Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2003/11. 398.o.

LEGNAGYOBB TERMÉSZETI KINCSÜNK: A TEHETSÉG

Czeizel Endre
Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány

A kivételes képesség jellegzetességei

  1. A ritkaság = kivételesség

  2. A kiemelkedő teljesítmény az átlagot számottevően meghaladó sikerességű társadalmi tevékenységet jelent, amely ezért ritka: kivételes. Érdemes elkülöníteni a fizikai-testi (pl. a sportolók értékelésekor) és a szellemi képességeket, minket most ez utóbbi érdekel.

  3. Összetettség
  4. Jelenlegi tudásunk szerint négy szellemi tartományt, illetve mentális faktort (ábra) érdemes elkülöníteni a központi idegrendszer működésén belül a kivételes szellemi teljesítmény értékelésekor.

    Az egyik az általános értelmesség (hétköznapi nevén az okosság, tudományosan az intelligencia). A kivételes szellemi teljesítmények hátterében sokáig csak ezt gyanították. Általában erre is szükség van, mivel "Aki híjával van az értelemnek, sokat és feleslegesen botorkál" (Kosztolányi Dezső). Mégis, az elmúlt évek kutatásai szerint az igazán jelentős szellemi teljesítmények hátterében nem elsősorban a magas általános értelmesség áll, ehhez a másik három faktor is nélkülözhetetlen.

    A speciális szellemi (mentális) képességek a központi idegrendszer magasrendű funkcióinak a megnyilvánulásai. Ezeken belül megkülönböztetünk elsődleges speciális mentális képességeket, ilyen például a verbalitás (beszédkészség), a térbeli tájékozódás, az emlékezet, az észlelési sebesség, a szótalálás gyorsasága, a számolási készség és az indukció. Hátterükben, többek között, a vizuális (látási), auditív (hallási), taktilis (tapintó) és cerebelláris (kisagyi) érzékelési funkciók állnak, amelyekért jól elkülöníthető agyi területek, illetve központok felelősek. Ugyanez érvényes a másodlagos speciális mentális képességekre is, ahova a muzikalitás, a lírai-poéta képesség, a rajzkészség, színérzék és egyebek tartoznak. Az általános értelmesség és speciális szellemi képességek jórészt függetlenek egymástól. Így például J.S. Bach egyik gyermeke értelmi fogyatékos volt, de kitűnő zenei képességének köszönhetően nagyon szépen játszott az orgonán. Picassót születési sérülése miatt kezdetben értelmi fogyatékosnak tartották (10 éves kora előtt nem tudott írni-olvasni megtanulni), noha egyedülálló rajz- és festőtehetsége már ötéves kora előtt nyilvánvalóvá vált.

    A képességek harmadik tartománya a kivételes művészi teljesítmény szempontjából meghatározó, és ez a kreativitás. A kreativitás a szokásostól eltérő (divergens) gondolkodáson alapszik, amely az önálló világlátást és a szokatlan megoldásokat, tehát az eredetiséget biztosítja. A kreativitás gyakorta társul különleges érzékenységgel, fokozott kritikai érzékkel, összeférhetetlenséggel stb., és ezért sajátos személyiséggel. A kreativitás az alapja a géniuszok legfontosabb képességének, az "új világ" teremtésnek, vagyis hogy sajátos, egyéni, csak rájuk jellemző műveket alkotnak, és ez által új utakat képesek nyitni a többi ember számára.

    Végül a motiváció néven összefoglalt személyiségvonások is szükségesek a meglévő adottságok-képességek minél teljesebb valóra váltásához. A motiváció fogalma magában foglalja a szorgalmat, az akaratot, a kitartást, a feladat iránti elkötelezettséget, a megszállottságot, a sikervágyat. Tulajdonképpen a motiváció jelenti azt az energiatöbbletet, amely a feladat kivételes szintű megoldásához kell, és amelyet az érzelmek-emóciók számottevően befolyásolnak.

    A jelentős szellemi teljesítményre tehát az lehet képes akiben az említett négy összetevő: a megfelelő általános értelmesség, valamelyik speciális szellemi képesség kivételessége, a kiemelkedő kreativitás és a motiváció egybe esik (ábra), noha az egyik vagy néhány mentális faktor különlegessége is előnyös.

