Hálózati kislexikon

[H]

hálózat
Általában hálózaton sok eszköz összekapcsolt együttesét értjük. Így egy számítógépes hálózatban, nem meglepõ módon, számítógépek vannak egymással fizikai kapcsolatban. Ez alatt persze nem azt kell érteni, hogy minden gép minden másikkal közvetlenül össze van drótozva, hanem azt, hogy elvileg mindegyikük fel tud építeni kapcsolatot bármelyik másikkal. A közvetlen fizikai kapcsolat inkább a helyi hálózatokra jellemzõ. Mire jó (egyáltalán jó-e) a hálózat? Legfõképpen arra, hogy az összekapcsolódás révén az információ áramlása felgyorsul. Hasznos a hálózat abban a tekintetben is, hogy a számítógépek összekapcsolásával az eredetileg egyedül álló, gyengébb teljesítményû gépek együtt egy nagyteljesítményû rendszert alkotnak, amelynek segítségével különbözõ feladatok oldhatók meg. Mindezek pedig kifejezetten elõnyös tulajdonságok.

 
hálózati kábelek
Két számítógép közvetlen fizikai összeköttetésének az eszköze. A használt kábelek típusa jelentõsen befolyásolja a hálózatadatátviteli sebességét. A kiválasztást körültekintõen kell elvégezni, mivel kábelcsere esetén gyakorlatilag az egész hálózat újraépítését kockáztatjuk!
A ma létezõ helyi hálózatokban alapvetõen a következõ típusú kábelek használatosak:

 
 
 
Néhány tulajdonság összevetése 
Jellemzõ Sodort érpár Koaxiális kábel Optikai szál
Adatsebesség (megabit/s) 16 500 1000 felett
Jelkisugárzás van van nincs
Hibás bitek aránya 1:1 millió 1:1 millió 1:1000 millió
Lehallgatható? könnyen könnyen nehezen
Szikraveszély van van nincs

 

 

hálózati rétegek
Fizikai: a bitek továbbítása a csatornán (a szükséges paraméterek biztosítása mellett)
Adatkapcsolati: a hibamentes adatátvitel biztosítása, a bejövõ adatok framekre (keretekre) bontása
Hálózati: az adatcsomag útjának meghatározása, a hálózati terhelés figyelése, torlódás/ütközés megakadályozása
Szállítási réteg: az adatok fogadása a viszony rétegtõl, azok felbontása és továbbítása a hálózati rétegnek
Viszony: a felhasználók közötti viszony létesítése, vezérjel kezelése, szinkronizáció
Megjelenítési: a sûrûn elõforduló feladatokra rövidítések használata (automatizálás)
Alkalmazási: világszerte használt protokollok, egységes kezelõfelület virtuális terminál segítségével (fájlmûveletekre is alkalmas)
(A leírás a www.designandprog.tk weboldalról származik a szerzõ beleegyezésével.)

 
helyi hálózat
A helyi hálózatok olyan számítógépes hálózatok, amelyek néhány kilométernyi távolságokat hidalnak át. Tipikusan ilyen például egy intézmény, egy cég egy vagy több épületében lévõ gépeinek az összekapcsolása, de ide tartozik az egy helyiségben összekapcsolt gépek hálózata is.

 
A helyi hálózatok megjelenését és elterjedését a hardvereszközök jobb, hatékonyabb kihasználására kitûzött cél okozta. Például ha egy irodában mindenki nagyjából ugyanazokat a programokat használja a saját gépén, akkor ezek minden gépen helyet foglalnak. Mennyivel gazdaságosabb, ha a gépeket hálózatba kötjük, és a programokat csak egy példányban, egyetlen számítógépen tároljuk. Ha valaki egy programot használni akar, akkor elkéri a hálózaton keresztül. Ez nem csak a programokra igaz, hanem a hardvereszközökre is. Például egy hálózatba kapcsolt géphez kötött nyomtatót is használhat mindenki a saját gépérõl.
A technikai fejlõdés következtében a hardvereszközök egyre olcsóbbak lettek, így más elõnyök kerültek elõtérbe. Ilyen a kollektív munka, mivel a felhasználók egymás gépeihez, adataihoz könnyen hozzáférhetnek. Képzeljük el, hogy mekkora fejfájást okozna az egy központi raktárral, de több elárusítóhellyel rendelkezõ kereskedõnek, ha egy árut többször is eladna! A hálózat lehetõséget ad az adatok biztonságos tárolására is: két tárolót használnak, és az egyik meghibásodása esetén a másik veszi át annak szerepét. Az egészbõl a felhasználók semmit nem vesznek észre. A hálózaton tárolt adatokat titkosítani is lehet: minden felhasználót különbözõ hozzáférési jogokkal (írás, olvasás, végrehajtás) lehet felruházni.

