A magyar űrtevékenység teljes spektrumát még akkor is reménytelen vállalkozás egyetlen cikk keretében bemutatni, ha a fentiek értelmében csak a hazánkban, állami támogatásban részesített kutatásokról és alkalmazásokról kívánunk szólni. A továbbiakban három fő csoportra osztjuk a jelenlegi magyar űrtevékenységet:

1. a "zászlóshajóprogramok", amelyek kiemelt támogatást kapnak nemzetközileg ígéretes, világszínvonalú teljesítményükért;
2. az űrtevékenység itthon hasznosuló alkalmazásai és az azokkal kapcsolatos kutatások;
3. interdiszciplináris báziskutatások, amelyeknél az űrkutatás eszközeinek igénybevétele, illetve a részvétel nemzetközi űrprogramokban nagy mértékben elősegíti bizonyos hazai alapkutatások (fizikai, csillagászati, orvosi stb.) sikerét.

A magyar űrkutatás az 1992 elején kialakított szervezeti rendben dolgozik. A korábban az MTA irányítása alatt folyó űrkutatás ügyeit azóta önálló kormányhivatal, a Magyar Űrkutatási Iroda intézi. Az Iroda működését és a magyar űrtevékenység egészét kezdetben tárca nélküli miniszter, majd nyolc éven keresztül a közlekedési miniszter felügyelte. A kormányzati felügyeletet 2002 nyara óta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter látja el, aki egy személyben a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke is. Utóbbi testület a miniszter tanácsadó bizottsága és az egész magyar űrtevékenység legfőbb döntéshozó szerve, az űrtevékenység folytatásában érintett minisztériumok és más állami szervek képviselői mellett egyéni szakértők a tagjai.

A szervezet működésével kapcsolatos operatív feladatokat a Magyar Űrkutatási Iroda végzi. A munka szakmai hátterét a legkiválóbb űrkutató szakemberekből álló testület, az Űrkutatási Tudományos Tanács jelenti. A tényleges kutatómunka és az űrtevékenység eredményeinek alkalmazása az ország különböző városaiban lévő, mintegy 25 kutatóhelyen folyik. Emellett egyre jelentősebb szerepet játszik a szárnyait még csak most bontogató űripar is, amelynek fejlesztése, támogatása egyik legfontosabb feladatunk.

A "zászlóshajók" közül legalább négyet meg kell említenünk. Közös jellemzőjük, hogy nemzetközi együttműködés keretében, hosszabb fejlesztés eredményeként jutottak el (vagy várhatóan jutnak el) a világűrbe egy-egy magyar fejlesztésű, unikálisnak tekinthető berendezéssel. Van köztük olyan, amely már több alkalommal, több űrjármű fedélzetén működött sikeresen. Van olyan is, amely sok éves szorgos előkészítő munka után arra vár, hogy feljusson a Nemzetközi Űrállomásra. Mindegyikre jellemző, hogy először egy-egy alapváltozat készült, amely az évek során tökéletesedett, hogy a kitűzött célnak mennél jobban megfeleljen. Céljuk nem az, hogy nyereséget termeljenek (bár egyiket-másikat már haszonnal sikerült értékesíteni földi alkalmazásokban is), hanem a tervező és gyártó munkacsoportok minőségi fejlesztése, tapasztalatok gyűjtése és fontos nemzetközi kapcsolatok kiépítése. Ezek a programok abban az értelemben is "zászlóshajók", hogy magyar tudományos-műszaki teljesítményt képviselnek elit környezetben a világűrben.

Az Európai Űrügynökség (European Space Agency ESA) nemrég felbocsátott Rosetta üstökösszondája sokoldalú, jelentős magyar közreműködéssel készült. A szonda elrepül a Csurjumov-Geraszimenko üstököshöz (útközben megvizsgálva a Rhodia és a Lutetia kisbolygókat is), majd 2014-ben az üstökös körüli pályára áll. Ezt követően a Philaenek elnevezett leszálló egység leereszkedik az üstökös magjára, ahol felszíni megfigyeléseket végez.

A magyar közreműködést a MŰI koordinálta, a finanszírozás az ESA PRODEX-program keretében történt. A KFKI RMKI Szegő Károly irányításával részt vett a leszálló egység központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépének kifejlesztésében. Itt tervezték a központi illesztőegységet, elkészítették a processzort, a valós idejű órát és a földi ellenőrző egységet. Legyártották a tápellátó illesztőegységét, és kifejlesztették a szükséges szoftvereket. Részt vettek a Rosetta plazmadetektorának tervezésében is.

A KFKI AEKI űrdozimetriai csoportja Apáthy István vezetésével nagyfeszültségű egységet készített egy töltöttrészecske-spektrométerhez, továbbá érzékelőt és elektronikát fejlesztettek a porbecsapódást monitorozó műszerhez. Az AEKI-ból származnak ezeknek a berendezéseknek a mérnöki és minősítő modelljei, valamint a repülő példányok is.

A BME Szélessávú Hírközlő Rendszerek Tanszékének Gschwindt András vezetésével működő űrkutató csoportja készítette a leszállóegység fedélzeti ellátó és energiaelosztó rendszereinek terveit. Megtervezték és elkészítették a részegységek modelláramköreit, valamint az energiaellátó alrendszer különböző egységeit. Legyártották a repülő példány nyomtatott áramköri lapjait is.

E cikk írásakor még csak reménykedhetünk abban, hogy a magyar berendezések beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket a távoli világűrben, és a merész program több mint egy évtized múlva sikerrel zárul.