  5. A kétgyökerűség
  6. A magyar nyelvben sajnos nem mindig tesznek különbséget az adottság és a képesség fogalma között. A; adottság a genetikai (G) lehetőségeket, míg a képesség (P) a társadalmi tevékenységben realizálódó teljesítményt jelenti. (A genetikában a megnyilvánuló képességet phenotypusnak mondjuk, ami megmagyarázza a P használatát, amit "produkció"-ként is felfoghatunk). A; adottságot elsősorban a fogantatás és a méhen belüli fejlődés körülményei határozzák meg: A képességben vagyis a P-ben már a külső hatások (E = environment javító vagy éppen rontó hatása is benne van. Témánk szempontjából ezek között a legtágabb értelmű oktatás-nevelés, vagyis az edukáció a legfontosabb, ezért az E betű a tanultság kifejezője is lehet. Így vált a

    P= G E

    képlet a szellemi képességek humángenetikai kifejeződésévé. A lényeg a G és E együttes szerepe, interakciója. A korábbi vulgárgenetikai és túlzó környezetelvű nézetekkel szemben a tudományos kutatás ugyanis mindkét tényező szerepét igazolta, mégpedig bonyolult együtthatásban. Az öröklődést és a szerzettséget-tanultságot az angol nyelvű szakirodalomban Shakespeare híres szójátékával "nature-nurture" (természet-nevelés) szokás kifejezni. Ma már nyilvánvaló, hogy nem egymást kizáró, hanem éppen egymást feltételező fogalompárról van szó.

ábra

A tehetség, talentum, géniusz

Tehetség alatt az átlagot számottevően meghaladó, tehát kivételes adottságot, potenciát, ígéretet, vagyis a tehetséget értjük. De ha a tehetséges gyermek a későbbiekben ezt be is bizonyítja, vagyis veleszületett adottságait valóra váltja, akkor ő már nem ígéret ("tehetség"), hanem képességeit bizonyító "valaki". A jelenlegi magyar nyelvben nincsen megfelelő szó a megvalósult tehetségre, legfeljebb azt szokták mondani: "nagy" művész, tudós, államférfi. Így József Attila vagy Bartók Béla sem nevezhető már tehetségnek, hanem csakis képességeit igazoló nagy költőnek és muzsikusnak. Jó lenne újra használni az erre a fogalomra a reformkorban elfogadott és találó talentum megnevezést. Hiszen az adottság-képesség fogalompárja mellett kivételes szintjüket a tehetség-talentum ikerszavak fejezik ki.

Géniusznak nevezzük a különleges, párját ritkító szellemi teljesítményre képes embereket. (Helyesebb ezt a megnevezést használni a közkeletűbb, de a hétköznapi nyelvben már lejáratott zseni helyett.) A szó eredete a görög időkig nyúlik vissza, amikor úgy vélték, hogy a kivételes alkotás létrejöttekor az istenek jóvoltából a Géniusz szállt bele a művészbe, hozzásegítve ezzel a rendkívüli teljesítményhez. A géniuszságot ebből következően kezdetben emberfeletti eredetűnek tartották, amit alátámasztott az alkotást gyakorta kísérő ihletettség lázas állapota is. Később veleszületett, tehát genetikai okokra vezették vissza, és e gondolatmenetből adódóan a gének sajátos kombinációja, tehát a jóisten, illetve a szerencse vagy a "sors" dönti el kiből lesz-lehet géniusz.

A 2x4 faktoros talentum-modell

A kivételes szellemi teljesítményért felelős négy mentális faktor mindegyike két részre bontható. A veleszületett adottságokra, amelyek azután az ezeket befolyásoló külső hatások révén válnak képességgé. A külső hatások között ugyancsak négy kategória emelhető ki: a család, az iskola, a kortárscsoportok és az általános társadalmi környezet (elvárások, lehetőségek, divatok stb., ábra). A veleszületett komponens részesedése, az örökletesség kiszámítható a szellemi képességek eredetében, noha arányuk az egyes mentális jellegekben eltérő. Az általános értelmesség létrejöttében 50-67%-ra teszik arányukat (tehát a maradék 33-50%-ért a környezeti hatások felelősek). Néhány speciális szellemi képesség kialakulásában igen jelentős az örökletesség részesedése. Az abszolút hallás, ami a zenei tehetség egyik jelzője lehet, valószínűleg 100%-osan örökletesen meghatározott. A kivételes matematikai és a költői képesség eredetében is 90% feletti az örökletesség. A kreativitás is veleszületett, de fejleszthető vagy éppen elnyomható adottságnak tűnik. Sajnos a jelenlegi iskolai gyakorlat inkább korlátozza a gyermekek kreativitását, vagyis sok gyermek az iskolarendszerbe történő belépésekor kreatívabb, mint annak befejezésekor. Végül a motiváció is szerteágazó, komplex jelenség, amin belül az újabban EQ (emocionális quociens) rövidítéssel jelzett faktort is számottevő mértékben örökletesen meghatározottnak találták.

