Az Internet 1991-ben a sajtó által szinte észre sem véve jelent meg Magyarországon. Ezen önmagában nem lehet csodálkozni, hiszen akkor, és még jó ideig az Internet csak néhány akadémiai kutatóintézet, és egyetem szívügye, szenvedélye volt. Építése, elõbbre vitele, tartalommal való megtöltése néhányszáz embert foglalkoztatott csupán. Itthon és az országon kívül a kutatók, oktatók, könyvtárosok között viszonylag hamar létrejött az a lelkes, kezdeményezõ gárda, amely korán felismerte az Internet jelentõségét, ráérzett arra, hogy mit jelent az Internet munkájuk könnyítésében, a nemzetközi kapcsolatok építésében, a kutatások nemzetközi áramában való részvételben. Sokukat az is segítette a felismerésben, hogy külföldi útjaikon, tanulmányaik során, nemzetközi együttmûködésekben közvetlenül is megtapasztalhatták, hogy ma konferenciát szervezni, természettudományi területen publikálni, nemzetközi együttmûködésben részt venni, a legfrissebb szakmai információkhoz hozzájutni, kapcsolatokat tartani, könyvtárat építeni csak úgy lehetséges, ha az ember rajta van a hálózaton.

Mindez azonban többé-kevésbé ennek a -- eleinte néhány száz, hamarosan néhány ezer -- kutatónak, egyetemi, fõiskolai oktatónak, diáknak, könyvtárosnak az ügye maradt. Az elmúlt néhány évben végbement lendületes fejlõdés idõszakában a költségvetés is jelentõs összegekkel támogatta ezt a fejlõdést: a Magyar Tudományos Akadémia, a Mûvelõdésügyi Minisztérium, az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság, és az Országos Tudományos Kutatási Alap által biztosított keretekbõl mûködõ Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program, a Felzárkózás az Európai Felsõoktatáshoz Alap, valamint az OTKA és OMFB külön pályázati támogatásaival rövid néhány év alatt kiépülhetett az országos Internet gerinchálózat, a HBONE, amely ma már a budapesti és vidéki egyetemek, fõiskolák, kutatóintézetek nagy részét összeköti, kormányzati, államigazgatási intézmények, nagyobb és kisebb könyvtárak kapcsolódnak hozzá.

Az elmúlt egy-másfél esztendõ számottevõ változást hozott a magyar Internet hálózatban és a magyar sajtóban is. Nagyobb számban megjelentek, piacra léptek a magyarországi Internet szolgáltatók. Ezek és az általuk mûködtetett információforrások egyre erõteljesebben hívják fel magukra a figyelmet. Vásárokon, kiállításokon, hirdetéseikkel jelen vannak, így nem meglepõ. hogy a magyar sajtóban is szaporodnak az Internetrõl szóló híradások. Újságok is vannak már, amelyek impresszumukban E-mail címet is feltüntetnek, újságok, rádió- és tévéállomások valamilyen módon (elektronikus újság, levelezési lista, World Wide Web) hírt adnak magukról az Interneten. Éppen ezen cikk írása közben vett nagy lendületet ez a folyamat, a múlt héten hirdette meg World Wide Web szolgáltatását a Magyar Rádió, valamint több napilap is.

Bár most már talán arra is megérett az idõ, hogy valaki egy elemzõ tanulmányban, vagy disszertációban dolgozza fel, milyen tükröt tartott és tart a magyar sajtó az Internet elé, erre a részletes elemzésre nem vállalkozhatom. Mindazon cikkek alapján azonban, amelyek kezembe kerültek -- némelyik úgy, hogy szakmabeli kollégák kritikusan, esetleg éppen kissé háborogva felhívták rá a figyelmet -- úgy gondolom, hogy megfogalmazhatok bizonyos, gyakorinak mondható problémákat. Gondolataimat szeretném a sajtó munkatársainak, valamint a magyarországi számítógéphálózat fejlesztésében, építésében tevékenykedõ kollégáknak is figyelmébe ajánlani.

