Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1990/7. 224 o.

MIÉRT, MIT, HOGYAN?

A Fizikai Diákok Nemzetközi Szervezete (International Association of Physics Stundents, IAPS) és a Magyar Fizikus Hallgatók Egyesülete (MaFiHE)

Budai Patroklosz
Az IAPS elnöke

Az egyetemi évek mindenki számára felkészülést jelentenek. A felkészülés akkor lehet eredményes, ha tisztában vagyunk azzal, amire készülünk. Mit jelent az, hogy "TUDOMÁNY"? Nekem Werner Heisenberg "Rész és az Egész" című könyvének első mondata jut eszembe: "A tudomány emberek műve ez a nyilvánvaló igazság túlságosan gyakran merül feledésbe. "

Valamilyen oknál fogva az a meggyőződés terjedt el, hogy a fizika és általában a természettudományok valamiféle embertől független dolgok. A valódi helyzet ennek valószínűleg éppen az ellenkezője: a természet semmit nem tud a természettudományokról; a természettudományok a saját eredetét, mibenlétét kutató ember alkotásai. Az élő tudomány elsősorban emberi tevékenység és így - minden más emberi tevékenységhez hasonlóan - emberek kölcsönhatását jelenti: "A tudomány kísérleteken alapul; eredményei azonban beszélgetések során öltenek testet, amikor is a tudósok megvitatják eme kísérletek értelmezését. A jelen könyv nagyrészt ilyen beszélgetésekből épül fel. A szerző szeretné ezzel bizonyítani, hogy a tudomány valóban beszélgetésekben, vitákban gyökeredzik." (Heisenberg említett könyvéből)

Miért alakult ki ennek ellenére gyakran még maguk a fizikusok között is az a hit, hogy a fizika valami "objektív" dolog, aminek nincs sok köze a laboratóriumban ténykedő kollégáihoz? Valószínűleg azért, mert a természetről megfogalmazott gondolataikat azonosítják magával a természettel. A minket körülvevő anyagi világról csak egyet állíthatunk (és ezt tegyük is meg, különben elvész a dolgok értelme): azt, hogy létezik. Azok a módszerek pedig, amikkel megpróbáljuk ezt a létezést megragadni, a saját alkotásaink és nem a valóság. A félreértés onnan adódhat, hogy a "fizika" vagy általában a "természettudományok" szóval jelölt emberi cselekvés egy egészen más szempontból tényleg kissé speciális helyet foglal el a társadalomban. Ez a specifikum abban rejlik, hogy sokkal nagyobb áttételen - nevezetesen az anyagi világ megismerésén - keresztül hat vissza ugyanoda, ahová az összes többi emberi tevékenység szinte közvetlenül hat: az emberekre, vagyis saját magára. De e nagy áttételektől függetlenül az élő fizika ugyanúgy kapcsolat az emberek között, mint minden más cselekvés.

Az ember intellektuális különbözősége a többi élőlénytől azt is jelenti, hogy az elődök által megélt tapasztalatokat a meglehetősen durva és lassú genetikai szelekció helyett képes szellemi módon továbbadni a következő generációnak. Amikor egy fizikakönyvet olvasunk, az egykor élő problémák során létrejött vitákból és vélekedésekből leszűrt következtetések jól-rosszul rögzített lenyomatát tanulmányozzuk. Ezen lenyomatok áttanulmányozása, erről vizsgákon való beszámolás a felkészülésnek csak egyik eleme, hiszen a feladat az, hogy képesek legyünk a "tudósok" nemzetközi kölcsönhatásaiban résztvenni. Ez pedig jóval összetettebb, mint a fizikakönyvek megtanulása és a vizsgázás.

Talán nem meglepő, ha azt mondom: az egyetemi oktatásban (nevelésben?) az említett gondolatoknak a leghalványabb nyomát sem lehet érzékelni. Ezért 1986 tavaszán hárman - Lévai Péter, Ván Péter és én, mindhárman fizikus hallgatók - összeültünk, hogy kigondoljuk: mi lehetne a formája egy egyetemi felkészülésben az említett "kölcsönhatásra" való felkészítésnek? A válasz roppant egyszerű: meg kell nézni, hogy akik ebben a "kölcsönhatásban" már benne vannak, mit csinálnak, és azt az egyetemi szintre adaptálni.