A második "zászlóshajó", a Pille talán a leghíresebb magyar űreszköz. Olyan termolumineszcens dózismérőről van szó, amelyet egyedülállóan kedvező tulajdonságai miatt mind az amerikai, mind az orosz, mind az európai űrhajósok előszeretettel használnak. Különlegessége abban rejlik, hogy még a repülés során (akár űrséta alkalmával is!) kiértékelhető, meghatározva az űrhajóst ért pillanatnyi sugárterhelést. Története még a magyar űrrepülés során kezdődött, amikor a KFKI-ban Farkas Bertalan számára kifejlesztették az első Pille készüléket. A kiolvasó körülbelül 1 kg tömegű, igen kis fogyasztású és nagy érzékenységű berendezés, amelyet fel lehetett juttatni a Szaljut űrállomás fedélzetére. A vákuumban lévő fém fűtőlapocskákra felragasztott Tl-kristályok képezték a "kulcs" dózismérők "lelkét", amelyek 10 Gy - 100 mGy tartományban tettek lehetővé méréseket.

1980-ban az első Pille sikeresen vizsgázott a Szaljut-6 űrállomáson. Az 1983-as budapesti IAF kongresszus idején megmutatták Sally Ride NASA űrhajósnak is, akinek annyira megtetszett, hogy a következő évben már ki is próbálta a Challenger űrrepülőgép fedélzetén. De 1987-ben használták a Pillét a Mir űrállomáson, sőt - valószínűleg első ízben az űrhajózás történetében - egy űrsétán is. A 90-es évek elején megszületett a "második generációs", vagyis mikroprocesszoros Pille is. Itt a kiolvasó már felismeri és a kiértékelésnél figyelembe is veszi az éppen lemért dózismérő azonosító számát és egyedi sajátosságait, majd egy memóriakártyán tárolja az összes adatot. A Pille'95 műszer az ESA segítségével került fel a Mir űrállomásra, ahol azt Thomas Reiter ESA-űrhajós használta. De a kissé továbbfejlesztett Pille'96 műszer is feljutott a Mirre a NASA vonalán: Jerry Linenger amerikai űrhajós használta 132 napos űrrepülése során.

A korábbi sikerek nyomán sikerült felkelteni az Orosz Űrügynökség, a NASA és az ESA érdeklődését egy a Pillén alapuló fedélzeti sugárvédelmi ellenőrző rendszer megvalósítása iránt a Nemzetközi Űrállomáson. 2001-ben a Discovery űrrepülőgép fel is vitte a Pille'97 rendszer első repülőpéldányát az ISS-re, ennek elsőrendű feladata a kozmikus sugárzás hatásának mérése a biológiai kísérletekben fellépő dózisterhelés kapcsán. 2003-ban a Nemzetközi Űrállomás orosz részébe is sikerült felküldeni a Pille egy némiképp továbbfejlesztett változatát.

Jelenleg Magyarországon talán a miskolci űrkemence lehet a Pille versenytársa abban, hogy a Nemzetközi Űrállomáson rendszeresített magyar berendezéssé váljon. Lényegesen nagyobb tömege, energiaigénye stb. miatt az űrkemencét mindeddig nem sikerült az ISS fedélzetére feljuttatni. Ennek ellenére kifejlesztését nyugodtan nevezhetjük magyar sikertörténetnek, ugyanis 2002-ben a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Intézete Bárczy Pál és Roósz András vezette kutatócsoportjának sikerült egy olyan komplex kristályosítási berendezést kifejlesztenie, amelyet azután az Admatis cég egy a NASA által kürt nemzetközi tendert megnyerve eladott a NASA-nak.

Anyagtudományi kutatások űrbeli alkalmazására Magyarországon először szintén Farkas Bertalan űrrepülése kapcsán került sor. 1986-ban az Interkozmosz keretében a miskolci kutatók megkezdték az ABC sokzónás kristályosító berendezés építését, amely abban egyedülálló, hogy belsejében a minta nem mozog, hanem a hőmérsékleti profilokat elektronikus úton stabilizálják, és vándoroltatják a minta hossztengelye mentén. Miután azonban néhány év múlva az Interkozmosz együttműködés felbomlott, a miskolci kutatók kapcsolatba léptek a NASA-val, sőt az ABC kemence 1994-től két évig a NASA egyik központjában próbaüzemen vett részt. A közös fejlesztés eredményeképp jött létre a korszerűsített UMC24-HT54 modell, amely 2001 szeptemberétől másfél évig dolgozott a Marshall Space Flight Centerben a NASA két kristálynövesztési projektjén. Közben Miskolcon űrberendezések tervezésére, gyártására és fejlesztésére szakosodott cég jött létre Admatis néven. Amikor a NASA tendert írt ki kristálynövesztő sokzónás berendezésre, az Admatis rekordidő alatt megépítette a tender szerinti űrkemencét, és megnyerte a pályázatot. Azóta a miskolci űrkemence egy példánya Huntsville-ben kristályosítási feladatokat lát el. Érdemes hangsúlyozni, hogy a NASA kristálynövesztési projektjeinek eredményei közül több mint 50% közvetlenül hasznosul a Földön. A miskolci űrkemence alkotói most azt a pillanatot várják, amikor folytatódik az ISS építése, és berendezésük feljuthat az űrállomás valamelyik moduljába.

Végül negyedikként egy másik egyetemi űrkutató csoport sikeres terméke, a SAS berendezés említhető. Tervezője az ELTE Geofizikai Tanszék Ferencz Csaba vezette Űrkutató Csoportja. A SAS (Signal Analyser and Sampler) megalkotásában döntő szerepe volt a fiatalon elhunyt Tarcsai Györgynek. Az első SAS berendezés 1989-ben az Interkozmosz-24 ("Aktív") műhold fedélzetén jutott a világűrbe. Tervezésében és kivitelezésében részt vett a BME Mikrohullámú Tanszék Űrkutató Csoportja és a moszkvai IZMIRAN is. Feladata a műholdakon mérhető whistlerek terjedési jellemzőinek és a jelalak finomszerkezetének vizsgálata volt. A terjedő VLF elektromágneses jel három mágneses, illetve három elektromos komponense közül ötöt mért nagy pontosságú digitális technikával, továbbá vizsgálta a jelek terjedésének irányát, polarizációját és amplitúdóját, valamint a VLF jelek (többségükben whistlerek) pontos jelalakját. Ennek a SAS műszernek még nem volt önálló vevőantennája, ezt - valamint a szükséges szolgálati adatokat (idő) - az IZMIRAN egyik vevőegysége szolgáltatta. A fedélzetről érkező adatokat részben a BME vette, földi parancsok adására hazánkból nem volt mód.

