Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/7. 224.o.

LEGJOBB BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

Oláh György felszólalása az MTA őt 75. születésnapja alkalmából köszöntő ülésén

Nagyon-nagyon köszönöm a sok jókívánságot és baráti üdvözlést, amit ma kaptam. 75 év már nagy szám, de bevallom, hogy belül én még nem érzem egészen ezt a magas kort. Ez talán az emberi természetnek a védekezése. Még mindig úgy érzem, hogy elég aktív vagyok, saját területemen is és talán más témákban is hozzá tudok járulni a kutatáshoz. Ígérem, hogy amit segíteni tudok a magyar tudomány és oktatás fejlődésében, azt mindig nagy örömmel fogom megtenni. Megengedik, hogy erről néhány rövid gondolatot elmondjak?

A tudomány az emberiség önkifejezése. Emberi törekvés a művészet, az irodalom és az alkotó tudomány tulajdonképpen nem olyan különbözőek. Magyarország mindig szerencsés volt, hogy számos tehetséges fia és lánya volt, akik sok területen nagy elismerést hoztak az országnak. Én is szerencsés vagyok, mi mind az előző generációk hátára lépünk. A magyar tudományos életnek nagyon nagy tekintélye és világreputációja van. Ezt fel kellene használni. Ha valaki egy Nobel-díjat kap, ez nagyon jó érzés, de nem ez a fontos. Fontos, hogy ez nemcsak a személy elismerése, ez a munka elismerése, a munkatársak elismerése, és szélesebb vonatkozásban talán az egész országának is az elismerése. A kis Magyarország igazán sokat tett, és ezt kellene valamilyen formában talán tényleg jobban fölhasználni. Én nem akarok, én nem vagyok tájékozott, se nem érdekelt a magyar politikában. A Terror Házában van egy múzeum, de talán jobb volna előre nézni, és nem vissza a múltba. A magyar tudomány elismerése Magyarországnak a nagyvilágban nagy jelentőséget ad.

A jövő, az országok jövője nem nagyságukban, földrajzi vagy természeti kincseikben vagy a lakosság létszámában rejlik, hanem abban fog állni, hogy mit tud a fiatalság. Ennek az alapvető része a jó oktatás és képzés. Én persze tudom, hogy ez mind pénzbe kerül, és ha pénzről kezdünk beszélni, akkor sok minden más szempont is bejön. Aki csak időnként tud hazalátogatni, az nem kompetens arra, hogy kommentáljon. Én csak azt tudom mondani, hogy ezt úgy kell felfogni, hogy ez befektetés. Ez befektetés az ország jövőjébe, amit a jövő sok-sok vonatkozásban sokszorosan fog visszatéríteni. A XXI. évszázadban nem a nagyipar, a nehézipar, a széntermelés, a vasipar azok a területek, amik a nagyobb ország jövőjét befolyásolják. Kis országokban is sok terület van, az informatika, a szoftver, a biotechnológia, a kémia és sok minden más terület, ahol a fő érték, hogy mit tud a jó1 kiképzett fiatalság nyújtani. Remélem, hogy ezt soha nem fogják politikai szempontból nézni. Itt az ország jövőjéről van szó, nem szabad arra gondolni, hogy a múltban ki mit javasolt vagy gondolt. Ez olyasmi, ha valaki beteg, akkor el akar menni a legjobb orvoshoz, akit talál, és nem hiszem, hogy érdekli, hogy annak az orvosnak mi a politikai véleménye vagy hozzáállása. Remélem, hogy ez az oktatás és a kutatás területére is érvényesül. Én meg vagyok győződve, hogy Magyarország a következő évtizedekben sokkal többet fog nyújtani. Most én vagyok itt reflektorfényben, aki kapott egy ilyen díjat, de a jövőben lesznek mások, meg vagyok győződve, és olyanok is lesznek, akik itthon dolgoznak, és érik ezt el. A múltban sokan elhagytuk Magyarországot különböző okokból. Az egyik ok az volt, hogy a lehetőségek, a munka, a kutatási lehetőségek itthon limitálva voltak. Ez javul, és fejlődni fog, föl kéne karolni ezt az ötletet.

Én nagyon jó oktatást kaptam a Piarista Gimnáziumban. Ameddig odajártam, én sose gondoltam, hogy természettudós, vagy kémikus leszek. Érdekelt a történelem, a nyelvek, később a filozófia és így tovább. Ez az alapkiképzés rendkívül segített az életben, és sokan mások is így gondolják.

Még csak azt akarom elmondani, hogy ha az ember utazik a világban, sokan azt mondják, hogy mi van ezen a kis Magyarországon, ami viszonylag nagy számú tudóst, zenészt és más területen alkotót adott a világnak. Van valami különleges gén itt Magyarországon, ami ezt segíti? Meg vagyok győződve, mint mások ezt már kifejtették, hogy az egyetlen, ami tényleg alapvető, az, hogy jó isko1ák voltak, és remélem vannak Magyarországon. Azok előtt is, akik a döntéseket hozzák, nem győzzük hangsúlyozni, hogy az oktatás és a kutatás ne legyen befolyásolva a politikától. Ez az ország jövőjének az előkészítése.

Én egy szerény ember vagyok. Egyszer Churchillt idézték - már amikor nem volt miniszterelnök -, valaki, az angol parlamentben beszélt és azt mondta: "én egy szerény ember vagyok". Ekkor Churchill hangja hallatszott a parlamentben: "és minden okkal uram, és minden okkal". Itt nem a személyről van szó, nem arról van szó, hogy ki van most itt, hogy kinek volt mondjuk lehetősége, hogy valamit csináljon, vagy bizonyos fokig még szerencséje is, hogy ezt elismerték. De a jövő szempontjából és a fiatalság szempontjából én meg vagyok győződve, hogy az iskola befektetés a jövőbe, rendkívül fontos, és bármit tudunk tenni, és amit az akadémia is tud tenni, hogy ezt előtérbe hozza, és ha talán elérjük, azt, hogy a fiatalokat kicsit befolyásoljuk. Ha én el tudtam ezt érni, akkor meg vagyok győződve, hogy sokan mások is el tudják érni.

Még egyszer köszönöm jó kívánságukat, és kívánok sok sikert a munkájukhoz.

________________________

Magnószalagról leírva, a szerző engedélyével közöljük.