Göd (Pest megye)

Jávorka Sándor u. 18. Ma P i a r i s t a S z a k m u n k á s k é p z ő I n t é z e t. Itt volt Wigner Jenő nyaralója, ahol a “Csoportelméleti módszerek a kvantummechanikában" című, sok nyelven megjelent könyvét is írta.

Gödöllő (Pest megye)

Puskás Tivadar utca

Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Itt született (1854. március 6.) Károly Iréneusz József, aki hazánkban megalkotta az első modern röntgenlaboratbriumot és az Eötvös Társulat alelnökeként elindította 1916-ban a Fizikai Tanulmányi Versenyeket, amelyek a harmincas években az ő nevét viselték.

Göncruszka (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

1823. február 23-án itt született Grossmann Ignác, a Pesti Kereskedelmi Akadémia algebratanára (Pest, 1866. május 21.), akit matematikai és fizikai munkásságáért több külföldi akadémia tagjává választott.

Győr (Győr-Moson-Sopron megye)

Széchenyi tér. A Liszt Ferenc utca torkolatánál Jedlik Ányos és Czuczor Gergely születésének 200. évfordulója tiszteletére 2000. szeptember 1-jén kettős, egész alakos, fekete márványlapokon álló 5/4-s bronzszobrot állítottak (Rieger Tibor).

Széchenyi tér 9. A C z u c z o r G e r g e l y B e n c é s G i m n á z i u m kapuja mellett:

EZEN INTÉZETBEN TANÍTOTT CZUCZOR GERGELY 1824-1828-IG. JEDLIK ÁNYOS 1822/23-BAN. SZÜLETÉSÖK SZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁNAK EMLÉKÉRE 1900. DECZEMBER 1-ÉN A FŐGYMNASIUM.

A kollégiumi bejárat mellett, az épület sarkánál:

A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZETVIZSGÁLÖK 1874. AUG. 24-30-IG GYŐRÖTT TARTOTT XXII. NAGYGYŰLÉSE EMLÉKÉÜL ELNÖK: KRUESZ KRIZOSZTOM ALELNÖK: XANTUS JÁNOS, KÁTAI GÁBOR TITKÁROK: FEHÉR KÁROLY, BUZINKAY GYULA, SIKLÓSSY GYULA. A TAGOK ÖSSZES SZÁMA: 408.

Jedlik halálának centenáriumán (1995) a Bencés Gimnázium földszintjén, a bejárattól jobbra április 4-én magas színvonalúan berendezett Jedlik Ányos Állandó Kiállítást avattak (Jedlik Ányos Társaság, Áramszolgáltató Rt., Magyar Elektrotechnikai Múzeum). A kiállítóteremben audio-vizuális berendezések, tablók, eszközeiben korunkig terjedő interaktív kiállítás. A bejárattal szemben, a folyosón avatták fel Bondor István nagyméretű bronz Jedlik-mellszobrát, amelyet a kettős köztéri Jedlik-Czuczor-szobor felállítása után az Elektrotechnikai Múzeumba szállítottak Budapestre.

Az egyházi iskolák zárt intézmények. Jedlik-szoba látogatási igényünket előre be kell jelentenünk. A fizikai előadóteremben Jedlik-korabeli fizikai eszközöket láthatunk. Van például dörzselektromozó gép, ejtő-inga és még néhány, Jedlik által gyártott híres optikai rács. Az igazgatói szoba, Jedlik Ányos eredeti bútoraival van berendezve, a falon Jedlik-festmény látható. A gimnázium első emeletén Jedlik egykori lakásának falán fehér márványtábla:

ITT LAKOTT JEDLIK ÁNYOS BENCÉS TANÁR A DINAMÓ ELSŐ FELTALÁLÓJA.

Bencés templom. A bencés gimnáziummal egybeépített templom szentélye alatti kriptában van Holenda Barnabás fizikatanár, egykori igazgató sírja.