A SAS-kísérlet sikeres volt. Legfontosabb eredményének az tekinthető, hogy sikerült elemezni a műholdon mért whistlerek finomszerkezetét. Kiderült azonban, hogy szórványos mérések nem elegendőek a Föld ELF-VLF környezetének kielégítő analízisére.

A 90-es években a whistlerek mérésének új, gyakorlati jelentőségű alkalmazási területe tűnt fel: felmerült - mint lehetőség - az ELF-VLF elektromágneses jelenségek és a szeizmikus aktivitás feltételezhető kapcsolata, vagyis a földrengések előrejelzése. Ez a felismerés világszerte megnövelte a műholdas whistlermérések iránti igényt. Ennek megfelelően az Űrkutató Csoport továbbfejlesztette a SAS berendezést (SAS 2), csökkentve tömegét és méreteit, továbbá rugalmasabbá téve működését, hogy könnyebben alkalmazkodhasson a műholdon folyó programhoz. Az intelligens üzemmódban működő SAS 2 képes arra is, hogy figyelje, van-e eltérés az átlagos háttértől, majd felhasználva a folyamatosan mért zajspektrum adatait, csak akkor koncentrál egy-egy ELF-VLF-eseményre, amikor érdemi eltérést észlel. A SAS 2 berendezés ukrán elektromos és mágneses antennákat használ.

A SAS 2 először 2001 decemberében, az orosz-ukrán Kompasz hold fedélzetén jutott a világűrbe. Bár a start sikerült, a műhold sajnos nem reagált a földi parancsokra. A csoport most arra készül, hogy a SAS 2 tartalék példányával részt vegyen a Kompasz 2 programban, valamint más, ugyancsak a földrengés-előrejelzést szolgáló holdak (Predvesztnyik, Vulkán) méréseiben. Arról is szó van, hogy a továbbfejlesztett SAS 3 mérőrendszer felkerüljön a Nemzetközi Űrállomásra az orosz modulban lévő Obsztanovka berendezés keretében.

A magyarországi űrtevékenység másik, az előzőhöz hasonlóan fontos csoportját azok a kutatási programok alkotják, amelyek eredményeitől hazánkban közvetlen gazdasági haszon várható. (A Természet Világa 2001-es különszáma ezekről részletes beszámolókat közöl.) A műholdak alkalmazási területei közül vitathatatlanul legfejlettebb az űrtávközlés, de ezen a vonalon Magyarországon alig folyik a MŰI közreműködésével támogatott kutatás, ezért a továbbiakban erre az alkalmazásra nem térünk ki. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy jelentősége hazánk gazdasági életében elhanyagolható lenne, sőt a műholdak szerepe az információátvitel vonatkozásában egyre kevésbé nélkülözhető (televízió, telefon, adatátvitel stb.)

A MŰI által támogatott hazai kutatások közül kiemelkedik a távérzékelés, amelynek fókusza évtizedek óta a Földmérési Intézet Távérzékelési Központja (Winkler Péter, Csornai Gábor és Büttner György vezetésével). A hangsúly főképp a mezőgazdasági alkalmazások rendkívül fontos területére esik. A FÖMI, mint az FVM-hez tartozó kutatóintézet, immár 7 éve vezeti az Országos Távérzékeléses Szántóföldi Növénymonitoring és Termésbecslés programot, és ennek keretében alapvető adatokat szolgáltat az FVM-nek a fő szántóföldi növények országos és megyei vetésterületeiről, valamint az aratás után várható hozamokról. Ezek objektív, űrfelvételek kiértékelésén alapuló módszerek, amelyek lehetővé teszik a nemzeti földalapú növénytermesztési támogatások távérzékelésen alapuló ellenőrzését mind a 19 megyében. Újabb kutatási eredményük az 1 m felbontású űrfelvételek kísérleti, illetve az 5 m felbontásúak rutinszerű alkalmazása.

Említést érdemel még az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportja és vele együtt az MTA Geoinformatikai és Űrtudományi Kutatócsoportja (Ferencz Csaba és Lichtenberger János vezetésével). Az ELTE-MTA kutatócsoport is évek óta folytat eredményes kutatásokat egy robusztus termésbecslési eljárás kidolgozása céljából. A búza- és a kukoricatermés esetében a műholdfelvételeken alapuló becslés és a tényleges hozamadatok közötti eltérés kevesebb, mint 3 q/ha, illetve 4% (1996-2000 közötti adatok alapján).

A FÖMI TK által kifejlesztett Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer az EU-csatlakozást követően bevezetendő Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszeren (IIER) belül a területalapú kifizetések lebonyolításának és ellenőrzésének egyik kulcselemévé válik. Ebben a folyamatban a távérzékelés feladata a mezőgazdasági táblák digitális térképi azonosító és referenciarendszerének kialakítása. Már készül az EU földalapú támogatások kezelésének és ellenőrzésének folyamatmodellezése.

A CORINE nemzetközi felszínborítási adatbázis sikeres létrehozása után a FÖMI TK újabb adatbázist épít fel (CLC 50), amelynek eredményeit igényli majd az agrárkörnyezetvédelem, a vidékfejlesztés és az árvízvédelem is. Míg a korábbi években a kritikus árvízhelyzet miatt az árvízvédelem operatív támogatása került előtérbe, addig az utóbbi, aszályos esztendőkben inkább egyes területek állagváltozásainak nyomon követése a cél - archív űrfelvételek idősoros elemzése útján. Így került sor a Szigetköz területének mint ökológiai szempontból egyik legértékesebb tájegységnek a tanulmányozására, minthogy ez rendkívül fontos a Duna-elterelés hatásainak objektív felmérése szempontjából.

