Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2005/6. 212.o.

EMLÉKÜLÉS SZIGETI GYÖRGY AKADÉMIKUS SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

2005. január 26-án az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat együttes rendezésében, az MTA II. emeleti Nagytermében került sor az emlékülésre nagyszámú hallgatóság részvételével. Kroó Norbert akadémikus megnyitója után Bartha László tartott előadást Szigeti György, az intézetalapító címmel. Ezt követően került sor a Szigeti Györgyről és munkatársairól az 1967-1974 között készített 8 mm-es amatőr mozifilmjeim vetítésére. A CD-t az OMIKK közreműködésével Huszár János készítette.

A vetítést 15 perces megemlékezések követték Szigeti György életművéről. Vámos Zoltán, a GE Consumer and Industrial cég technológiai igazgatója tartott előadást Szigeti akadémikus szerepe a Tungsram fényforrásfejlesztésében címmel. Előadásában kiemelte Szigeti György és Bay Zoltán 1939-es történelmi szabadalmát, az elsőelektrolumineszcens fényforrást, majd méltatta Szigeti akadémikus meghatározó szerepét a fénycsövek kifejlesztésénél.

A következő 9 előadást a Szigeti-iskola munkatársai tartották, akiket Szigeti György vett fel igazgatóként a Tungsram területén, a Bródy Imre Laboratóriumban működő, időközben változó nevű intézetekbe. Bay Zoltán utódaként Szigeti György vezette 1949-ig a Tungsram Kutatólaboratóriumát, 1950-1953 között a Távközlési Kutatóintézet 2. sz. laboratóriumát irányította, majd 1953- 1958 között az általa alapított Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet igazgatója volt, az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézet megalakulásáig. Az utóbbi intézetet 1975-ig, nyugalomba vonulásáig irányította. Az előadások azokkal a témákkal foglalkoztak, melyeket Szigeti György indított és igazgatóként is vezetett, illetőleg amelyek az ő hatékony támogatásával indultak. A témák jelenleg is folytatódnak, természetesen mai feladatokkal. Az emlékülés nem foglakozott a volfrámkutatásokkal, melyeket Szigeti György maximálisan támogatott, de irányítását Millner Tivadar akadémikusra bízta.

Barna Árpád Elektronmikroszkópiai módszerek a vékonyréteg- és felületfizika számára címen tartott előadásában ismertette az általa kifejlesztett in situ transzmissziós elektronmikroszkópiai kísérleti vizsgálati módszereket, majd szólt a legújabb vékonyítási, ionmarásos módszerekről és nagyértékű eszközökről. Az utóbbiakat a Technoorg-Linda Kft. gyártja és a világ számos országába exportálja.

Barna Péter előadásában beszélt arról, hogy Pócza Jenő (elhunyt 1975-ben) javasolta egy elektronmikroszkóp beszerzését és a vékonyréteg-kutatások indítását annak felismerésével, hogy a vékonyrétegek alapelemei lehetnek új technológiáknak és eszközöknek. A nagyberuházást Szigeti György valósította meg 1963-ban egy korszerű, 100 kV-os JEOL elektronmikroszkóp beszerzésével. Az MFKI jogutódja az MFA jelenleg egy 300 keV-es mikroszkóppal, 1,7 Angström feloldással dolgozik. Pócza Jenő és munkatársai 1965 és 1977 között megjelent közleményeit a Science Citation Index még 2004-ben is idézi.

Beleznay Ferenc Félvezetőfizika című előadásában áttekintette az MFKI-MFA főbb eredményeit. A téma az MFKI alapításával indult. Kiemelkedőeredmény volt az elsőhazai tranzisztor, melyért Szigeti György Bodó Zalánnal (elhunyt 1988-ban) és Szép Ivánnal (elhunyt 2002-ben) megosztva 1959-ben Kossuth-díjat kaptak. A később Széchenyi-díjas Ferenczi Györgyöt (elhunyt 1993- ban) Szigeti akadémikus vette fel az MFKI-ba. A találmányainak gyártására alakult Semilab Kft. ma is nagyértékű műszereket exportál.