 
híd
Olyan eszköz (általában egy számítógép), amely két vagy több hálózatot köt össze és csomagokat továbbít közöttük. A hidak általában a két hálózatot az adatkapcsolati réteg (ezzel kapcsolatosan lásd: OSI referencia modell) szintjén kapcsolják össze. A jelismétlõkkel ellentétben a hidak intelligens eszközök. Felhasználhatók két alhálózat belsõ forgalmának egymástól való elválasztására: a két alhálózatot határán állva nem engedik át a jeleket az egyik hálózatról a másikra, ha a célállomás ugyanazon az alhálózaton helyezkedik el, ahonnan az üzenet érkezett.

 
hipermédia
A multimédia kiterjesztése a hipertextre. A hipermédiás dokumentumok olyan hipertextek, amelyekben nem csak szöveg, hanem hang, kép, animáció stb..., a multimédiás dokumentum bármilyen fajtája elõfordulhat. A linkek nem csak a szövegben, hanem más információs felületen (például kép) is elõfordulhatnak. A World Wide Web oldalai a legtöbbször hipermédia lapok.

 
hipertext
Olyan szöveges dokumentum, amely úgynevezett linkeket, más (hipertext) dokumentumokra mutató kapcsolódási helyeket tartalmaz. Ezáltal több dokumentum egybefûzhetõ, és olyan érzetet kelt, mintha egyetlen szöveget olvasnánk. A linkek segítségével hierarchikusan rendezhetjük a szöveget (képeket).

A hipertext szerkezete nem felel meg minden dokumentum elvárásának, hiszen például egy regényt sorfolytonosan kell olvasnunk ahhoz, hogy a történetet követni tudjuk. A hipertext fõbb alkalmazási területei a szótárak, referencia kézikönyvek, illetve lexikonok.
A hipertext kifejezést (és a szerkezetet) eredetileg Ted Nelson ötlötte ki még 1965-ben. Elõrevetítette a Xanadu, azaz egy globális hipertextes rendszer létrejöttét, amelyhez a felhasználók majd dokumentumokat csatolnak. Egy cég el is kezdte ennek megvalósítását, de 1992-ben leállt a fejlesztéssel. Ugyanabban az évben azonban a CERN megjelentette a World Wide Web hálózatot létrehozó szoftverét.
 
homepage
Angol szó, jelentése honlap. A homepage szó magyar megfelelõi között szerepel még:

 
honlap
A honlapok a World Wide Web hipermédiás dokumentumai, amelyek pókhálószerûen fonják be a világot. A honlapok a felhasználók vagy a számítógépek kiindulási lapjai, ahol információkat közölnek a rendszerrõl, illetve ahonnan más honlapokra juthatunk el.

 
host
Angol szó, jelentése: gazda, gazdagép.
HTML
Angol mozaikszó, a HyperText Markup Language (hipertext jelölõ nyelv) kifejezés betûibõl.

A HTML egy olyan dokumentum-leíró nyelv, amelynek segítségével a World Wide Web dokumentumainak, a honlapoknak a szerkezetét lehet leírni. A leírást a böngészõprogramok használják fel a megjelenítésre. A honlapokban megjelenõ összes információt (a megjelenítendõ szöveg betûinek vastagságát, méretét, szinét, elhelyezkedését, satöbbi...) a nyelv elemei (angol szakszóval: tag) írják le. Minden információt, amelyet a hipertextes dokumentumban szerepeltetni akarunk, két ilyen tag közé kell zárnunk. A HTML folyamatosan fejlõdik, egyre újabb nyelvi elemeket definiálnak a fejlesztõi.
A HTML fejlesztésének koordinálását a W3 Consortium végzi. Az írás idõpontjában -- 1996. december -- a HTML 3.2 specifikáció a legutolsó.
 
HTTP
Angol mozaikszó, a HiperText Transfer Protocol (hipertext továbbítási protokoll) kifejezés betûibõl.

A HTTP olyan hálózati átviteli protokoll, amely a World Wide Web HTML állományainak, anyagainak a továbbítására szolgál. A HTTP nem csupán a HTML segítségével leírt szöveges állományok, hanem az azokban lévõ képek, hangok, azaz a hipermédiás dokumentumok továbbításának mikéntjét is definiálja. A HTTP segítségével érhetjük el azt, hogy egy dokumentumban lévõ linket követve egy másik dokumentumhoz ugorhatunk, amely akár a világ másik végén lévõ számítógépen is elhelyezkedhet.
 


Vissza a Mutatóhoz