Célom elsõsorban nem az, hogy a sajtót hevesen megbíráljam, kipécézzem az általam kifogásolt, helytelennek tartott cikkeket. Sokkal inkább az, hogy a sajtó munkatársainak figyelmét felhívjam néhány olyan szempontra, amelyet szem elõtt tartva reálisabb képet festhetnek az Internetrõl. Jelenségeket, megközelítési módokat szeretnék szemügyre venni, abban a reményben, hogy az elmondottakat a sajtó munkatársai fel tudják használni. Talán a hálózati szakma képviselõi is elgondolkozhatnak azon: mit tehetnénk mi magunk azért, hogy a sajtóban megjelenõ kép reálisabb legyen, jobban tájékoztassa az olvasóközönséget. Mivel célom nem egyes lapok, egyes újságírók kipellengérezése, ezért nem adom meg az elõforduló idézetek lelõhely adatait. Ha azonban valaki felismeri a bírált cikket, netán a sajtóterméket is, melyben az megjelent, az valószínûleg nem a véletlen mûve...

Nem szeretném magamra haragítani a sajtó igen tisztelt munkatársait, ezért elõrebocsátom: a legnagyobb tisztelettel vagyok azok iránt az újságírók iránt, akik gondos utánjárással szerzik be cikkeikhez az adatokat és ahhoz is veszik a fáradságot, hogy a megírt cikket hozzáértõ személlyel, interjú esetén netán magával a nyilatkozóval ellenõriztessék. Nagy örömömre szolgál az is, hogy egyes lapok szerkesztõi gárdája, kiadója felismerte, milyen nagy jelentõsége van annak, ha a lap a papíron való kiadás mellett a hálózaton is elérhetõvé válik. Mert, szerencsére, ilyen újságírók, ilyen lapok is vannak. Bocsáttassék meg nekem, ha a következõkben elsõsorban nem róluk szólok.

A következõképpen próbálom a kérdést megközelíteni: elképzelem, hogy egy marslakó a Földre látogat, és mielõtt megmerítkezne a földi életben, elõtanulmányokat akar végezni. Ezért legelõször is beül egy könyvtárba, s ott végigolvassa az elmúlt közel ötéves idõszak magyar napi- és hetilapjait. Kérdés, hogy vendégünknek ennek alapján vajon milyen képe is alakulna ki az Internetrõl, annak magyarországi térhódításáról.

Elõször is: marslakónknak a cikkek nagy része alapján -- tisztelet a kevés számú kivételnek -- elsõsorban az a benyomása alakulhat ki, hogy az Internet az valami olyasmi, ami külföldön, fõképpen Amerikában és Németországban, stb. található (leginkább ebben a két országban, legalábbis történni fõleg itt szoktak a dolgok). Érdekes módon a francia, angol, skandináv Internetrôl, vagy éppen távolabbi országokban történõ eseményekrõl jóval kevesebb szó esik a magyar sajtóban. Arról pedig, hogy a velünk szomszédos országokban is van-e Internet, és ha igen, hol és milyen, szinte sohasem lehet olvasni. (Hirtelenjében csak egyetlen olyan, általam olvasott összeállításra emlékszem vissza, amely egy napilapban összehasonlító táblázattal érzékeltette az Internet elterjedését a különbözõ európai országokban.) Ha nem hangoznék frivol módon, azt is mondhatnám, hogy az újságokból nézve az Internet gyakran valamiféle úri huncutságnak látszik, amelylyel fõként a nálunk gazdagabb és boldogabb országok foglalkoznak. Egy-egy nyugati ország izgalmas Internet-eseményeirõl szóló beszámoló a legritkább esetben egészül ki egy-két olyan mondattal, amely az elmondottakat valamiféleképen összehasonlítaná a hazai viszonyokkal, valamilyen módon hazai perspektívába állítaná azokat. Amelybõl például kiderülne, hogy miközben az Egyesült Államok-beli, német stb. Internet-felhasználókat, hatóságokat az ismertetett probléma foglalkoztatja, addig az adott probléma

1. nálunk fel sem merül, mert mi még fejletlenebbek, vagy ellenkezõleg, okosabbak, szerencsésebbek vagyunk, már tanultunk mások hibáiból (nem kívánt törlendõ);

2. nálunk is felmerül, de mi így és így kezeljük (ugyanúgy, mint az amerikaiak, németek, avagy egészen másképen);

3. nálunk ez a probléma ma még nem merül fel, de várható, hogy fel fog merülni, és valakinek -- kormánynak, parlamentnek, egyetemeknek, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programnak, Internet szolgáltatóknak, rendõrségnek, pénzügyminisztériumnak (nem kívánt ismét törlendõ) -- elõbb-utóbb foglalkoznia kell vele.