A tudósok egyik érintkezési formája a konferencia: nem kell mást tenni, mint nemzetközi fizikus diákkonferenciát szervezni. Egy ilyen konferencián a diákok az előadásaikon keresztül egymással szakmai kapcsolatba kerülhetnek, ez jelenti a fizikát. Az előadások természetesen nem a szakma legújabb eredményeit ismertetik (hiszen azt a diákok esetleg még nem ismerik), hanem azt, hogy az illető hogyan és miért kezdett el érdeklődni ezen vagy azon terület iránt, és mik a választott terület alapvető tudnivalói. Egy ilyen konferencián a résztvevők szembesülnek azzal a korántsem egyszerű feladattal is, hogy hogyan kell a mondanivalójukat tömören, röviden és hatásosan előadni ráadásul angolul. A tudósok másik érintkezési formája az, hogy rövidebb-hosszabb időt egymás kutatóhelyein dolgoznak. Ennek legegyszerűbb egyetemi formája az lehetne, hogy a hallgató a nyári szakmai gyakorlatát más országban végezze. Ez utóbbi nem új ötlet, más szakmák egyetemi hallgatói részére már több mint 40 éve működnek ilyen cseregyakorlatokat intéző szervezetek (AIESEC, IAESTE, stb.)

Az ötletek tehát megvoltak, következett a második fázis: olyan eseménysorozatok és körülmények összességét kell létrehozni, aminek folytán ezek az ötletek valósággá válnak (ennek összefoglaló jelölésére Magyarországon elterjedt egy angol eredetű szó, a "menedzsment"). 1986 őszére megszerveztük a Fizikus Diákok (első) Nemzetközi Konferenciáját. A szervezés megkezdésekor hármunkhoz csatlakozott még Horváth Ákos fizikushallgató, és Lévai Péter - aki akkor már a KFKI TMB ösztöndíjasaként dolgozott - beszervezett egy "profit" is: Neményi Mártát,

Kiss Dezső professzor tudományos titkárát. A konferencia kiválóan sikerült; és úgy tünt, Európában lenne igény egy fizikus szakmai diákszervezet létrehozására. Ezért egy évre rá, 1987-ben Debrecenben (az ottani fizikushallgatók segítségével) megszerveztük a második konferenciát. Ennek során az előadásokon kívül a résztvevőkkel (Angliából, Csehszlovákiából, Franciaországból, Hollandiából, Lengyelországból, az NDK- és az NSZK-ból, Olaszországból, Svédországból) együtt előkészítettük egy nemzetközi szakmai diákszervezet alapító okiratát és első alapszabály-tervezetét. A konferencia utolsó napján ezeket elfogadva megalapítottuk az International Association of Physics Students-et, a Fizikus Diákok Nemzetközi Szervezetét, az előbb leírt tevékenységi körrel.

Számomra mindkét konferencia maradandó emléket adott. Az említett emberek a konferencia szervezésében résztvevőknek csak a magját alkották, rajtuk kívül még legalább 15 lelkes diák dolgozott úgy, hogy az égvilágon minden olajozottan működött. Természetesen a diákság mellé a sikerhez szükség volt a "felnőttek" segítségére is. Budapesten Kiss Dezső professzor (aki akkor a KFKI főigazgatóhelyettese volt) és Szalay Sándor professzor álltak az ügy mellé. Kiss Dezső és Neményi Márta jóvoltából használhattuk a KFKI apparátusát is, ami nélkül mozdulni sem tudtunk volna. Debrecenben pedig Beck Mihály, Kovách Adám és Lovas István professzorok támogatták a diákokat. Anyagi támogatást az ATOMKI, az ELTE a KFKI, a KLTE és a Soros Alapítvány nyújtott.

A konferencia után a munkánk kettévált. Ván Péter, Lévai Péter, Horváth Ákos és a két konferencia szervezése során kiválasztódott néhány diák a magyarországi nemzeti szervezet létrehozásán dolgozott. Ennek eredményeképpen az IAPS magyar tagozata - a budapesti, a debreceni és szegedi fizikus hallgatókkal összefogva - 1988 szeptemberében önálló jogi személyként, a "Magyar Fizikus Hallgatók Egyesületeként" megalakult. Tudomásom szerint amióta az országban fizikus képzés folyik, ez volt a legnagyobb, mindhárom egyetem fizikus hallgatóit közösen megmozgató esemény. Azóta a MaFiHE az IAPS-n belül a legjobban dolgozó tagozatként működik, és ez nem az alapítók érdeme, hiszen a MaFiHE vezetése már az új generációból áll.