Itt említhetők a kozmikus meteorológiai kutatások is, amelyek az Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Előrejelző Osztályának Műhold-meteorológiai Kutató Laboratóriumában folynak (Radnóti Gábor vezetésével). A laboratóriumban egyrészt sugárzásimérleg-komponens térképek készülnek hazánk területére a METEOSAT és a NOAA műholdképek alapján, másrészt a felszíni hőmérséklet napi menetét mutató térképek a korábbi évekre. A műholdas eredmények kalibrálására földfelszíni megfigyeléseket is végeznek. Az időjárás-előrejelzést segítő kutatások is folynak részben a METEOSAT-adatok, részben radarmérések alapján. (Részletesebb információk a Természet Világa különszámában találhatók.)

A harmadik - igen fontos és egyre nagyobb figyelmet keltő - alkalmazás a műholdas navigáció szakterülete. Úgy tűnik, hogy jelenleg e területen fogalmazódnak meg leginkább olyan sürgős és fontos fejlesztési feladatok, amelyek végrehajtása nélkül Magyarország versenyképessége romlana az EU-csatlakozás időszakában. A műholdas navigáció alapvető rendszere, az amerikai GPS már nálunk is jól ismert és széles körben alkalmazott eljárás; az ESA és az EU ugyanakkor megkezdte saját, hasonló műholdas szolgálatának fejlesztését Galileo néven. Tudni kell azonban, hogy a GPS-holdak önmagukban nem képesek minden alapvető helymeghatározási igényt kielégíteni a pontosság, a lefedettség és a megbízhatóság vonatkozásában. Ezért világszerte földi és műholdas "kiegészítő rendszereket" hoznak létre; az így kiegészített teljes szolgáltatás kapta a Global Navigation Satellite System (GNSS) nevet. Az ENSZ arra vonatkozó ajánlásokat dolgozott ki, hogy milyen módon lehet a GNSS-alkalmazások körét és hatékonyságát növelni a különböző régiókban. Az ajánlások megvalósításával hazánkban főképp a FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma foglalkozik (Fejes István és Borza Tibor vezetésével). A KGO korábban már jelentős tapasztalatokat szerzett a GPS geodéziai alkalmazásaiban, például az országos GPS mozgásvizsgálati programban, a Közép-Európai GPS Geodinamikai Referencia Hálózat megalkotásában, aktív GPS-állomások tervezésében és működtetésében.

Az aktív GPS-hálózat kiépítése után fel fogja váltani a mintegy ötvenezer, hagyományosan kővel jelölt földmérési alaphálózati pontot, ellátva ezzel annak valamennyi feladatát. Ugyanakkor fontos szerep vár az aktív állomásokra a már említett földi kiegészítő rendszer magyarországi szegmensében is. A jelenleg a GPS-rendszert használó, de egyedül működő vevő helymeghatározási pontossága nem jobb 22 m-nél, ami számos alkalmazáshoz nem elegendő. A pontosság növeléséhez differenciális korrekciókra van szükség, amelyek egy második, ismert helyen lévő ponton működő GPS-vevőtől származnak. Már több országban létrehoztak olyan földi szolgálatokat, amelyek igen nagy pontossággal biztosítják ezeket a korrekciókat. Németországban például a járművek navigálására bevált helymeghatározó rendszer a SAPOS. 2002-ben javaslat született egy hasonló jellegű, egységes európai rendszer létrehozására EUPOS néven. Technikailag az EUPOS a SAPOS európai léptékű kiterjesztése, amely lehetővé tenné a teljes személy- és teherforgalom egységes GPS (vagy Galileo) alapú navigálását szárazföldön, vízen és a légtérben is. A KGO javaslatot terjesztett elő az EUPOS szabványoknak megfelelő földi infrastruktúra kiépítésére Magyarországon.

Az eddigiekben egyrészt áttekintettük a legfontosabb magyar készítésű űreszközöket, amelyek nemzetközi űrprogramokban vesznek részt, másrészt azokat a lényegesebb kutatásokat, amelyek hazai alkalmazásai alapvető gazdasági hasznot hoznak. Mindkét kategóriában lehetne még további eredményeket is említeni, de ezek még együttesen sem fednék le mindazokat a témákat, amelyekkel az említett 25-30 magyar űrkutatóhelyen foglalkoznak. Létezik ugyanis egy fontos, harmadik kategória is, amelynek közös jellemzője, hogy az űrkutatás eszközei saját lehetőségeikkel (űrfelvételekkel, kísérletekkel, mérési eredményekkel) egészítik ki és támogatják a kutatóhelyen annak főfeladataként folytatott "báziskutatásokat". Lehetőségeihez mérten a MŰI ezeket a kutatásokat is támogatja annak érdekében, hogy az űrtevékenység haszna mennél több szakterület kutatásaiban jelentkezzen.

Például az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetében több ilyen kutatás is folyik évek vagy évtizedek óta. Legrégebben a földi felsőlégkör sűrűségfluktuációinak tanulmányozásában használnak műholdadatokat - kezdetben csak a műholdaknak a perigeum körüli légellenállásból eredő, optikailag megfigyelt pályaváltozásait, később fedélzeti mikro-akcelerométerek méréseit, amelyekből a pillanatnyi, lokális légsűrűség levezethető. E vizsgálatok tulajdonképpen a Nap-Föld kapcsolatok területére tartoznak, mivel a felsőlégkör sűrűség- és hőmérsékletingadozásai a Nap elektromágneses és korpuszkuláris sugárzásában fellépő fluktuációk következményei. Az eredmények - amelyek jórészt az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetével közösen születtek - új Nap-Föld-fizikai hatások felfedezésére vezettek.