Mindezek ismeretében lehet a talentum 2 x 4 faktoros modelljét értelmezni (ábra). Egyrészt mind a négy mentális képesség a genetikai adottságok (örökletesség) és a környezeti hatások (tanultság) eredőjeképpen alakul ki, tehát mindegyikükben külön-külön érvényesül a P = G E összefüggés. Másrészt a kivételes tehetség veleszületett, főleg genetikai eredetű, de megnyilvánulásának külső feltételei vannak, amit kihívó és/vagy serkentő környezetnek minősíthetünk és amelyek végül is eldöntik, hogy mi válik valóra a legnagyobb természeti kincsből, az emberi tehetségből.

A zeneszerző-géniuszok jellegzetességei

Elsőként a zeneszerző-géniuszok családfaelemzésére vállalkoztam (Czeizel és Batta, 1992). Mintám alapjául a három legnagyobbnak tartott zeneszerző-géniusz, J.S. Bach, W.A. Mozart és L. van Beethoven, valamint a három legjelentősebb magyar zeneszerző: Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és Bartók Béla szolgált. A családfáik elemzése a következő tanulságokkal szolgált.

  1. Férfi dominancia. A kiválasztott hat géniusz mind férfi, de általában is jellemzőnek mondható, hogy a zeneszerző-géniuszok férfiak. Az okok szerteágazóak. Elsőrendű magyarázatként a társadalmi körülményekre kell hivatkozni: a korábbi évszázadokban kialakult társadalmi munkamegosztás szerint a nőknek a feleség és anyaság szerepe jutott. S az akkortájt szokásos családonkénti átlagos 11 gyermek mellett nehéz is lett volna a bennük meglévő kivételes zenei adottságokat valóra váltani. Mégis, nagy női énekesek, zongoristák, hegedűsök, hárfások stb. azért a múltban is ismertek, zeneszerző azonban nemigen. Így másodrendű okként a két nem biológiai különbsége is szót érdemel. A férfiak jobbak térbeli tájékozódásban, mivel az emberré válást követő ezer években vadásztak és harcoltak, ennek során pedig e specifikus szellemi adottságuk folyamatos kiválogatódáson ment át. A zeneszerzői képesség pedig - gondoljunk egy szimfónia különböző szólamainak összefüggésére térben és időben - ilyen térbeli képességet igényel, és e genetikai adottság is hozzájárulhat a zeneszerző-géniuszok férfi dominanciájához.
  2. A zeneszerzők-muzsikusok kifejezett családi halmozódást mutatnak. A vizsgált hat géniusz családfáján ez szembetűnő, például J.S. Bach családfáján 63(!) muzsikus számolható meg. E családokban szinte minden férfi ezt a küldetést-foglalkozást választotta. Ezen túl különösen három jellegzetesség érdemel kiemelést a családfaelemzések alapján:

