2003. novemberében 8.
Kadlecsik József (KFKI RMKI SZHK) kapta a legjobb előadónak járó díjat az Ötödik GNU/Linux szakmai konferencián
Részletek
2002-ben Arató Andrást (SzHK Beszéd- és Rehabilitáció-technológiai Osztály) és Vaspöri Terézt (SzHK BRTO) Kalmár-díjjal tüntették ki.
A Kalmár-díj a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság második legnagyobb kitüntetése - melyet 1976 óta adományoz - Kalmár Lászlóról a Szegedi Tudományegyetem professzoráról kapta a nevét, akit Magyarországon a kibernetikai tudományok atyjaként tartanak számon. A díjat a számítástudomány gyakorlati alkalmazásában élenjáró szakértők kapják.
Részletek
2000-ben Zimányi Magda (SzHK) Neumann-díjban részesült
Neumann-díjjal elsősorban azok tevékenységét ismeri el a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, akik a számítástechnikai kultúra kialakításban, a társadalom informatizálásában értek el jelentős eredményeket és az NJSZT-ben is eredményesen dolgoztak.
A Társaság névadójának emlékét hordozó érmet 1976 óta évente egyszer és legfeljebb három személy kapja.
Részletek