Ugyancsak a Csillagászati Kutatóintézetben lehet több példát említeni arra, amikor hagyományos asztrofizikai kutatások gazdagodtak az űrből végrehajtott mérések eredményeivel. Tekintve, hogy az elektromágneses spektrum jelentős része csak a légkörön túlról hozzáférhető, természetes, hogy a csillagászok a csillagkeletkezésre és csillagfejlődésre (változó csillagok) vonatkozó kutatásaikban űrtávcsövek infravörös, ultraibolya stb. felvételeit is használják. Napjainkban már a napfizikai kutatások sem nélkülözhetik a Napot folyamatosan figyelő műholdak (Yohkoh, SOHO) megfigyeléseit. Az üstökösök és kisbolygók vizsgálatában éppúgy szükség van az űrtávcsövek (HST) megfigyeléseire, mint a mellettük elrepülő űrszondák mérési adataira. Ezek alapján az Intézetben számos, az üstökösmagokra és kisbolygókra vonatkozó érdekes hipotézis született (részben a KFKI RMKI kutatóival közösen). Végül megemlítjük, hogy az MGS Mars-szonda képei alapján egy csillagász-biológus kutatócsoport merész hipotézist állított fel a Mars esetleges felszíni életformáiról.

A KFKI RMKI-ban hagyományosan folynak olyan vizsgálatok is, amelyek egy-egy nemzetközi űrprogramhoz kapcsolódnak - részben a mérések feldolgozásával, részben műszerek és számítógépi programok készítésével. Például az Intézet egy magyar adatközpont létrehozásával kapcsolódik az európai Cluster holdak programjához. Rendszeresen feldolgozzák és értelmezik a magnetométer adatait, és interaktív mágnestér-analizáló programjukkal meghatározzák a fejhullámátmeneteket. A londoni Imperial College kutatóival közösen vizsgálják továbbá a helioszféra mágneses terének szerkezetét az Ulysses szonda legjobb időfelbontású mágneses mérései alapján. Részt vesznek a Szaturnusz felé repülő Cassini szonda azon mágneses méréseinek feldolgozásában is, amelyek a Jupiter megközelítésekor születtek. A KFKI RMKI kutatói általában minden olyan űrbeli mérés kiértékelésében előszeretettel vesznek részt, amelyek a bolygóközi mágneses térre, plazmaáramokra, az égitestek plazmakörnyezetére, illetve a fellépő kölcsönhatásokra vonatkoznak.

Saját geofizikai-geodéziai kutatási programjuk elősegítésére szívesen kapcsolódnak különféle űrprogramokhoz az MTA Geofizikai és Geodéziai Kutató Intézete, illetve a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Földfizikai Főosztályának kutatói is. Az előbbi az ionoszférával és a magnetoszférával kapcsolatos kutatásaihoz használ fel különféle űrkutatási adatokat. Az utóbbi - együttműködve az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportjával - részt vesz a Trimpi-effektus és a whistlerek megfigyelésében. Itt említhető még a MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoportjának, valamint az ELTE TTK - MTA Geonómiai Bizottság Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoportjának aktivitása is. Mindkettő célja a Földön fellelhető kozmikus anyagok (meteoritok, szferulák, a NASA-tól szerzett holdkőzetek) tanulmányozása, részben nemzetközi együttműködésben.

Nem lenne teljes a kép a magyar űrkutatásról az űrélettani és űrbiológiai kutatások rövid áttekintése nélkül. Nehezíti az áttekintést, hogy ilyen kutatások legalább 11 intézményben folynak Magyarországon. Az MTA-SE Biofizikai Kutatócsoport az ESA egyik kísérletéhez (EXPOSE) járul hozzá, amely várhatóan felkerül a Nemzetközi Űrállomásra is. Ennek célja különféle nagy homogenitású uracil és T7 fág vékonyrétegek viselkedésének tanulmányozása különféle kozmikus körülmények között. A földi vizsgálatokat UV-C besugárzás mellett, vákuumban végezték el.

A más egészségügyi intézményekben folyó kutatások közös jellemzője, hogy az emberes űrrepülés különféle élettani és pszichológiai hatásainak vizsgálatát földi szimulációk és modellvizsgálatok segítségével hajtják végre. Ilyen vizsgálatok folynak a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórházában, a Központi Honvédkórház Vesztibuláris és Pszichológiai Kutatócsoportjában, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében, a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében, továbbá szegedi és debreceni kutatócsoportokban. A kutatási programokban szerepelnek saját fejlesztésű, nemzetközileg elfogadott állatkísérletek, amelyek többek közt a szenzomotoros adaptáció jelenségeit vizsgálják. Többségükben azonban a kísérleti alanyok önként vállalkozó személyek. A fontosabb kutatási témák közül néhányat kiemelve:

• a szimulált mikrogravitáció hatásainak sejtszintű vizsgálata,
• a vertikális optokinetikai ingerlés hatásainak vizsgálata,
• a barokamrában előidézett hipoxia hatásai,
• vizuomotoros teljesítmények vizsgálata hipobarikus körülmények között,
• a középfül funkciójának változása hipobarikus körülmények között stb.

Fontos megemlíteni, hogy a hazai űrorvostani eredmények egy része sikeresen alkalmazható a földi gyógyászatban (vesztibuláris kutatások, a szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása) is.

Az ebben a fejezetben tárgyalt "interdiszciplináris báziskutatások" mindegyike esetében többoldalú finanszírozás teszi lehetővé az eredményes munkát. A közreműködő kutatók bérét többnyire az alapintézmény (MTA, egyetemek, kórházak) biztosítja, az említett kutatások végrehajtását részben az OTKA, részben más pályázati keretek is segítik. Ezért igen nehéz pontosan megadni, hogy hány munkahelyen hány magyar kutató foglalkozik űrkutatással, és országos szinten mekkora a teljes ráfordítás. Ez azonban nem magyar specialitás, sok országban hasonló a helyzet. Létezik azonban az űrtevékenységben közreműködő kutatók, mérnökök, orvosok stb. bizonyos hagyományos kapcsolatrendszere, sőt együttműködése, amely az egymás eredményei és módszerei iránti kölcsönös érdeklődésen alapul. Ezért ez a két-háromszáz fős, heterogén összetételű csapat mégis egyetlen közösségnek tekinthető.

