Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2000/1. 2.o.

MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA

Ünnepélyes megnyitó az MTA-n

Glatz Ferenc
az MTA elnöke

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki e tudásközpontú társadalomért valamit tenni akar.

Csak röviden emlékeztetek arra, hogy 1997-ben, amikor először ünnepeltük meg a Magyar Tudomány Napját, szándékunk az volt: Magyarországon és a Kárpát-medencében alakuljon ki egy tudásbarát társadalom. "A polgár nem bunkó!" - mondottuk 1996 decemberében. Nekünk egy olyan társadalmi mentalitást kell kialakítanunk, amelyben a tudás értékképző, tudás áll az értékrend teremtés központjában. Megértjük, hogy az átalakulóban lévő magyar társadalomnak szociális, egzisztenciális gondjai vannak. Tudjuk, hogy a Kormány, a kormányok, a politikai elit legleleményesebb, legügyesebb képviselői is sok mindent megtehetnek, siettethetik e válságfolyamat lezajlását, segíthetnek a konfliktusok feloldásában. De tudjuk, hogy Közép-Kelet-Európában szociális válság van. Megértjük, hogy ebben a társadalmi-szociális válságban egyoldalú, anyagias értékrend kezd kialakulni. De mégis: a jövőre is figyelmeztetni kell e társadalmat. Abban a világban, amely most alakult ki, csakis azok a nemzetek maradnak versenyképesek, csakis azok a társadalmak maradnak meg az élvonalban, amelyek képesek lesznek a nemzeti társadalom tudásszínvonalát karban tartani, ezáltal versenyképessé tudják tenni a társadalmat.

Mondjuk, hogy a tudás részben öncél, hiszen az egyszer megélhető élet minőségének az alapja. Minél többet szeretnénk szellemileg megérteni és élvezni az életből. De azt is tudjuk, hogy a tudás nemcsak öncél, hanem eszköz arra, hogy a társadalom, a magyar társadalom a világversenyben versenyképes legyen. Ma már olyan világot élünk, amikor minden falu, minden íróasztal ennek a világversenynek a része. Mi, kutatók kitörési pontokat keresünk nem a magunk számára, hanem az egész magyar társadalom számára. Mi egyetemes tömények szerint gondolkodó kutatók, világpolgárok vagyunk, lokálisan viszont elkötelezett hazafiak. Munkahelyünk, munkaszobánk a nagyvilág, de hazánk Magyarország. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a társadalom a maga életminőségét minél teljesebben élhesse meg. Olyan kutatók vagyunk, akik soha nem mondunk le az újdonság eléréséről, a feltalálásról, azt is tudjuk azonban, hogy lokális kötelezettségeink vannak. Részben ide kell kanalizálni a világ legélenjáróbb termelési-kutatási eljárásait, és karban kell tartanunk a helyi tudást. Figyelmeztetni kell arra, hogy e világban a tudomány a negyedik hatalmi tényezővé nőtte ki magát. A fegyveres erőszakszervezetek, a pénz, gazdaság és a média mögött a tudomány a negyedik hatalmi tényező lett a világban. Ez a negyedik tényező átjárja a másik három hatalmi tényezőt is, meghatározhatja a helyi termelői közösség színvonalát. Ez a negyedik hatalmi tényező napi hatalmi harcoktól függetlenül hosszú távon érvényesítheti hatását, segítője lehet a politikai döntések okosságának is, amely döntések a közösség sorsát évtizedekre meghatározhatják. Ezért azt mondjuk 1999-ben: az új hatalmi tényező kihasználása érdekében új típusú együttműködésre van szükség a gazdasági, a politikai és a tudományos elit között. A Magyar Tudomány Napján olyan díjakat osztottunk ki, amelyek jelzik, hogy a gazdasági elit megértette nemzeti funkció ját. Több mint húszmillió forint értékű magánalapítványi díjakat osztottunk ki, amelyekért köszönetet mondok a magyar gazdasági élet azon vezetőinek, és azon vállalatainak, akik megértik ezen együttmunkálkodás igényét.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Tudomány Napja a civil szervezetek ünnepe. A tudósok, a kutatók a 20. században felnőttek az iparosok, a földművesek, a tisztviselők társadalmi szervezetei közé. A tudomány ma már nemcsak elviselt, de a társadalom által megbecsült tényező. Optimista vagyok. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy látom, hogy van igény a magyar társadalomban az emelkedésre. Ezt az emelkedést nekünk erősíteni és segíteni kell. Ezekkel a szavakkal köszöntöm a Magyar Tudomány Napján nemcsak azokat, akik ezen tudásalapú társadalom érdekében hivatásuknál fogva tevékenykednek, hanem azokat is, akik ezt a tudást használni akarják.

_____________________

Elhangzott 1999. november 3-án, a Magyar Tudomány Napján.