    1. A piramis-modell. Némi egyszerűsítéssel általános szabálynak tűnik, hogy - általában az apai - nagyapáról kiderült, jó hangja van, illetve muzikalitása átlagon felüli. E nagyapák hasznosították is ezt a képességüket kántorként, zenészként vagy legalábbis családi szórakozásként. Éppen zeneszeretetük miatt fiaikat már ilyen irányban is taníttatták, és belőlük már gyakorta professzionális zenészek váltak. S az ő gyermekeik - tehát az unokák - közül került ki az értékelt 6 zeneszerző-géniusz, akik tehát a piramis csúcsát képviselik e családokban. A zeneszerző-géniuszoknak - J.S. Bach és Erkel Ferenc kivételével már alacsony volt a gyermekszámuk (Beethoven gyermektelen is maradt), de gyermekeik általában még zenészek lettek. A kivételt a két Bartók-fiú jelenti. Liszt Ferenc fia korán meghalt, lányai közül a zenei talentum azonban kétségtelen Cosimában - von Bullow, majd Richard Wagner - feleségében. Az unokák pedig - ha voltak - már beleolvadtak a népesség átlagos zenei képességébe. A kivételt itt a Wagner-leszármazottak jelentik, de hát ők - Liszt Ferenc és Richard Wagner génjeinek köszönhetően - kivételes helyzetben voltak. A piramis-modell ezért jellegzetesnek mondható a nagy zeneszerzők családfaelemzésekor talált családi halmozódásra.
    2. A domináns öröklődés. A zenei talentumok említett kifejezett családi halmozódása alapján a kivételes zeneszerző-adottságot a kromoszómák valamelyik helyén lévő gének domináns öröklődésével próbáltam megmagyarázni. Ilyenkor a zeneszerző-géniusz elsőfokú férfi rokonaiban, tehát édesapjukban, fivéreikben és fiaikban a muzsikusok 50%-os aránya várható. Ezzel szemben ez az édesapákban 83%-nak, a fivérekben 50%-nak és a fiúkban 68%nak bizonyult. A genetikai eredet tehát túlságosan is beigazolódott. A magyarázat szerteágazó. Egyrészt a családi hasonlóság nemcsak a génekre, hanem a családi minta bevésődésére és a szülői hatásokra, így nevelésre is visszavezethető. Ráadásul a muzsikus foglalkozás régen, így a Bach-családban céhmesterség volt, ahol a fiúk privilégiuma és szinte kötelessége volt apjuk foglalkozásának a követése. Másrészt a zeneszerző-géniuszok édesanyjának zenei tehetsége is jelentősen meghaladhatta az átlagost, de ennek valóra váltását társadalmi korlátaik és női küldetésük vállalása megakadályozhatta. Így nem kizárt, hogy a zeneszerző-géniuszságért a két dominánsan öröklődő gén összetalálkozása lehet a felelős. Mindez további érvet adna a piramis-modell érvényesüléséhez. Végül a géniuszsághoz nem elég szép műveket komponálni, ehhez "új" zenei világok megteremtése is szükséges. A zeneszerzői specifikus szellemi képességért felelős domináns gén mellett ezért szükség van a kreativitásra, illetve az ezért felelős gének hatására is.
    3. A korai kezdet. A zenei tehetség a legkorábban megmutatkozó kivételes adottságok közé sorolható. Nem véletlen tehát, hogy a "csodagyerekek" általában muzsikusok voltak. Szegény kis Mozartot (húgával együtt) apja úgy cipelte végig Európa uralkodó házainak előadótermeiben, mint a bazári majmot... A korai kezdet a hallásban (hiszen az abszolút hallás bizonyítottan dominánsan öröklődő tulajdonság), a ritmusérzékben (a kis Bartók Béla még nem tudott beszélni, de a rádióban hallott zeneműveket "kidobolta"), és az énekben (a zeneszerzőgéniuszok többségének szép hangja is volt) nyilvánul meg. A második lépésben az említett korai kezdetű kivételes adottságuk predesztinálja őket a hangszerek virtuóz használatára. Csodagyerekségüknek ez legfőbb alapja utalok csak a kis Liszt Ferencre. Ekkortájt a szülők és/vagy tanáraik már zeneszerzésre is ráveszik őket, amelyek azonban inkább csak koruk uralkodó műveinek ügyes másolatai. Életük harmadik korszakában azután zeneszerzői kreativitásuk a maguk teljes valójában, eredeti művek formájában ölt testet, de ez már jóval későbbre - általában korai felnőttkorukra - esik. Ehhez már kreativitás-gén(ek)re is szükség van, és ennek hiánya magyarázza a korábban csodagyereknek tartott fiúk gyakori eltűnését (mint pl. a "kis" karmesterét).
  3. Ősi tulajdonság. A központi idegrendszer különböző szellemi tulajdonságokban megnyilvánuló funkciói csaknem mindig sok gén hatásához kötöttek. Hogy lehet akkor a kromoszómák feltehetően egy helyéhez kötött génpár hatásával megmagyarázni a kivételes zenei tehetséget? Az embernek csak az ősi, az élővilágban általában előforduló tulajdonságai kötődnek egy-egy génpárhoz. S az ének mint speciális hangadás ilyen, hiszen nemcsak a madarak tudnak énekelni, de szinte minden állatfaj képes valamiféle énekhez hasonló hangadásra, elég a kutyák vonítására vagy a szarvasmarhák bőgésére utalni. S az emberré válás során "őseink" bizonyosan tudtak már énekelni, ritmusos hangokat hallatni és mozogni ("táncolni"), jóval korábban, mint beszélni megtanultak volna Ha tehát a hallást, éneket, ritmust ilyen ősi jellegnek fogjuk fel - és mindezek képezik a zeneszerzői géniuszság egyik alapját - akkor a családfaelemzés során talált jellegzetesség jól megmagyarázható.