Jedlik u. a Kis-Dunához vezet a Széchenyi tér bal oldalán. Márványtábla emlékeztet a névadóra az utca Duna felőli végén:

JEDLIK ÁNYOS 1800-1895. TERMÉSZETTUDÓS, BENCÉS SZERZETES, A GYŐRI FŐGIMNÁZIUM TANÁRA, AZ MTA TAGJA, A DINAMÓ FELTALÁLÓJA. HAZAFIAS NÉPFRONT GYŐR VÁROSI BIZOTTSÁGA, GYŐRI VÁROSSZÉPÍTŐ EGYESÜLET

Szent István u. 7. J e d l i k Á n y o s I n f o r m a t i k a i S z a k k ö z é p i s k o l a és G i m n á z i u m. Az emeletre vezető lépcsőfordulóban életnagyságnál nagyobb bronz Jedlik-szobor (Alexovics László, 1956). A folyosón szénrajz Jedlikről (Várady Lajos, 1954). A földszinti igazgatói iroda falán Jedliket ábrázoló festmény (Várady Lajos). Az első emeleten iskolatörténeti és Jedlik-kiállítás a Jedlik Ányos Társaság támogatásával (1996). A földszinten fehér márványtábla:

“A KÖZBOLDOGSÁG LEGBIZTOSABB ALAPJA AZ IFJÚ NEMZEDÉK TANÍTÁSA ÉS MŰVELTETÉSE..." (JEDLIK ÁNYOS)

ISKOLÁNK 1941-BEN - AMIKOR ÉRETTSÉGIT ADÓ KÖZÉPISKOLÁVÁ VÁLT - VETTE FEL A JELES TANÁR ÉS FELTALÁLÓ BENCÉS SZERZETES NEVÉT: MAGYAR KIRÁLYI, ÁLLAMI "JEDLIK ÁNYOS" GÉPIPARI KÖZÉPISKOLA ÉS MAGYAR KIRÁLYI, ÁLLAMI TEXTILIPARI SZAKISKOLA. AZ EMLÉKTÁBLÁT ELHELYEZTE AZ ISKOLA IGAZGATÓSÁGA 2000. JANUÁR 11-ÉN, JEDLIK ÁNYOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁN

A márványlapon bronz Jedlik-fej (Várady Lajos).

A Győri Köztemető díszsírhelyén a III. parcellában van Jedlik Ányos gondozott sírja (FSz 1971. 384. o.). A temető főbejáratától nem messze jobbra széles gesztenyefasor közepe táján jobb kéz felől rálelhetünk a fekete márvány obeliszkre (FSz 1975. 113. o.). Rajta:

DR. JEDLIK ÁNYOS 1800-1895 SZT. BENEDEK-RENDI ÁLDOZÓPAP. A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEM NYUG. TANÁRA ÉS REKTORA, A M. TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TISZT. TAGJA. A VASKORONAREND LOVAGJA. KIR. TANÁCSOS. AZ ELEKTROMOTOR, A DINAMÓ ÉS A VILLÁMFESZÍTŐ FELTALÁLÓJA. “AZ IGAZAK ÖRÖKKÉ ÉLNEK ÉS AZ ÚRNÁL AZ Ő JUTALMUK". (BÖLCSESSÉG 5.)

Stelczer Lajos u. 8. Az 1697-ben épült műemlék jellegű, barokk stílusú házon márványtábla hirdeti:

E HÁZBAN SZÜLETETT WINTER ERNŐ 1897-1971. KÉTSZERES KOSSUTH- ÉS PUSKÁS-DÍJAS AKADÉMIKUS, A MAGYAR ELEKTRONCSŐIPAR MEGALAPÍTÓJA. GYŐR MEGYEI VÁROSI TANÁCS, HAZAFIAS NÉPFRONT GYŐR MEGYEI VÁROSI BIZOTTSÁGA 1974.

Hédervári u. 3. A S z é c h e n y i I s t v á n F ő i s k o l a előtt áll Varga Imre Ikarosz-szobra. A mitológia és a modern sport, a sárkányrepülés együtt jelenik meg e műben. A Főiskolán van Jedlik Ányos terem.

Bácsai út 55. A S z e n t - G y ö r g y i A l b e r t G i m n á z i u m és S z a k k ö z é p i s k o l a udvarán emlékkő:

SZENT-GYÖRGYI ALBERT EMLÉKÉRE 1993

Az iskolában márványtábla:

SZENT-GYÖRGYI ALBERT 1893-1986 SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁVAL ISKOLÁNK NÉVADÓJÁNAK TISZTELETÉRE ELHELYEZTE AZ ISKOLA KÖZÖSSÉGE ÉS A GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1993. X. 8.