Lumineszcencia című előadásomban Szigeti György saját, fő témájáról szóltam. Szigeti György teljes publikációs (63) és szabadalmi (53) listáját az [1] irodalom tartalmazza. Ennektúlnyomó része lumineszcencia és fényforrások témában született. Én 1948 óta voltam Szigeti György munkatársa elhunytáig, 1978-ig. Doktorandusznak vett fel Bay Zoltán [2] és irányított Szigeti György osztályára. Szigeti akadémikus és munkatársainak rendkívül nagyszámú publikációját igen sok hivatkozás ismeri el. A már említett 1939-es SiC szabadalom után Szigeti György 1954- től irányította az elektrolumineszcencia-kutatásokat 1970- ig. Fő eredménye a fénycsövekhazai kifejlesztése, beleértve az 1947-ben legkorszerűbb fényport, bevonatot, katódot, gázkisülést és azokgyártásba adását. Ezek főként szabadalmakban jelentek meg 1958-ig. A sikeres fejlesztés nagymértékben támaszkodott az alapkutatásokra. Csupán Bodó Zalán 1951-es Acta Physica Hungarica cikkére utalok, mely a kvantitatív diffúz optika megalapítását eredményezte, és melyre még 2003-ban is található hivatkozás a Science Citation Indexben. A ZnS elektrolumineszcencia téma 1970-ben kifutott. Szigeti György a III-V félvezető heteroátmenetekre tért át. Ezek fotolumineszcencia-vizsgálatait ma is folytatja az MFA. A szünet után az ELFT Szigeti György és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat című megemlékezésére került sor, melyet Kovách Ádám főtitkárhelyettes távollétében Bartha László olvasott fel.

Menyhárd Miklós Felületfizika című előadásában beszámolt arról, hogy hazánkban a felületfizikai kutatásokat Szigeti György indította el 1968-ban. Javaslatunkra nagyértékű LEED-UHV berendezést vásárolt az MFKI, melyet már 1973-ban Auger-spektrométerré fejlesztettünk Szigeti akadémikus támogatásával. Az Auger-spektrometria (AES) ma is élő kutatási téma, számos sikeres alkalmazott kutatásra került sor (W, vékonyrétegek, acélok stb.). Az MFA jelenlegi kutatásaival világszinten kiemelkedő eredményeket ért el a mélységi elemzés feloldása terén Barna Árpád ionágyújával. MFKI-MFA alapkutatási eredmény a rugalmas elektronszórási spektrometria (EPES), mely az elektronokszabad úthosszánakmérését eredményezte.

Mojzes Imre Mikrohullámú félvezetők című előadásában számolt be a Gunn-dióda sikeres kifejlesztéséről, melyet még Szigeti György kezdeményezett. A Gunndióda számos, MFKI fejlesztésű mikrohullámú berendezésben nyert alkalmazást.

Rónainé Pfeifer Judit Félvezető heteroátmenetek című előadásában az 1970 óta eredményesen folytatott heteroátmenet- kutatások főbb eredményeit ismertette, melyek a félvezető lézerhez vezettek.

Schanda János Világítástechnika című előadásában a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE) hazai történetétől szólt, melynek Szigeti György is tagja volt. Az MFKI világítástechnikai kutatásai a fényforrás kutatás- fejlesztését szolgálták.

Serényi Miklós a III-V félvezető diódák(LED) és lézerek kifejlesztését tekintette át, szólt az infravörös spektrometriában alkalmazott, a teljes spektrumot átfogó lézerekről.

A tudományos előadásokután Stubnya György, OMIKK főigazgató-helyettes az OMIKK-ban Szigeti Györgyről munkásságáról jelenleg készített CD-t ismertette, mely tartalmazni fogja az emlékülés elején bemutatott filmet is.

Az emlékülés Bársony Istvánnak, az MFA igazgatójának zárszavával ért véget, melyet távollétében Pécz Béla igazgatóhelyettes olvasott fel.

Az ismertetett kilenc téma Szigeti akadémikus elhunyta után is sikeresen folytatódott. Ezt igazolja a nagyszámú irodalmi hivatkozás. A munkák idézése még 30-50 év után is azokérték állóságát bizonyítja. Sajnálatos, hogy az ELFT 1991-ben megjelent Fejezetek a magyar fizika elmúlt 100 esztendejéből (1891-1991) című kiadványának Fizika Újpesten című fejezetében nem adott helyet Szigeti Györgynek és iskolájának.

Gergely György

Irodalom
  1. NAGY E., KÓNYA A.: Szigeti György - Fizikai Szemle 29/1 (1979) 25
  2. GERGELY GY.: Szigeti György öröksége. Szigeti György és Bay Zoltán. Megemlékezés Szigeti György halálának 25. évfordulójáról - Fizikai Szemle 44/1 (2004) 25