A magyar költőgéniuszok értékelése

Az 1990-es években a kivételes művészi teljesítményt nyújtó magyar költőket értékeltem. A 16 magyar költőgéniusz családfaelemzésének legfőbb tanulságai tíz pontban foglalhatók össze (Czeizel, 2000):

  1. Férfi dominancia. A költőgéniuszok kizárólagos férfi neme valószínűleg a nők korábbi társadalmi hátrányával magyarázható, mivel a költőnők aránya e században jelentősen növekedett. Mégis, nem zárható ki férfi zeneszerzőkhöz hasonlóan - valamiféle biológiai előny a költőgéniuszok férfi túlsúlyának eredetében.
  2. A legidősebb fiú túlsúlya. E vizsgálat váratlan felismerése szerint a 16 költőgéniusz közül 15 a testvére között a legidősebb fiúként nőtt fel és szocializálódott. További vizsgálatok feladata annak eldöntése, hogy ez a véletlen rovására írható-e, avagy oki jelentősége van.
  3. A szülők ellentétes hatása. Míg az autokratikus nevelési elveket követő apák csaknem mindig ellenezték fiuk szokatlan és anyagilag nem gyümölcsöző pályaválasztását, addig az anyák mindig költőpalánta gyermekük mellé álltak. Mindez felerősítette a poéták édesanyjuk iránti szeretetét, sajátos költői anyakultuszt eredményezve.
  4. A "hasonló hasonlót választ" elv érvényesülése házasságukban. Korábban ez csak a szociális helyzetre, vallásra és földrajzi régióra vonatkozott, míg újabban a foglalkozás-érdeklődés vált uralkodóvá. A 20. században a költőgéniuszok költőnőket vagy művészeket vettek feleségül.
  5. Családalapításuk sikertelensége. E költőgéniuszok 52%-ának nem lett gyermeke, és kétharmaduknak kihalt a családja a következő generációban.
  6. Rövid életűek. A költőgéniuszok többségének élettartama sokkal rövidebb volt, mint amit genetikai adottságaik biztosítottak. A társadalmi ellenállás sokuk energiáját felőrölte, amit gyakorta önsorsrontással is tetéztek. Így lelki egészségük és betegségeik alakulása külön elemzést érdemel, éppen az ártalmas sorsfaktor korlátozása érdekében.
  7. A géniusz-szolidaritás. A saját, új költői világukat megteremtő poétagéniuszoknak gyakran szembesülniük kellett a társadalmi értetlenséggel, de még a kortárs költők és kritikusok ellenszenvével is. Ez alól kivételt a kortárs géniuszok jelentettek, akik általában segítették őket, illetve több esetben a későbbi költőgéniuszok fogadtatták el nagyságukat. A géniuszok eszerint felismerték, hogy a talentum védelemre szorul, mivel az átlagos emberek nagy tömege gyakorta ellenséges a kivételes képességűekkel szemben.
  8. E speciális szellemi adottság veleszületett, minden bizonnyal genetikai eredetére utal a következő három pont.

  9. A költői adottságok korai jelentkezése. Tizenéves korban már minden költőgéniusz igazolta kivételes adottságait, de néhányukban tehetségük már 10 éves koruk előtt megmutatkozott.
  10. A külső indíttatás hiánya. A költőgéniuszok nem a szülői irányítás vagy pedagógiai segítség eredményeképpen kezdtek verseket írni. Sőt, ezt gyakorta éppen a szülői akarat és az iskolai elvárások ellenére tették.
  11. Sporadikus jelentkezés, vagyis a kivételes költői talentumok ritkán mutatnak családi halmozódást. A vizsgált költőgéniuszok szüleiben e kivételes képesség nem fordult elő. A költőgéniuszok gyermekeiben nagyon ritkán ugyan megmutatkozott e tehetség, de nehéz a szülői minta és nevelés hatását a genetikai eredetű adottságoktól elkülöníteni. Emellett ilyenkor nem zárható ki a feleség/anya genetikai hatása sem. A költői talentum testvérekben észlelt ismétlődése felveti e speciális szellemi tulajdonság kivételes megnyilvánulásának lappangó öröklődését. Eszerint ez a korán és spontán jelentkező szellemi adottság valószínűleg két kromoszómahely génjeire vezethető vissza, amelyek közül egyik e speciális szellemi adottságért felelős és lappangva (recesszíven) öröklődik, míg a másik a specifikus kreativitást biztosítja, amely domináns öröklődésű. A kivételes költői adottságokra együttes hatásuk teremtheti meg az esélyt, amelyet azután a környezeti feltételek jelentősen befolyásolhatnak.