Nézzük ezután, hogy milyen képet kap a külhonban zajló eseményekrõl marslakónk: melyek is az ott elõforduló, a hálózat fejlesztõit, felhasználóit foglalkoztató problémák? Itt többnyire az alábbi problémákkal találkozunk:

1. a hálózatokba rossz szándékú emberek betörnek. Ha betörnek, elsõsorban bankokba, ahol pénzügyi tranzakciókat hajtanak végre, és megkárosítják a bankot. Idõnként -- bár jóval ritkábban -- arról is szó esik, hogy valahová katonai célú információkért, ipari, tudományos kutatási információkért törnek be. Még ritkábban kapunk hírt arról, hogy esetleg software lopása céljából törnek be valahová;

2. a hálózatokon pornográf anyagokat terjesztenek: különösen veszélyes az a pornográfia, melyhez gyermekek is hozzáférhetnek. Már megtörtént és nagy port vert fel az elsõ néhány, Interneten keresztül való gyermekcsábítás, gyermekszöktetés. Házasságot törni is lehet az Interneten, vagy legalábbis a házasságtörés fontosabb elõkészületeit megtenni: az éber férj azonban beleolvas felesége elektronikus levelezésébe, és a dolog vége válóper lesz. Errõl is beszámol a sajtó. (Az már csak természetes, hogy csak egy feleség lehet olyan csacska, hogy elektronikus leveleit a férje által is olvasható mágneslemezen tárolja...) Ami a gyermekek veszélyeztetését illeti: ez ellen a hatóságok megpróbálnak küzdeni rendeletekkel, tilalmakkal, az Internet szolgáltatók felelõsségre vonásával;

3. ha azonban a hatóságok beavatkoznak, akkor a hálózati szólásszabadságért küzdõk magasabb hatalmakhoz, bíróságokhoz, képviselõkhöz, az Egyesült Államok elnökéhez, a nyilvánossághoz fordulnak, tiltakoznak a hálózati cenzúra ellen, perelnek, aláírást gyûjtenek a szólásszabadság védelmére;

4. kuriózumok az Interneten. Ide sorolnám például azt a cikket is, amelyben az újságíró arról cikkezik, hogy mivel is foglalkoznak a "nõk az Interneten'', és ebben kizárólag azt találja említésre méltónak, hogy a nõk a filodendron nevelésérõl leveleznek, gyermeknevelési gondjaikat tárgyalják meg, és ételrecepteket csereberélnek a hálózaton. Azt, hogy már nem a tizenkilencedik században élünk, és a nõk számára nem okvetlenül zárul le a világ a "Kinder, Küche, Kirche'' horizontjánál, az ismertetésben mindössze az jelzi, hogy az Interneten megtárgyalt nõi problémák között a hasonnemûek iránt érzett vonzalom is szerepet kap...

Ha pedig a marslakó leül a televízió elé, és megnéz egy Internettel foglalkozó mûsort, ez legtöbbször azt a benyomást erõsítheti benne, hogy az Internet valamilyen titokzatos, misztikus dolog. A képernyõn nem földi lények, hanem titokzatos fények, egymásba áttûnõ képek, különleges alakzatok úszkálnak: többnyire nem követhetõ, hogy mindez milyen jelentést hordoz. Lehet, hogy a kozmikus rejtélyességnek ez a világa egy marslakó számára akár otthonos közegnek is tûnik: arra azonban ezek az igen hatásos képek kevéssé alkalmasak, hogy benyomást adjanak a földi életrõl, és ezen belül arról, hogy a földlakók mire is használják az Internetet.