Hazánk űrtevékenysége alapvetően nemzetközi együttműködésben folyik. Tagja vagyunk az ENSZ Világűrbizottságának, ebben és ennek két albizottságában a Magyar Űrkutatási Iroda látja el hazánk képviseletét. A világ két leghosszabb űrkutatási múlttal rendelkező nemzetével - az Egyesült Államokkal és Oroszországgal - kormányszintű egyezmény rögzíti az együttműködés kereteit. A MŰI rendszeresen képviseli Magyarországot az EU VI. keretprogram repülés és űrkutatás alfejezet programbizottságában is.

Mégis, a nemzetközi űrkutatási együttműködésben hazánk legfontosabb partnere az Európai Űrügynökség (ESA). Az ESA 15 európai országnak döntően az űrtevékenység műszaki fejlesztésével és alkalmazásaival (kutatással mintegy 15%-ban) foglalkozó, közös szervezete.

Az európai űrtevékenységet irányító Európai Űrügynökséget a korábbi űrkutatási (ESRO) és rakétafejlesztési (ELDO) szervezetből 1975-ben hozta létre 11 nyugat-európai ország kormánya. Feladata Európa közös űreszközeinek kiválasztása, megvalósításának menedzselése, saját hordozóeszközök és űrjárművek fejlesztésének támogatása, az európai emberes űrprogramok irányítása. Az ESA tagországai a következők: Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország (alapító tagok), továbbá 1987 óta Ausztria és Norvégia, valamint 1995-től Finnország. Portugália 2000-ben csatlakozott a szervezethez. Az EU tagországai közül ezzel már csak Görögország és Luxemburg nem tagja az ESA-nak, de várhatóan rövidesen ezek is csatlakoznak. A nem EU-tag Norvégia és Svájc viszont ESA-tag.

Az ESA legmagasabb döntéshozó szerve a Miniszteri Tanács, amely évente vagy ritkábban ülésezik. A következő döntési szintet az ESA Tanács jelenti, amelyben a tagállamokat az Űrügynökségek vagy az ennek megfelelő szint képviseli. Az ESA Tanács negyedévente tart általában kétnapos ülést. A végrehajtó munkát az ESA vezérigazgatója által irányított adminisztratív apparátus végzi. Az ESA adminisztratív központja (Headquarters) Párizsban van. Az ESA legfontosabb intézményei: a kutató/fejlesztő központ Hollandiában (ESTEC), az európai űreszközök működését irányító központ Németországban (ESOC), az Európai Űrhajós Központ (EAC) Köln mellett, továbbá az adatgyűjtő és információs központ Olaszországban (ESRIN).

Az ESA összesen mintegy 1700 alkalmazottat foglalkoztat, több mint 50%-uk az ESTEC munkatársa. Az ESA gondosan ügyel arra, hogy a tagországok polgárai hazájuk költségvetési részesedését tükröző arányban legyenek képviselve az ESA munkatársai között.

Az ESA szakmai tevékenysége két nagy csoportra osztható, a kötelező (mandatory) és az önkéntes (optional) programokra. Kötelező programok a tudományos kutatás, a technológiafejlesztési programok és az adminisztráció működtetéséhez történő arányos hozzájárulás. Mindez együttesen a költségvetés körülbelül 20%-át jelenti. A legfontosabb önkéntes programok a Föld megfigyelése, a hordozórakéták fejlesztése, az emberes űrrepülés és a távközlés-navigáció (egyenként 13-20% közötti részesedéssel). Kisebb súllyal szerepelnek a mikrogravitációs kutatások.

Az ESA éves költségvetése mintegy 3 milliárd euro. A belépési díj és a tagdíj számításának alapja a GDP (OECD statisztikai adatok alapján, három éves időszakokra határozzák meg az egyes országok százalékos hozzájárulását a költségekhez). Az ESA fontos alapelve, hogy a befizetett tagdíjak jelentős része ipari megrendelések formájában visszakerüljön a tagországokhoz.

Az ESA jelenleg futó tudományos programjai közül ki kell emelni a SOHO napfizikai műholdat, a Szaturnusz felé tartó Cassini szonda Huygens leszállóegységét és a Cluster geofizikai műholdcsaládot. Tavaly karácsonykor sikeresen pályára állt a vörös bolygó körül a Mars Express, idén februárban elindult a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felé a Rosetta űrszonda. Több korábbi ESA-küldetés adatainak még folyik a feldolgozása (Newton-röntgentávcső, ISO infravörös táveső, Hipparcos pozíciós csillagászati műhold).

A földmegfigyelés területén a legfontosabb a 2002 elején felbocsátott Envisat műhold, amelynek fő feladata az óceánok, a szárazföldek, a sarkvidékek és a légkör környezetvédelmi célú megfigyelése. A távközlés-navigáció területén az EU-val közösen megvalósítandó Galileo műholdas navigációs rendszer emelendő ki.

Az emberes űrrepülés területén az európai űrhajósok NASA-repülései és a Nemzetközi Űrállomás építésében való európai részvétel a legfontosabb. A hordozórakéták fejlesztése területén a hordozórakéták piacán régóta jelen lévő Ariane család folyamatos fejlesztése a fő cél.

Térjünk rá ezek után röviden az ESA és Magyarország kapcsolatainak történetére, jelenére és jövőjére! Az ESA és a Magyar Köztársaság közötti általános együttműködési megállapodást a magyar kormány képviselője 1991 áprilisában, Velencében írta alá. A megállapodás többszöri hosszabbítás után 2003-ig volt érvényben. Több évig tartó tárgyalások után hazánk 1998-ban csatlakozott az ESA úgynevezett PRODEX-programjához. A PRODEX fő célja, hogy biztosítsa a résztvevő országok által különböző ESA-programok számára készítendő kísérleti eszközök, berendezések, műszerek elkészítésének folyamatos finanszírozását, illetve a nem ESA-tagországok esetében szélesítse az ESA-programokban való részvétel lehetőségét. Magyarország számára különösen fontos, hogy elősegíti az ipari együttműködő partnerek bevonását a feladatok végrehajtásába.