Éppen a 6. pont sarkallt arra, hogy 21 nagy magyar költő testi és lelki egészségének, valamint betegségeinek elemzésére vállalkozzam (Czeizel, 2001).

Itt csak összefoglalom a magyar költőgéniuszok kórrajzának főbb jellegzetességeit.

  1. Csökkent a termékenységük. A 21 magyar költőgéniusz közül 11-nek nem volt gyermeke és ez az 52%-os arány sokkal magasabb, mint a gyermektelenek népességen belüli 20% körüli aránya. Ezen túl a nagy magyar költőkre eső átlagos gyermekszám 1,1 és ez legalább négyszer kisebb a népességi átlagnál.
  2. Testi alkatukra az aszténiás típus jellemző, és csaknem a felük a soványak közé tartozott.
  3. Lelki alkatukban dominál a túlérzékenység és gyakori a melankóliára (a depresszióra) való hajlamuk. Jellemző rájuk a hipochondria, amely azonban általában nem akadályozta önártó életmódjukat.
  4. Önártó életmódjuk. Azt alkoholbetegek (amely náluk lényegében az iszákosságnak felelt meg) aránya körükben ötször magasabb a szokásosnál. A 21 magyar költőgéniusz közül 20 (95%) dohányzott, amely megint csak 2-3-szorosa a népességbeli gyakoriságnak. Ráadásul többségük nagyon erős dohányosnak is számított. A kábítószer-élvezők aránya is számottevően meghaladta körükben az akkori előfordulást.
  5. Testi betegségeik tükrözték a szokásos betegségspektrumot. E bajaik ugyanakkor nemcsak életüket rövidítették meg, de betegségeik műveikre is hatással voltak.
  6. Lelki bajaik, pontosabban szélsőséges kedélyük számottevően gyakoribb a szokásosnál. A vizsgált 21 magyar költőgéniusz közül 20-nál fellelhető a kedélynek valamiféle baja, 16 (78%) pedig szélsőséges kedélyállapotú volt. Jellemző a költőgéniuszság és a mániás depresszió II. típusának (amely a depresszió dominanciájával jár) társulása. Utóbbi miatt a 21 költő közül hét (33%) részesült kórházi kezelésben (de a múlt században valószínűleg másoknak is lett volna erre szüksége). Ketten (10%) életük végén már kedélybetegnek voltak tekinthetők, és Juhász Gyula meg József Attila e bajukból kifolyólag követtek el öngyilkosságot. A "zseni-őrült" kapcsolat feltételezése idejétmúlt, de a kivételes képességű költőkben a szélsőséges kedély olyan gyakori, hogy ez szinte a nagy költők foglalkozási betegségének tekinthető.
  7. Gyermekeik lelki egészsége. A nagy magyar költők 18 felnőttkort megért gyermeke közül 2 (11%) elmebetegségben szenvedett, amely sokszorosa a szokásos gyakoriságnak. Ráadásul 5 további gyermeknél a személyiségdeviancia komolyabb foka állott fenn, így gyermekeik 39%-ában a lelki egészség a kórosba hajlott.
  8. Gyakoribb a nem természetes halál. Ketten a harcmezőn estek el, ketten öngyilkosok lettek, Radnóti a holocaust áldozata, ez a csaknem 25%-os gyakoriság magasabb a szokásosnál.
  9. A korábban élt magyar költőgéniuszok élettartama rövidebb volt a szokásosnál. A 20. század második felében az abszolút és a várthoz viszonyított élettartamuk azonban növekedett.
  10. A nagy magyar költők kórrajzának értékelése szerint e kivételes géniuszok veszélyeztetett személyiségek. E megállapítás biológiai adottságaik és társadalmi küldetésük

1. táblázat

A magyar és magyar születésű Nobel-díjasok

Név

Születés

Halálozás

Végzettség (foglalkozás)

Nobel-díj

éve

helye

éve

helye

 

tipusa

éve

Magyar állampolgárok

Szent-Györgyi Albert

1893

Budapest

1986

Woods Hole (USA)

Biokémikus

orvosi

1937

Hevesy György

1885

Budapest

1966

Freiburg (Németo.)

