akár mint tanítványok, szeretetre méltó, emberséges barátjukat, kollégájukat, tanárukat vesztették el.

Morlin Zoltán,
Budapest