David Bohm:
OKSÁG ÉS VÉLETLENSÉG A MODERN FIZIKÁBAN.

Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a kauzalitás kérdése az, ami a legszorosabb kapcsolatot jelenti a fizikus és a filozófus érdeklődése között. Az ismert világhírű elméleti fizikus ehhez a problémához nyúl hozzá, s túllépve a fizika kereteit, határozott világnézeti (s ebben világos materialista szemléletű) eredeti álláspontot fejt ki számos kérdésben. Míg elméletében materializmusa világos és céltudatos, addig módszerében már nem ismerhető fel a tételes dialektika következetes alkalmazása, pedig a tárgyalt kérdések nagyrészt a dialektikának a "jelenségek összefüggése" című fejezetébe tartoznak. A nagyon igényes mű, mely általános világnézeti problémák fejtegetésénél a népszerűsítő irodalom színvonalát meghaladja, elsősorban filozófus olvasók számára szolgálhat tanulságul. Ezt főleg az I., II. és V. fejezetekre mondhatjuk el, melyek a szakmaiaknál általánosabb (vagy szakmaiakat, de általánosabban megragadó) kérdéseket tárgyalnak. E fejezetek: Okság és véletlenség a természeti törvényekben; Okság és véletlenség a klasszikus fizikában - A mechanikus szemlélet; és: A természeti törvény általánosabb fogalma. Az öt fejezetből álló 12 íves könyv közbenső III. és IV. fejezete szakmai jellegű. E fejezetekben David Bohmból a "fizikus beszél". A III. fejezetben a klasszikus fizika múltszázadvégi helyzetének és teljesítőképességének ismertetéséből kiindulva jó stílussal, mértéktartóan taglalja a kvantumelmélet kialakulásának főbb állomásait, finoman átszőve e taglalást a kauzalitás szempontjaival. A fotoelektromos effektustól, a Planck-féle sugárzási törvénytől kezdve, a Bohr-féle atommodellen, a de Broglie-féle anyaghullám koncepción, a Davisson-Germer kísérleten, és a Schrődinger-egyenleten keresztül, a hullámfüggvény Born-féle valószínűségi értelmezéséig és a Heisenberg-féle bizonytalansági relációig jut el. Innen még a IV. fejezeten keresztül a "szubkvantumos szint" Bohm-féle koncepciójának-kifejtésével találkozunk, mely - mint ismeretes - annak a gondolatnak a jegyében fogant, hogy a kvantummechanikai mennyiségek határozatlansága mögött meg kell keresni a rejtett paramétereket, melyek olyanok, mint a Brown-mozgásnál a molekuláris hatások.

Bohm itt ismerteti ugyan a kvantummechanika szokásostól eltérő értelmezéseit (Broglie, Madelung, Blohincev, Terleckij, Bohm stb.), és elemzi azokat az újítási lehetőségeket, melyeket a szokásos értelmezés megenged, de a szokásos értelmezések tárgyalásánál szerző valahogy elakad. A Neumann-féle értelmezést úgy látszik nem tudja komolyan venni, és nem tekinti "szokásosnak" a Neumann-féle gondolat Ludwig-féle folytatását sem. Abban a rövid bekezdésben (124. oldal), melyben Neumannra utal, hangja mintha megcsuklana, s az oly világos stílusú szerző dadogni és ködösíteni kezd, eltorzítva azt, hogy Neumannál miről is van szó! A Neumann eredményeire hivatkozó rész torz beállítás, és mivel egy könyvismertetés nem ad keretet a pozitív vélemény kifejtésére, itt csak sajnálatunkat fejezhetjük ki. Szerző itt nem tárgyilagos, és nem "szenvtelen", de annyi világos, hogy Neumann eredményeivel részletesebben kellett volna foglalkoznia, ami azonban véleményünk szerint Bohm szemléletével nem fér össze. Mindazonáltal ezt nem tartjuk a könyv alapvető hiányosságának, inkább napfoltnak. A filozofikus hangvételű V. fejezetben, melyben többek közt olyan érdekes kérdések vannak, mint a természettörvények (s ezen belül a kvantummechanikai törvények) reverzibilitása, a fatalizmus bírálata, az azonosság elve stb., is érződik, hogy a szemlélet veszít modernségéből. A kvantummechanikai reverzibilitás kérdése kissé avult módon van tárgyalva, miután azt Neumann egzaktul megvizsgálta.

David Bohm könyvét szívesen ajánljuk a filozófusoknak: olvassák jóindulattal; a fizikusok érdeklődéssel forgathatják, de nekik kritikával kell olvasniuk. A könyv értékét emeli de Broglie és Terleckij előszava, dicséretet érdemel Szalai Sándor kifogástalan fordítása. Azt hisszük ennyi ismeretanyagot felölelő munka megérdemelt volna egy tárgymutatót is.

F. Gy.