Kémikus

kémiai

1943

Kertész Imre

1929

Budapest

-

-

Író

irodalmi

2002

Magyar születésűek

Lénárd Fülöp

1862

Pozsony

1947

Messelhausen (Németo.)

Kémikus

fizikai

1905

Békésy György

1899

Budapest

1972

Honolulu (USA)

kémikus, fizikus

orvosi

1961

Wigner Jenő

1902

Budapest

1995

Princeton (USA)

Vegyészmérnök

fizikai

1963

Gábor Dénes

1900

Budapest

1979

London (UK)

Elektromérnök

fizikai

1971

Oláh György

1927

Budapest

-

-

Kémikus

kémiai

1994

Harsányi János

1920

Budapest

2000

Berkeley(USA)

Gyógyszerész

közgazdasági

1994

alapján nem is meglepetés. A biológiai-genetikai törvényszerűségek szerint a mérhető jellegek jellemző harang alakú (normális) Gauss-eloszlásán belül a szélső "abnormális" variánsok fokozott veszélyeztetettségük miatt sokkal inkább kiválogatódnak. Biológiai-genetikai szempontból tehát mindenképpen átlagosnak vagy átlag közelinek jó lenni. Hiszen míg a magas vérnyomásúakat az agyi érkatasztrófa, az alacsony vérnyomásúakat a rossz közérzet, majd a depresszió fenyegeti. De még a testsúly és testmagasság esetében is érvényesülnek a kiválogatódás szabályai, hiszen a kórosan soványaknak és kövéreknek, valamint a törpéknek és az extrém magasaknak fokozott a halálozásuk. E közismert szabályok többé-kevésbé a szellemi tulajdonságokra is érvényesek. Az értelmi fogyatékosok fokozott esendősége vitathatatlan, a magas intelligenciájúakra azonban ez már nem feltétlenül érvényes. Ők ugyanis azok a nagyon okos emberek, akik még az egészségükre is vigyáznak, de ez a biológiai történéseknek már tudatos emberi befolyásolása. A géniuszokat azonban kreativitásuk, társadalmi konfliktusaik és szélsőséges kedélyük gyakorta teszi hajlamossá az önártásra is. Külső megpróbáltatásaik és belső késztetéseik (hiszen ők a belsejükben "tüzet vivő" emberek) tehát együttesen magyarázzák meg korai "elégésüket", vagyis biológiai és társadalmi veszélyeztetettségüket.

A tudósgéniuszok

A tudósgéniuszok kiválasztásában a Nobel-díj jelentette a meghatározó ismérvet (Czeizel, 2002). A szülőföldet, anyanyelvet és a kulturális kötődéseket tekintve 3 magyar és 6 magyar születésű Nobel-díjassal büszkélkedhetünk (1. táblázat). Közülük azonban Kertész Imre író. A maradék 8 tudós közül egyedül Lénárd Fülöp (Phillip von Lenard) magyar születése vitatható, mivel ugyan a történelmi Magyarországon, Pozsonyban született, ott is járt magyar iskolába és sokáig magyar állampolgár volt, de szülei német nemzetisége miatt ő is német anyanyelvűnek számít.

A nyolc tudós mind férfi, Lénárd kivételével Budapesten születtek, mégpedig jómódú családok gyermekeként. Nem hagyható említés nélkül, hogy közülük öten zsidó származásúak voltak. A 4000 éves írás-olvasásra alapozott zsidó kultúra nagy vívmánya a tudásnak és a vagyonnak mint két legfontosabb társadalmi értéknek az elfogadása. E családokban ezért igen nagy súlyt helyeztek gyermekeik legmagasabb szintű iskoláztatására a legjobb gimnáziumokban. S akkor a fasori Evangélikus, Piarista és a Markó utcai Reál Gimnázium Európa legjobb tanintézményei közé számítottak. A hazai egyetemek színvonalát már nem találták elégségesnek, ezért többségük Európa vezető városainak világhírű egyetemein fejezte be tanulmányait. Erre kivételes képességeik mellett nyelvtudásuk és szüleik anyagi helyzete nyújtott lehetőséget. Ugyanakkor így olyan személyes ismeretségekre is szert tettek, amelyek későbbi pályafutásukat meghatározták. Végzettségük megszerzése után szerettek volna itthon dolgozni, de hamarosan kiderült: nem kapnak képességeiknek megfelelő munkafeltételeket. Így mindannyian külföldre távoztak, és a Nobel-díjat - az egy Szent-Györgyi kivételével - már új, választott hazájukban kapták meg.