Gárdonyi Géza u. 10. P a t t a n t y ú s - Á b r a h á m G é z a I p a r i S z a k k ö z é p i s k o l a. A harmadik emeleti aulában áll a névadó mellszobra (Várady L., 1985).

Bolyai Farkas utca, Irinyi János utca, Kandó Kálmán utca, Puskás Tivadar utca, Űrhajós utca

Gyula (Békés megye)

Blanár u. 2. Az 1961-ben elhelyezett márványtábla:

EBBEN AZ UTCÁBAN SZÜLETETT BRÓDY IMRE KIVÁLÓ MAGYAR FIZIKUS 1891-1945 A KRIPTONLÁMPA FELTALÁLÓJA GYULA VÁROS TANÁCSA 1969.

Illyés Gyula u. 7. A gyulavári templom mellett, a Bay tér közelében áll a református parókia, Bay Zoltán szülőháza, amelyen bronz domborműves márvány emléktábla (Kiss László, 1991):

ITT SZÜLETETT 1900. JÚLIUS 24-ÉN A TEMPLOMÉPÍTŐ BAY JÓZSEF LELKIPÁSZTOR FIA BAY ZOLTÁN, A XX. SZÁZAD EGYIK LEGKIVÁLÓBB FIZIKUSA. FÖLDI PÁLYAFUTÁSÁNAK LEGJELESEBB MÉRFÖLDKÖVEI: A HOLDVISSZHANG, AZ ELEKTRONSOKSZOROZÓ ÉS AZ ÚJ MÉTER. “A HOLDAT OTT LÁTTAM SÉTÁLNI A TORONY MÖGÖTT, AZT KÉRDEZTEM A FELNŐTTEKTŐL: HA FELMÁSZNÉK A TORONYRA MEG TUDNÁM-É TAPOGATNI HOLDAT?" ELHELYEZVE AZ EÖTVÖS TÁRSASÁG CENTENÁRIUMA ALKALMÁBÓL 1991. OKTÓBER 26-ÁN.

A templomudvarban, a tejárat bal oldalán emlékkő Bay Zoltán tiszteletére. A rusztikus megformálású fehér kőben bronz Bay-portré (Kiss László, 1993):

SIC ITUR AD ASTRA BAY ZOLTÁN GYULAVÁRI-1900 WASHINGTON-1992 AZ ÉLET ERŐSEBB...

Gyulavári református temető. A Bay-család sírboltja a temető bejáratától balra, az utolsó sorban (3B tábla 12. sor 16. hely) jobb oldalán márványoszlop:

ITT NYUGSZIK BAY ZOLTÁN. SZÜLETETT GYULAVÁRIBAN 1900-BAN MEGHALT WASHINGTONBAN 1992-BEN. A LÉLEK ÉL. ÁLLÍTOTTA 1993 HÚSVÉTJÁN A BAY ZOLTÁN GYULA VÁROS EMLÉKBIZOTTSÁG POLGÁRAI.

Szent István út 7. Az Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium a temetés napján, 1993. április 10-én vette fel Bay Zoltán nevét. Azóta más épületbe költöztették és képzési profilt váltott.

Ajtóssy Albert u. 45. B a y Z o l t án E m l é k m ú z e u m. Bay Zoltán Emlékszobaként 1993. április 10-én Gyulavárin (Illyés Gyula u. 7.) nyitották meg, majd a Munkácsy Mihály u. 7-be, az 1997-ig működő Bay Zoltán Gimnáziumba költöztették, onnan 1998-ban került ide. Itt működik a sarkadi Ady-Bay Gimnázium gyulai tagozata. Bronz domborműves márvány emléktábla (Kiss László, 1994): BAY ZOLTÁN 1900-1992

48-as u. 11. K u l i n G y ö r g y C s i l l a g v i z s g á l ó. Itt működik a Kulin György Alapítvány is (1992), itt helyezték el a jeles csillagász hagyatékát: eszközeit, könyv- és folyóirat-gyűjteményét.

Kossuth Lajos u. 11. Eötvös Loránd nagyszüleinek egykori háza.

Bay tér, Eötvös Loránd utca