Magyarország a nem ESA-tagországok közül elsőként csatlakozott az ESA PRODEX-programjához. A csaknem 6 év alatt Magyarország 3445 millió euro részvételi díjat fizetett be, ebből 15 projekt szerződéseit finanszíroztuk. A felhasználás területei a következők voltak: Rosetta-részvétel, főként műszer- és szoftverfejlesztés (50%), egyéb űrtudományok (19%), anyagtudomány (8%), űrélettan (6%), földmegfigyelés (4%), PRODEX-adminisztráeió előírás szerinti költsége (10%), a 3% maradvány további ESA-együttműködésünk finanszírozására fordítható.

Távlati célunk természetesen a teljes jogú ESA-tagság, aminek számos előnye van. A magyar űrtevékenység közvetlenül kapcsolódhat az európai programokhoz, így az elkerülhetetlen hazai fejlesztéseket harmonizáltan tudjuk végrehajtani. Elősegíti a csúcstechnológiát képviselő ipar nemzetközi szinten versenyképessé válását. Garanciát nyújt arra, hogy a magyar űrtevékenység nemzetközileg fontosnak tartott területeken működjön. A befizetett tagdíj döntő hányadát vissza kell pályázni. A pályáztató azonban az ESA, ami minőségi garanciát jelent. A rendszer elősegíti a hazai űripar kifejlődését, márpedig nemzetközi tapasztalatok szerint az űripar mindenütt húzóágazatnak bizonyult.

Teljes jogú tagként történő belépésünknek azonban jelenleg két akadálya van. Egyrészt a jelentős, körülbelül 8-10 millió euro nagyságrendű tagdíj vállalása meghaladja jelenlegi lehetőségeinket. Másrészt a hazai (űr)ipar felkészültsége jelenleg nem elegendő ahhoz, hogy a tagdíj ipari szerződések formájában visszaáramoltatandó részét (85-90%) fogadni tudja.

Az ESA már az 1999-ben Budapesten - magyar kezdeményezésre - tartott űrpolitikai konferenciáján tudomásul vette a tagjelölt országok mindegyikére jellemző fenti akadályokat. Ennek nyomán új, a teljes jogú tagság fokozatos elérését megkönnyítő, átmeneti programot dolgozott ki Plan for European Cooperating States (ECS) néven. Az ECS hozzáférést biztosít az ESA szinte minden programjához, ráadásul mindezt kezdetben a teljes jogú tagsági díj mintegy 10%-át kitevő hozzájárulás ellenében teszi lehetővé.

Több évig tartó tárgyalások után hazánk 2003-ban csatlakozott az ECS-programhoz. Megtörtént a pályáztatás, a munka anyagi fedezetét az Informatikai és Hírközlési Minisztérium biztosította, megkötöttük az első szerződéseket. A magyar űrkutatás visszafordíthatatlanul az Európába vezető útra lépett.

Eközben bizakodással tölt el, hogy 1998 óta határozott közeledés tapasztalható az Európai Unió és az ESA között. A két szervezet 2003 végén együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében rövidesen kidolgozzák Európa új űrpolitikáját. Ez közvetlen kihatással lehet Magyarország űrtevékenységére is.

Tekintettel arra, hogy a Fizikai Szemle sok pedagógus kezébe jut el, fontosnak tartjuk arról is beszámolni, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a Magyar Űrkutatási Iroda a hazai űrtevékenység ismertségének fokozása érdekében. Emellett röviden azt is összefoglaljuk, hogy milyen lehetőségek közül válogathatnak ma Magyarországon az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok.

Tavaly óta az érdeklődők a MŰI honlapján www.hso.hu - tájékozódhatnak a magyar űrtevékenység legfrissebb eredményeiről, elsősorban a szervezeti élet területén, de hírt adunk az érdekesebb pályázatokról is, kutatóknak és fiataloknak egyaránt. Nem foglalkozunk viszont a nemzetközi űrkutatás hazánkat közvetlenül nem érintő eredményeivel, ezt megteszik helyettünk mások, szerencsére ma már magyar nyelven is, például a www.urvilag.hu vagy a www.origo.hu/tudomany honlapok.

A hagyományos ismeretközlés jól bevált fóruma az Űrtevékenység Magyarországon című évkönyvsorozat. A kötetek apró - talán túl apró - tartalmi és formai változásoktól eltekintve immár több mint egy évtizede tudósítanak a hazai űrpolitika alakulásáról és a szakmai eredményekről. Néhány éve a Természet Világa szerkesztősége segítségével megjelent a legnagyobb múltú hazai ismeretterjesztő folyóirat Világűr különszáma. Ebben a hazai űrtevékenységből a legfontosabb gyakorlati alkalmazások eredményeit igyekeztünk bemutatni.

A MŰI a magyar űrkutatás eredményeinek ismertségét növelendő, több nyomtatott és elektronikus sajtótermék szerkesztőségével kötött együttműködési megállapodást, így ezek a lapok kiemelt terjedelemben tudósítanak a hazai eredményekről. Ugyanezen törekvésünk szellemében legújabban egy fiatalember tudományos újságírói képzésben való részvételét is támogatjuk.

Ugyancsak évtizedes hagyományra tekinthet vissza az Űrnap, az űrkutató szakma éves konferenciája, a nyilvános számvetés saját magunk és az érdeklődő nagyközönség számára. Hasonló, de újabb kezdeményezés a fiatal kutatók és leendő kutatók számára évente összehívott ifjúsági fórum.