A sajtót olvasva a marslakó elõbb-utóbb azért rábukkan olyan cikkekre is, amelyek az Internet hazai térhódításáról számolnak be. (Ezt örömmel kell üdvözölnöm, hiszen az elõzõekben éppen azt kifogásoltam, hogy errõl a kérdésrõl esik kevés szó a sajtóban.) Ha azonban az újságolvasó, tévénézõ marslakó a cikkek alapján akar elindulni és megkeresni az azokban említett információforrásokat, nem mindig lenne könnyû feladata. Marslakónk ugyanis például olyan tájékoztatásokat olvashat, amelyek leírják, hogy az európai nagyvárosok polgármestereinek találkozóján bejelentették: Budapesten lesz az európai fõvárosok "internetes központja''. Ez igen örvendetes hír, csakhogy olvasásakor egy sor kérdés merül fel az emberben: milyen információkat fog tartalmazni ez az Internet központ? Milyen formában? Ki férhet hozzájuk? Csak a városi vezetõk, vagy egy részükhöz az egyszerû köznép is? Mindezekre a kérdésekre a tudósítás már adós marad a válasszal. És nem ad választ a legfontosabb kérdésre sem: hogy ha elérhetõ az illetõ információs központ, hol és hogyan érhetõ el? Azaz: milyen URL (vagyis Uniform Resource Locator) adattal lehet rá hivatkozni, hogyan találhatjuk meg, hogy milyen gépen, annak melyik könyvtárában érhetõk el az információk, és milyen protokoll, azaz az Interneten használatos melyik elérési mód segítségével)? Például bemutatom azt az URL-et, amellyel munkahelyemnek, a KFKI kutatóintézetek csillebérci telephelyének World Wide Web címlapját érhetjük el:

http://www.kfki.hu/index.html

Ez azt jelenti, hogy a kérdéses információ a www.kfki.hu címû gépen -- ezen cím alapján a gépet egy másik, az Internetbe ugyancsak bekapcsolt gép meg tudja találni és össze tud kapcsolódni vele --, az index.html nevû file-ban található, és azt az ún. HTTP (HyperText Transfer Protocol) segítségével lehet áthozni a hálózaton.

Azok az újságcikkek azonban, amelyek egy információforrást ismertetnek, ehhez ritkán teszik hozzá az eléréshez szükséges URL adatot. S ha mégis, akkor sok esetben hibás az adat, hiányzik, vagy éppen tévesen szerepel egy-egy karakter. Ajánlanám az újságíró kollégáknak, figyeljenek ebben is a Newsweek-re: ott egy érdekes új információforrás leírása mellett mindig megtalálják annak URL-jét is.

Visszatérve az európai fõvárosok "internetes központjá''-ról szóló híradásra: az információ hiányosságán kívül még az is ronthatja icipicit a kedvünket, ha az eseményrõl beszámoló cikkben azt is olvashatjuk, hogy az örvendetes esemény "annak a kommunikációs csatornának segítségével'' jött létre, "melyet a Városházán dolgoztak ki''. Kommunikációs csatornára ugyan feltétlenül szükség van, és az is bizonyos, hogy a Városházán komoly fejlesztõ tevékenység folyt egy ilyen eredmény eléréséhez, de a mondat egészében mégsem állja meg a helyét. A tisztelt újságíró kolléga a hallott szakkifejezéseket nem egészen összeillõ módon kapcsolta egymáshoz, és végül azt a fáradságot sem vette, hogy szakértõvel -- esetleg éppen saját interjúalanyával -- átolvastassa, ellenõriztesse írását.