A munka másik része a nemzetközi szervezet kiépülésének segítése volt (attól ugyanis, hogy néhány diák szerte Európából kijelenti az IAPS létrejöttét és erről dokumentumot is elfogad, még nem fog az IAPS létezni). Ennek, szintén a konferencia-szervezés közepette kiválasztódó Fülöp Tamás és én láttunk neki. Egyrészt komolyabban el kellett terjeszteni az IAPS-t a világon, másrészt - mivel diákokról van szó, s 'így segítségre feltétlenül szükség van többé kevésbé bele, kellett építeni az IAPS-t a "felnőtt" fizikustársadalom szervezeteibe. Az éves konferenciát vándorútra indítottuk: 1988-ban Prágában, 1989-ben- pedig. Freiburgban (NSZK) került megrendezésre. A résztvevők száma folyamatosan nőtt.

Az 1989-es konferenciára megérett a helyzet ahhoz, hogy az együttműködés kereteit az alapító okiratnál sokkal részletesebb alapszabályzatba foglaljuk. Így létrejött az IAPS adminisztrációs és pénzügyi rendszere (központi iroda, tagdíjak), legfelsőbb döntésthozó szerve (a Közgyűlés), végrehajtó bizottsága a titkárral és az elnökkel. Az IAPS első titkára Fülöp Tamás, elnöke pedig én lettem, így a szervezet székhelye Budapestre került. Az 1990-es konferencia Amszterdamban, Hollandiában lesz. Erre a konferenciára már több mint 200 fizikus diák jelezte a részvételét szerte a világból. Jelenleg az IAPS-nak tagjai vannak Angliában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, az NDK-ban, Norvégiában, az NSZK-ban, Olaszországban, Svédországban, a Szovjetunióban, az USA-ban és persze Magyarországon.

Ami a "felnőtekkel" való kapcsolatot illeti, 1988-ban megpróbáltunk a European Physical Society-től segítséget kérni, de ők (EPS Executive Committee) erre nem voltak hajlandók. Ezzel ellentétben ugyanabban az évben Herwig Schopper Professzor, a CERN akkori főigazgatója örömmel fogadta a jelentkezésünket, és azonnal meg is hívott 40 fizikus diákot az IAPS tagok közül egy rövid bemutató jellegű CERN látogatásra. Ez azóta hagyománnyá vált, amit minden évben sikerrel megrendezünk. Az új főigazgató, Carlo Rubbia professzor megerősítette a meghívást.

Jelenleg az UNESCO-val való kapcsolatfelvétel van folyamatban, aminek során az IAPS valószínűleg felkerül az UNESCO által nyilvántartott nem-kormányközi szervezetek listájára.

Az IAPS-en kívül a fizikusokat tömörítő másik nemzetközi szervezet az International Union of Pure and Applied Physics (IUPAP). a szervezet fizikaoktatással kapcsolatos bozottságával (International Commission on Physics Education) a kapcsolatfelvételt most készítjük el.

Ha most az egésznek az elejére visszagondolok, úgy hiszem, az IAPS vagy a MaFiHe létrehozásának (a történelmi helyzeten kívül) az volt a kulcsa, hogy - miközben ki-ki önálló ember maradt - jól tudtunk egymáshoz kapcsolódni. Az ilyen dolgok néha a legkülönbözőbb helyről csengenek vissza. A KFKI Híradó 1985. évi 10. számában egy interjú olvasható Mezei Ferenccel, aki ma az egyik legsikeresebb magyar fizikusnak tekinthető. Az interjú záró bekezdése így szól: "Évtizedes nyugati vendégeskedésem alatt sokszor felötlött bennem, hogy hej, ha én "nem ezekkel", hanem egy otthoni bandával hozhatnám össze a dolgokat, mennyire kenterbe verhetnénk mindenkit. Ex nem túlzás. Ha egyenként nézzük, sok kiváló emberünk van. Nem véletlen, hogy Grenoble-ban a helyemre vagy tíz jelentkező közül pont KFKI-st vettek fel, s nem azért, mert őt én javasoltam, hanem azért, mert ő volt a legjobb. S mindez a siralmas hazai oktatás ellenére van így! Azt viszont még képtelenek voltunk megtanulni, hogyan érjen egy hazai csapat többet - és ne kevesebbet -, mint a tagok külön-külön."