A tudósgéniuszság gyökereit kutatva kivételes általános értelmességük tűnik a meghatározónak. Többük ugyan a speciális mentális képességek terén is kivételesnek számított (ilyen Békésy György érzékszervi érzékenysége, különösen tapintása, Lénárd Fülöpnek a kísérletekhez szükséges műszerek előállításában való kivételes készsége, Wigner Jenő és Harsányi János matematika képessége), de itt valamiféle általános jellegzetesség nemigen igazolható. Természetesen kreativitásuk is fontosnak ítélhető, különösen Szent-Györgyi Albert, Gábor Dénes és Oláh György munkásságában, de azért ez alapvetően különbözik a művészek kreativitásától. Ők a kreativitásra jellemző "másképp" (divergens) gondolkodásukat is az értelem kontrolljának vetették alá, és ez a művészekről csak ritkán mondható el. Végül motivációjuk miután rátaláltak életük fő küldetésére - is különlegesnek mondható. Kutatásaikat nem munkának, hanem élvezettel végzett szenvedélynek tekintették.

2. táblázat

A Nobel-díjasok relatív gyakorisága szülővárosuk szerint

Sorrend

Város

Lakosainak becsült száma millióban

Nobel-díjasok

Száma

%-a

1.

Bécs

1,53

11

7,2

2.

München

1,24

7

5,6

3.

Wroclaw

0,64

3

4,7

4.

Frankfurt

0,66

3

4,5

5.

Hága

0,79

3

4,3

6.

Budapest

2,00

8

4,0

7.

Hamburg

1,70

5

2,9

8.

Prága

1,21

3

2,5

9.

Koppenhága

1,34

3

2,2

10.

Berlin

3,35

7

2,1

11.

New York

18,91

30

2,0

12.

Stockholm

1,53

3

2,0

Kivételes értelmi képességük magánéletüket is meghatározta. A 8 tudós közül Békésy György nőtlen maradt, a maradék 5 közül csak Szent-Györgyi vált el - és ez az arány jóval alacsonyabb a társadalmi átlagnál. Gyermekszámuk általában elmaradt a kortársaikétól, de azért a családalapítók közül egyedül Gábor Dénes maradt gyermektelen. Általában nem hódoltak az önpusztító szenvedélyeknek, egyedül Gábor Dénes számított erős dohányosnak. A mértéktelen italozás nem fordult elő körükben, inkább a hipochondria. Vigyáztak egészségükre, és ennek köszönhetően hosszú ideig éltek, többek közülük kilencvenes éveikben hunytak el.

Magyarország Nobel-díjas tudósainak köszönhetően a világ élvonalába került (a lélekszám alapján kalkulált relatív gyakoriság szerint Budapest a 6. helyet foglalja el a Nobel-díjasok születési helyének világranglistáján, 2. táblázat). Mégis, amikor egyiküket az USA-ban a magyar titok nyitjáról faggatták, halkan azt mondta: "időben kell lelépni…". A magyar nemzet sorsa a jövőben nem kis részt attól függ, hogy meg tudja-e tartani a géniuszait, e kivételes természeti-társadalmi tüneményeket.

Megjelent könyvek

CZEIZEL E., BATTA GY. (szerk.): A zenei tehetség gyökerei - Arktisz Kiadó, Budapest, 1992.
CZEIZEL E.: Sors és Tehetség- Minerva Kiadó, Budapest, 1997.
CZEIZEL E.: Költők-Gének-Titkok - Galenus Kiadó, Budapest, 2000.
CZEIZEL E.: Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? - GMR Reklámügynökség, Budapest, 2001.
CZEIZEL E.: Tudósok-Gének-Dilemmák - Galenus Kiadó, Budapest, 2002.
CZEIZEL E.: A magyarság genetikája - Galenus Kiadó, Budapest, 2003.

________________________________

A XXVII. Általános Iskolai Fizikatanári ankéton, 2003. június 26-án, Keszthelyen elhangzott "A tehetség és genetika" című előadás szerkesztett változata.