Tájékozódni kívánna a marslakó arról is, hogy melyek az Internet térhódításának egyes állomásai. Kik is építik, milyen információforrásokat építenek, kik használják, kiknek a munkája nyomán terjed az Internet. A sajtó által bemutatott kép gyakran furcsán egyoldalúnak tûnik. Például arról az eseményrõl, melyrõl a szakmabeliek azt tudják, hogy egy nagy országos cég megjelent az Internet szolgáltatók között, a szegény marslakó egyes újságokban azt olvashatja, hogy a szóban forgó nagy cég "az Internet szolgáltató'', és a cég tevékenysége révén most már X. megyébe is eljut "az Internet''. Azt pedig csak a beavatottak tudják, hogy X. megyébe nem most jutott el az Internet, ott van már két esztendeje. Ugyan nem a nagy cég kezdte meg ott az Internet szolgáltatást, hiszen az csak most kezd ezzel foglalkozni, hanem az egyetemeket, fõiskolákat, kutatóintézeteket összekötõ, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program támogatásával létrejött HBONE hálózat érkezett el oda két évvel ezelõtt, és azóta fõiskolai oktatók és hallgatók, kutatóintézeti kutatók, sõt középiskolai tanárok és diákok használhatják az elektronikus levelezést és az Internet más szolgáltatásait. Az a kollégánk pedig, aki már két éve dolgozik Internet hálózatmenedzserként az ottani fõiskolán, most eltöprenghet azon, hogy ha megyéjébe csak "most jut el az Internet'', akkor õ vajon mivel is foglalkozott mostanáig. Az újdonság helyesen úgy hangzanék tehát, hogy most már a nagy cég is ajánlja szolgáltatásait azoknak, akik az adott megyében az Internetre akarnak kapcsolódni: elsõsorban a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek.

Marslakó barátunk szeretne az újságcikkekbõl minél többet megtudni az Internet szolgáltatásairól, mûködésérõl. Itt, sajnos, többnyire megint csak két véglet valamelyikével találkozhat -- gyakran egyugyanazon cikken belül. Fentebb mutattunk már példát arra, amikor a félig, vagy annyira sem értett szakkifejezéseket rosszul összekapcsolva olyan mondatokat sikerül összehozni, amelyeken a hozzáértõ csak mosolyogni, vagy bosszankodni tud. Máskor a nyájas olvasóra a szakkifejezések valóságos áradata zuhog. Szerepel a cikkben az X.25-tõl kezdve a TCP/IP-n és az ATM-en keresztül az ISDN-ig szinte minden rövidítés, mely a szakmában gyakrabban elõfordul. Marslakónk örömmel olvassa, reméli, hogy végre meg fogja tudni, mit is jelentenek ezek a bûvös rövidítések. Mire a cikk végére ér, lehervad arcáról a mosoly: egyetlen rövidítést sem követett magyarázat. Így a cikk információértéke vajmi csekély az õ, vagy általában a közönség számára.

Marslakó barátunk a könyvtárban üldögélve fél füllel hallja valakitõl, hogy az írott sajtó, a látható, hallható médiumok lassacskán saját magukat is kezdik a hálózaton megjeleníteni. Keresgélni kezdi az erre vonatkozó információkat, de csalódás éri: a lapok arra még többnyire nem gondolnak, hogy nem elég, ha információik a hálózaton elérhetõk: ezt nézõik, hallgatóik tudomására is kell hozniuk. Ritka, példaszerû kivétel az a napilap, amely a napokban elindított saját Web-szolgáltatásáról címoldalán értesítette olvasóit.

A TV-be is belekukkant földöntúli vendégünk, és éppen egy diákoknak szóló mûsort lát, amelyben a mûsorvezetõ elmondja, hogy a kitûzött feladatok megoldását elektronikus levélben is be lehet küldeni. "Nagyszerû, ide is elérkezett az Internet!'' örül meg a vendég és fülelni kezd, hogy ha õ is be akarna szállni a feladatmegoldó versenybe, hová is kellene küldenie a megoldást. Elszomorodik azonban, amikor a mûsor végén a kedves bemondónõ a képernyõn mosolyogva közli: az E-mail cím, melyre a feladatokat be lehet küldeni, megtalálható a Rádióújságban. Most indulhatok vissza a könyvtárba újságért, gondolja a marslakó, hiszen nincs a keze ügyében a Rádióújság. És õszintén nem érti, hogy vajon miért nem írják ki az E-mail címet a képernyõre, hogy a nézõ onnan lejegyezhesse? Ennek technikai akadálya nyilván nincs, így csak azzal lehet magyarázni, hogy egyszerûen nem gondoltak rá.

