ÖVEGES JÓZSEF
FIZIKAVERSENY
2001/2002
A versenyről
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Általános Iskolai Oktatási Szakcsoportja 2002-ben tizenkettedik alkalommal rendezi meg a 13-14 éves korú (általános iskolai, hatosztályos és nyolcosztályos gimnáziumi) tanulók számára az Öveges József Fizikaversenyt. A négyszintes verseny döntőjének színhelye Budapest, időpontja 2002. május 17-19.
Az Öveges József Fizikaverseny a fizikát szerető és értő tanulók felismerésének, kiválasztásának fontos színtere, lehetősége, a fizika iránt fogékony és érdeklődést mutató tanulók első, fontos megmérettetése. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen a versenyen jó eredményt elért tanulók a középiskolai tanulmányi versenyeken is a legjobbak között szerepeltek (sőt aranyérmes diákolimpikonok is kikerültek közülük). Bátran állíthatjuk, hogy korszerű műveltség a harmadik évezred küszöbén sem képzelhető el széleskörű természettudományos ismeretek nélkül. A fizika ennek a korszerű természettudományos műveltségnek éppen alapozó jellege révén játszik igen jelentős szerepet. A verseny első, iskolai fordulójában mintegy tízezer diák közül a legjobbak jutnak el a területi (kerületi), illetve az azt követő megyei (fővárosi) fordulóba. A megyei és a fővárosi versenyekről a lakosság létszámának megfelelően 61 "kis fizikus" jut a budapesti döntőbe. Rajtuk kívül még várhatóan 10-12 diák érkezik határainkon túlról olyan iskolákból, ahol a fizikát magyar nyelven tanítják. A háromnapos döntőben a diákoknak többféle feladatot kell megoldani. Az egyszerű, a mindennapi élethez kapcsolható, gondolkodtató feladatok mellett nehezebb, komolyabb logikai meggondolásokat is igénylő, de a tantervi anyagra épülő feladatok megoldására, egyéni mérőkísérlet elvégzésére, egy bemutatásra kerülő kísérlet elemzésére, magyarázatára, illetve fizikatörténeti feladat megoldására is sor kerül. A tanulók a feladatok megoldásait kétoldalas, indigós lapokra készítik el, és a feladatlapokat, a munkalap indigós oldalait magukkal vihetik. A feladatok megoldásainak elkészítése után a tanulók és a kísérőtanárok megtekinthetik a kitűzött versenyfeladatok kifüggesztett megoldásait. A különböző típusú feladatokat három zsűri javítja. A versenyzők a program keretében várhatóan ellátogatnak a Csillagászati Kutatóintézetbe és a Csodák Palotájába, illetve utazhatnak a Gyermekvasúton, továbbá megkoszorúzzák a verseny névadója, Öveges József professzor emléktábláját. A verseny döntőjének megszervezését, zökkenőmentes lebonyolítását (zsűri, felügyelet, javítás, adatfeldolgozás, gazdasági ügyek stb.) 25 tagú munkacsoport végzi, akik a Szakcsoport vezetőségének tagjai, illetve felkért szakemberek. Az országos döntő a tanulók számára térítésmentes, valamennyi meghívott tanuló étkezési- és szállásköltségét, a szervezés és a lebonyolítás költségeit a Versenybizottság fedezi az Oktatási Minisztériumtól és a szponzoroktól kapott támogatások felhasználásával. A versenyzők útiköltségét és a kísérőtanárok költségeit az iskolák fizetik. Az országos döntőn szereplő valamennyi tanuló emléklapot, és minden díjazott tanuló az oktatási miniszter által aláírt elismerő oklevelet kap. Az abszolút első helyezett versenyző és felkészítő tanára Öveges József Érmet vehet át dr. Göncz Árpádnétól, a verseny fővédnökétől.