A legfiatalabb korosztály elérésében elsősorban a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) munkájára támaszkodunk. Ez a szervezet a 90-es évek eleje óta minden évben középiskolások és felső tagozatosok részére esszépályázatot hirdet meg, amelyen átlagosan mintegy 100 diák méri össze tudását. Aki legalább egyszer pályázott, az attól kezdve minden évben részt vehet az ugyancsak a MANT által szervezett űrtáborban. Itt nemcsak kiváló hazai szakemberek előadásain, hanem a táborozók aktivitására építő foglalkozásokon ismerkedhetnek meg az űrkutatás világával. Az esszépályázat győztesei -1992 óta évente ketten - nyáron részt vehetnek a NASA huntsville-i űrtáborában. A MANT fontos feladata a tehetséggondozás, ezért igyekszünk figyelemmel kísérni a MANT pályázatain felbukkanó fiatal tehetségek pályafutását. Nos, szerencsére tehetséges fiatalok szép számmal akadnak, ám a Huntsville-t megjártak közül - bár beszámolóik szerint életreszóló élményekkel térnek haza - eddig még nem sokan bukkantak fel fiatal űrkutatóként.

Ugyancsak a tehetséggondozás jegyében, és annak érdekében, hogy az érdeklődő pedagógusokon keresztül egyre több diák kapcsolódhasson be az említett és a továbbiakban említendő programokba, a MANT a közelmúltban általános és középiskolai (főként, de nem kizárólag fizika és földrajz szakos) tanárok részére Űrtanítás címmel rendezett ankétot. Először, de a nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel semmiképpen sem utoljára.

A MANT Ifjúsági Csoportja keretében indult útjára a közelmúltban még egy figyelemreméltó kezdeményezés. Tucatnyi lelkes fiatal külföldi példák alapján összeállított egy az űrrepülést imitáló, úgynevezett űrszimulátort. A komoly játék résztvevői a néhány órás szimulált űrrepülés alatt az "igazi" űrhajósok munkájából és a repülés során adódó váratlan helyzetekből kaphatnak tanulságos ízelítőt.

A magyar diákok évről évre különféle nemzetközi pályázatokon is részt vehetnek. Az alábbi felsorolást csak kedvcsinálónak szánjuk, hiszen mire e sorok megjelennek, a legtöbb pályázat határideje lejár. A mindenkori tényleges lehetőségekről a MŰI honlapján és a felsorolt egyéb forrásokból lehet tájékozódni. Semmilyen előképzettséget nem igényel, hiszen tulajdonképpen nem is pályázat, inkább csak a diákok érdeklődését kívánja felkelteni a NASA legújabb akciója. Ha valaki - a világon bárhonnan - beküld egy a lakóhelye környékére jellemző kődarabot, akkor a NASA szakemberei ennek kémiai összetételét ugyanolyan műszerrel határozzák meg, mint amilyennel a Mars talaját elemzik a felszínén járó robotgeológusok. Az eredményeket természetesen a beküldő nevével együtt az ínterneten közzéteszik.

A NASA esszépályázatán 1992-ben két magyar diák is bekerült a húsz nemzetközi győztes közé. Szép sikereket értek el a magyar diákok a Planetary Society (Bolygókutató Társaság) pályázatain is, két éve két, idén pedig egy fiatal került be a nemzetközi győztesek közé. Eredményükkel a sajtó bőségesen foglalkozott, nyugodtan állíthatjuk, hogy bővebb terjedelemben, mint a magyar űrtevékenység bármely más eredményével.

ESA-kapcsolataink cikkünk első részében bemutatott örvendetes fejlődésének köszönhetően a magyar diákok az Európai Űrügynökség számos oktatási programjában is részt vehetnek, a fiatal kutatók pedig a tagállamokban élő társaikkal azonos jogokkal pályázhatnak a különféle továbbképzéseken való részvételre. Utóbbiról az érdeklődők a www.esa.int/careers honlapon tájékozódhatnak.

Az ESA Oktatási Irodája minden évben több száz európai egyetemistát küld ki a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) kongresszusára. Pályázatukon tavaly 9 magyar egyetemista nyerte el a jogot, hogy az IAF brémai kongresszusán az ESA vendégeként vehessen részt. Az előző évi 5 sikeres pályázó közül hárman ismételten elnyerték a támogatást. A magyar diákok nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltóan szerepeltek.

Érdekes kezdeményezés az úgynevezett parabolarepülési kampány. Mint ismeretes, parabola pályán haladó repülőgépben a parabola tetőpontja közelében mintegy 20 másodpercre súlytalanság állítható elő. Az ESA minden évben egyetemista csoportok ötleteit várja a néhányszor 20 másodperces súlytalanságban végrehajtható kísérletekre. Mondanunk sem kell, hogy a legjobb ötleteket megvalósítják, és a kísérlet kitalálói a repülőgép fedélzetén saját maguk végezhetik el a kísérletet. E sorok megírásakor még nincs tudomásunk arról, hogy idén volt-e magyar pályázó csoport, és ha igen, milyen eredménnyel.

Természetesen az ESA sem feledkezik meg a tanárokról. Számukra általános ismertetőt adtak ki (magyar szövege a MŰI honlapján olvasható). EDU News című elektronikusan ingyenesen elérhető hírlevelükben folyamatosan tájékoztatják a tanárokat az ESA oktatási tevékenységéről. Az ESA legnagyobb űrközpontjában (ESTEC) minden évben megrendezik tanárok számára a nagyszabású, Physics on Stage (Fizika a színpadon) című rendezvényt. Örvendetes, hogy a legutóbbi ilyen rendezvényen - információink szerint - több magyar fizikatanár is részt vett. Kevésbé örvendetes, hogy erről a MŰI és a MANT csak nem hivatalos ESA-s forrásból értesült.

Az ESA oktatási és továbbképzési programjainak sora folytatható. Ezekről és a hasonló lehetőségekről a MŰI saját honlapján részletesen tájékoztatja az érdeklődőket.

___________________________