Amikor végül sikerül egy Rádióújságot szereznie, tovább is lapozgat benne, keresi a rádió- és tévéadók saját WWW-címlapjainak (home page) URL adatait. Hiába keresi azonban az újságban, de nem találja meg a televíziós mûsorok képújság szolgáltatásában sem: A WWW-címlapok építõi, úgy látszik, arra nem gondoltak, hogy azokat a rádióhallgatókat, tévénézõket is célszerû lenne az új WWW-címlapok létezésérõl értesíteni, akik nem bukkantak rá a címlapra véletlenül, a hálózaton böngészve. Hogy kissé megkönnyítsem a marslakó -- és az esetleges érdeklõdõ földlakók -- dolgát, alább felsorolok néhány címet, hogy pótoljam az információhiányt. Remélem, hogy hamarosan a rádió- és tévéadók is érezni fogják, hogy nekik maguknak is közzé kell tenniük ezeket az információkat. Természetesen lehetséges, hogy mire ez az írás megjelenik, egyes címek megváltoznak, új címek csatlakoznak az itt közöltekhez. Íme néhány adat:

Magyar Rádió, Rádió- és Televízióújság, Magyar Rádió külföldi adásai:
http://www.radio.hu

Magyar Rádió Interneten hallgatható adásai:
http://www.wrn.org/stations/hungary.html

Petõfi Rádió: http://wwwpetofi.datanet.hu/petofi

Petõfi Rádió Interneten hallgatható adásai:
http://www.petofi.enet.hu

Petõfi Rádió E-mail címe: jonas@iroda.radio.hu

Calypso Rádió Internet-mûsorának E-mail címe:
calypso@prosi.radio.hu

Tisza Rádió (Szeged) E-mail címe:
p.czekus@cc.u-szeged.hu

Duna Televízió:
http://www.hungary.com/duna
http://www.kfki.hu/~korosi/dunatv.html
gopher://hix.elte.hu:70/00/new/

Duna Televízió E-mail címe (nézõi levelek):
duna@www.hungary.com

Duna Televízió mûsorának elõfizetése levelezési listán: a
subs.mozaik@hix.com
címre kell E-mailt küldeni, a levél szövege közömbös.

Egy idõ után a marslakó megunja a könyvtárban az újságok felett való görnyedezést, és körülnéz: nem lehetne-e esetleg közvetlenül is megtapasztalni az Internetet, amelyrõl már annyit olvasott. Örvendezve fedezi fel a könyvtári olvasóterem sarkában álló számítógépet, amely elõtt -- puszta véletlenségbõl -- éppen nem ül senki. Gyorsan megragadja az egeret, és Internet vadászatra indul. Intelligens marslakó lévén, elég hamar kiismeri a hálózat minden csínját-bínját, és kissé meglepõdik azon, hogy mennyire más világ tárul ki elõtte, mint amirõl eddig olvasott: mennyi mindent talál a hálózaton, amelyrõl az õ forrásai, az újságok egyetlen szót sem ejtettek. Egyetemek, fõiskolák, kutatóintézetek World Wide Web és Gopher szolgáltatásaiban egy olyan közösség képe rajzolódik ki, amelyet elsõsorban nem a pornográfia és a kuriózumok hajszolása jellemez. Amely számára az Internet elsõsorban információforrás, munkaeszköz és a hasznos szakmai kapcsolatok megteremtésének eszköze.

Számítógépes könyvtári katalógusok tucatjaiban tallózva percek alatt megtalálhatja egy-egy keresett könyv adatait. A magyar irodalmi mûvek egyre gyarapodó gyûjteményére bukkanhat rá az önkéntesek által építgetett Magyar Elektronikus Könyvtárban, a MEK-ben. A különbözõ szakmák munkásai, vegyészek, orvosok, fizikusok, csillagászok által építgetett szakmai információforrásokhoz jut hozzá, amelyekben éppen úgy megtalálja hazai kutatók publikációit, mint a fontos külföldi információforrásokhoz vezetõ kapcsolódási pontokat. Megtalálhatja hazai és külföldi kutatókból álló, a nagy földrajzi távolságot áthidalva együttmûködõ csoportok közös munkájának dokumentumait, közösen szervezett konferenciáik adatait. Olyan együttmûködések ezek, amelyekbe a magyar kutatók be sem kapcsolódhatnának, ha nem lenne lehetséges az Interneten való gyors kommunikáció, a mérési adatok, a kiértékelési eredmények, a megbeszélések dokumentumainak hálózaton való továbbítása.

Láthatja, hogy szerte az országban, fõiskolákon, egyetemeken, kutatóintézetekben mûködõ regionális központok hálózati csatlakozási lehetõséget nyújtanak kisebb intézményeknek, köztük középiskoláknak is. Láthatja vendégünk, hogy azok a hallgatók, kutatók, oktatók, akiket egy nemrég olvasott cikk "ingyenélõ többség''-ként és "legelészõ elit''-ként aposztrofált, nemcsak "ingyen él''-nek, és nemcsak legelésznek, hanem azon dolgoznak, hogy minél könnyebben, minél több hasznos információhoz lehessen jutni a hálózaton keresztül. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a hálózat legfontosabb információforrását, a World Wide Web-et, a CERN, a legnagyobb európai részecskefizikai kutatólaboratórium fizikus és számítástechnikus munkatársai dolgozták ki. Eredetileg arra a célra készült, hogy a nemzetközi együttmûködésekben részt vevõ fizikusok a hálózaton keresztül jól és gyorsan tudjanak kommunikálni munkacsoportjukkal. Tehát a WWW rendszer, amelyet a profitszféra is kiterjedten használ világszerte, azoknak köszönhetõ, akiket az idézett hetilap az "ingyenélõ'' kategóriába sorolt.) A magyarországi "ingyenélõ többség'' munkája nyomán egyre nagyobb mennyiségben jutnak el hozzánk a külvilág hasznos információi, és nekik is köszönhetõ, hogy aki a földi, vagy földönkívüli külvilágból a hálózaton keresgél, egyre többet láthat az országra vonatkozó információkból. Az õ munkájuk nyomán ismerheti meg a külvilág az országot Pannonhalmától Csarodáig és Soprontól Hódmezõvásárhelyig, a tudományos kutatási eredményektõl a millecentenáriumi eseményekig.

Munkájuk nyomán is megvalósul az a célkitûzés, amelyet a Nemzeti Informatikai Stratégia -- szakemberek által a kormány számára összeállított, jelenleg megvitatás alatt álló -- tervezete úgy fogalmaz meg, hogy Magyarország, ezen belül a magyar kultúra és tudomány ne csak információfogyasztóként, hanem információszolgáltatóként is határozottan jelenjen meg a hálózaton: "Az információs társadalomban a világ kulturális értékeinek egyre növekvõ hányada áll elektronikus formában is rendelkezésre. Fontos nemzeti érdek, hogy ebben a magyar kultúra értékei is megfelelõ mértékben legyenek reprezentálva''. A hálózati információforrások építésének fontos feladatai közé sorolja a tervezet "... a nemzeti kultúra fenntartását (beleértve a hatásos nemzetközi országpropagandát is)''.

Munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy közelítsünk Európához, hogy az ország rákerüljön a cyberspace, a kibertér térképére.

Marslakó barátunkat ennyi kalandozás után magára hagyhatjuk, azt remélve, hogy földöntúli intelligenciájával sikerül eligazodnia az Internet világában. A jelen írás célja elsõsorban az volt, hogy a földlakók számára adjon néhány gondolatot arról, hogyan épül, hogyan gazdagodik Magyarország információs jelenléte a hálózaton. Remélem, valamivel sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy a sajtó jobban felismerje mindennek a fontosságát, és az Internetrõl a sajtóban valós kép jelenjen meg.

^* E-mail: mzimanyi@sunserv.kfki.hu

Last Modified: 08:07am , June 21, 1996